![]()
Történetek
Novellák
Versek
Idézetek
Ajánlók
Interjúk
Társkeresők
Bemutatkozás
Pályázat
Partnereink
hirdetés
hirdetés
|
A randi a hálón folytatódottCikk dátuma: 2002. 01. 10.
"Saját magamról sem gondoltam volna, hogy valaha is a neten fogom megismerni
a kedvesemet. Úgy gondoltam, hogy ez csak azoknak jó akiknek máshogy már
semmiképpen se jön össze."
![]() Olvastam az Internet Kalauzban megjelent Love Story-t. A cikkben szereplőkel ellentétben én egy teljesen más kimenetelű Interneten elkezdődött kapcsolatról szeretnék most írni. Az egész történet május 1-én kezdődött. Szokásomnak megfelelően aznap este is benéztem TTC chat-jébe. És akkor egyszer csak egy lány írt nekem. Mint kiderült csak azért írt mert megtetszett neki a nevem. Ugyanis Bambino néven szoktam előfordulni, ő pedig olaszt tanul. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy mi lesz ebből az egyszerű beszélgetésből. Hajnal 5-ig folyamatosan dumáltunk, közben én a Paint-ben lerajzoltam magam (el lehet képzelni milyenre sikeredhetett). Közben kiderült, hogy a barátnőjével másnap Vidámparkba mennek. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk. A haverommal én el is mentem, máig sem tudom, hogy miért, de ők nem voltak ott. Eljött ismét az este, ismét irány a TTC. Elmondtam, hogy mi is történt aznap és jöttek a sűrű bocsánatkérések meg, hogy ezt tényleg nem gondolta volna, hogy ott leszünk. Megint csak hajnali 5-ig folyt a beszélgetés. Hajnalra már úgy éreztem mintha hetek, sőt hónapok óta ismerném. Ekkor már a telefonszámát is megadta. Teljesen el voltam varázsolva. Korábban még sose ismerkedtem így lányokkal. A megbeszélt napon már a hangját is megismerhettem. Igaz ugyan, hogy az első pár percben szóhoz sem jutottam, de végül is egy jó másfél órát beszélgettünk. Kezdett egyre izgalmasabbá válni a dolog. Ekkor már felmerült a személyes találkozás is, meg is beszéltük, hogy péntek délután találkozunk. Máig is néha elgondolkodom rajta, hogy megváltozott a világunk. Már az ismerkedéshez sincs szükség feltétlenül a személyes jelenléthez. Ráadásul abba a hibába sem eshet az ember, hogy rögtön a külső alapján ítél, hiszen eltelik egy kis idő, amíg az ember látja, találkozik is azzal, akit pedig már akár hónapok óta ismer. Saját magamról sem gondoltam volna, hogy valaha is a net-en fogom megismerni a kedvesemet. Úgy gondoltam, hogy ez csak azoknak jó, akiknek máshogy már semmiképpen se jön össze. Magamat és Krisztit sem sorolnám ebbe a kategóriába. De hát ez a szép az életben, hogy ennyire kiszámíthatatlan. Másfél évvel későbbIsmét jött a tavasz, egyre szebb idő volt kinn, de a mi a lelkünkben valami egészen másra készülődtünk, egész más járt a fejünkben. Egyre jobban közeledett annak a bizonyos májusi napnak az évfordulója amikor is először csókoltuk meg egymást, mikor először fogtuk meg egymást kezét. Elég sokszor eszünkbe jutott, hogy hogyan is kezdődött ez a gyönyörű szerelem, hogyan ismertük meg egymást az internet segítségével. Úgy éreztük, hogy a sors akarata kellett, hogy legyen a mi megismerkedésünk, egymásra találásunk. Hiszen hatalmas szerencse kellett, hogy pont akkor és ott legyünk mindketten a TTC-n és, hogy pont egymással kezdjünk el beszélgetni! Úgyhogy eljött az gyönyörű májusi nap és azt hiszem azon a napon kevés ember lehetett a Földön nálunk boldogabb. Aznap voltunk egy évesek és boldogok egymás szerelmével!! Aztán a tavaszt egy szép nyár követte amit szinte végig együtt töltöttünk, együtt izgultuk végig a napfogyatkozást is. És együtt örültünk neki, hogy megúsztuk ép bőrrel ezt a ritka látványosságot... :))
Küldünk egy közös képet is,
ami egy Gólyabálon készült. Hát ennyi lenne a folytatása
a mi kis történetünknek! Címkék
![]()
Szólj hozzá, legyél az első!
|
Bejelentkezés
Regisztráció
Ajánlott társkeresők:
Friendfinder.com
Párom.hu
Almássy Éva társkeresője
Diplomás Társkereső
Duals.hu
hirdetés
|