A remény örökké él

Egy olyan fiú története következik, aki bármit megtenne, hogy megmentse közel négy éve tartó kapcsolatát.

Fogalmam sincs, hogyan kezdjem a történetet. De az biztos, hogy nagyon tanulságos mindenki sokat tanulhat belőle.

A barátnőm és én, fiatal pár vagyunk (ő 17 éves, én 20 vagyok). Majdnem három és fél éve jártunk mikor olyan dolog történt velünk, amire álmomban sem mertem volna gondolni. Nem mondom, hogy zökkenőmentes kapcsolat volt a miénk, mert rettenetesen féltékeny vagyok, és csodálom, hogy eddig kibírta mellettem. De hát ő igazán csodálatos teremtés. Egyetlen hibája az, hogy rendkívül naiv. Nekem ő volt az első és egyetlen, azt kívánom, hogy ne is legyen más az életemben, pedig nem kis hibát vétett, de erről majd később. A féltékenységemről csak annyit, nem engedtem, hogy chat szobákba járkáljon, vagy közösségi portálokat látogasson. De mindez hiábavaló volt. Tudom, hibáztam, túl sokat követeltem. Félek, hogy bárhogy erőlködöm és próbálkozom, már nem tudom a kapcsolatunkat megmenteni. Jó párszor szakítottunk, majd pár óra múlva ki is békültünk. Nem volt igazi szakítás, csak a vita hevében nem tudtunk már mit mondani egymásnak.

Akkor hát a közepébe vágok: május volt, a barátokkal elmentünk sátorozni, rendkívül jól éreztük magunkat. Egyik nap nagyon összevesztünk és odáig fajult a helyzet, hogy kissé erőszakosan próbáltam visszatartani attól, hogy elmenjen.

Elmesélem pontosan: mindig azt mondta, hogy megver, ha nem azt teszem, amit akar. Tudtam, hogy ez képtelenség, mivel én vagyok a fiú, mások az erőviszonyok. De lehet, hogy amit mondott, valahol sértette a férfiúi hiúságomat. Hozzáteszem, párszor pofon vágott már házibuliban és máshol is, de mindig társaságban. Nagyot nyeltem, és azt mondtam neki, hogy ez volt az utolsó, mert visszaadom. Persze soha nem tudtam megtenni. Mikor nem akartam kiengedni, akkor sem én kezdtem az egészet. Hozzá sem nyúltam, de ő elkezdet fojtogatni, erre megszorítottam a derekát hátulról, és rálöktem a matracra. Tudom, hogy fizikailag nem okoztam neki fájdalmat, de lelkileg máig sem dolgozta fel a történteket. Azt mondta, szakít velem, én meg azt feleltem, hogy jó. Nem vettem komolyan, mivel már rengeteg ilyen veszekedésen átestünk. Vasárnap hazajöttünk, de csak hétfőn beszéltünk telefonon. Akkor vallotta be, hogy két hete pókerezni kezdett egy internetes oldalon.

Összeszólalkoztunk, és közölte velem, hogy most aztán végleg vége. Először nem akartam elhinni, de aztán rájöttem, hogy ez már nem vicc. Rengeteget sírtam, nem tudtam dolgozni. Munka közben is felhívtam és végül elértem, hogy miután hazajövök a munkából, beszélhessek vele. Úgy éreztem, meg tudom győzni, hogy folytassuk a kapcsolatunkat. De akkor még nem tudtam mindent. Bevallotta, hogy van valakije a neten, akit egy póker oldalon ismert meg. Harmincnégy éves a férfi, a barátnőm pedig csak 17, és ismétlem, eléggé naiv. Rendkívül féltékeny voltam, de mondtam neki, hogy nem érdekel, elhiszem, hogy csak beszélgettek, csak legyünk újra együtt.

Faluban lakunk, a szüleink nagyon jól ismerik egymást. A pókerezésről azonban ők sem tudtak. Az említett oldal nemzetközi, és csak angolul lehet chatelni rajta. A moderátor észrevette, hogy ők magyarul beszélnek, ezért küldött egy figyelmeztető e-mailt, amiben mellékelte a társalgásukat. Ezt én is elolvastam, de a barátnőm tudta nélkül. Így tudtam meg, mi történt valójában. Idézem: „Szia macim! Hiányoztál, de nagyon!”

Azt hiszem, hogy életem utolsó percéig emlékezni fogok ezekre a szavakra. Miért szólít valakit az én barátnőm macimnak? Miért mondja másnak, hogy nagyon hiányzik neki? Soha nem fogom megérteni, de tudom, hogy ezért a lányért elfelejtek bármit. Szóval elmentem hozzájuk másnap hajnalban, mielőtt suliba ment volna. Felkeltettem, letérdeltem az ágya mellé, sírtam és magyarázatot követeltem. Addig beszélgettünk, míg végül megbocsátottunk egymásnak és megígértük, hogy ezentúl őszinték leszünk. Kértem, hogy rázza le a férfit valahogy. Azt mondta, hogy azzal az emberrel vége, engem választott. Arról azonban nem tudott, hogy nézem a beszélgetést, amit folytattak. Valójában azt írta, hogy még nem tudja mi lesz, de később jelentkezik. Azután, újra megígérte nekem, hogy véget vet ennek. A barátnőm mentségére legyen mondva, azóta tényleg nem beszélt vele.

Most ott tartunk, hogy a három és fél éves kapcsolatunk romokban hever, és bárhogy is próbálkozom, nem hiszem, hogy rendbe tudom hozni. Azért még reménykedem!

Oszd meg: