Budapest - Hollywood

Az amerikai forgatókönyvíró és a csinos magyar lány szerelme igazi filmbe illő fordulatokat vett, amíg végül egymás karjaiban lehettek. Most, hogy egymásra találtak többé nem eresztik a másikat.

Két évvel ezelőtt, a GeoCities oldalait böngészve botlottam Anikó J. Bartos weblapjába. Akkoriban még ritka jelenség volt az interaktív személyes honlap, Anikó site-ja pedig magasan felülmúlta az általam addig látottakat. ''Boszorkányosan'' jó oldal, melyen egy ''cyber-jósnő'' kínálja angolul online szolgáltatásit, van itt minden: I Ching, tarokk kártya, asztrológia, Zodiac számok, PLUSLotto és tenyérjóslás, egészen a személyre szabott bioritmus készítésig. A háttérben egy ördögien ügyes webladyt sejtettem és persze érdekelt, ki lehet ennek az érdekes, szórakoztató és egyben profin működő kikötőnek a gazdája. Elragadtatásomat emailben is kifejeztem, és meglepetésemre a válasz nem egy amerikai gurutól, hanem egy budapesti címről, magyarul érkezett.

Köszönöm a dicsérő szavakat, de őszintén el kell, hogy mondjam, hogy  valójában ez egy közös web oldal. Olyannyira, hogy én csupán csak a nevemet  ''adtam'' és az összes munka és információ amit lehet látni az egy távoli barátom érdeme. Ez a web site az Ő ajándéka számomra! Alan amerikai és Los Angeles közelében Glendale-ben él. Lassan egy éve lesz, hogy ''találkoztunk'' az Interneten keresztül és azóta is napi kapcsolatban, levelezésben vagyunk. Egy fantasztikus embert ismerhettem meg benne, aki forgatókönyveket ír és tiszta emberi érzésekkel rendelkezik. Levelezésünknek köszönhetem azt a csekélyke angol tudást amivel rendelkezem és azt a gyönyörű érzést ami kivirágzott bennem.

Anikó szavaiból már akkor sejteni lehetett, hogy itt nem másról mint netszerelemről van szó, és ezt megerősítette az az email, amit két év hallgatás után kaptam tőle, immár Amerikából:

Mostani ''életjelem'' oka, kettős. Két boldog eseményről szeretnélek tájékoztatni. Az első: Megtörtént a személyes találkozásunk Alannal és én jelenleg nála tartózkodom Los Angelesben és boldogok vagyunk együtt! A második: megjelent, és többek között az Amazon.com-nál is kapható a könyvünk ami elmeséli kapcsolatunk első három hónapját és azt, hogy hogyan írtuk meg az Interneten keresztül közösen a ''Fall in Budapest''  című forgatókönyvünket, melyből reményeink szerint film is készül majd itt Hollywoodban. Minderről részletesebb és színesebb információt lehet találni a www.9TimeZones.com web címen, ami egyben a könyvünk címe is.

Az amerikai-magyar email kooprodukcióról számos online és offline újság, köztük a Wired Magazin is hírt adott. Alan több cikkben is megírta az interneten keresztüli közös alkotással kapcsolatos élményeit, gondolatait. Ezúttal a történetet magyar vonatkozású oldaláról mutatjuk be, Anikóval természetesen hogyan másképp, mint emailen keresztül született az alábbi interjú.

Anikó, ha visszapörgetjük az eseményeket, akkor pontosan három évvel ezelőtt ismerkedtél meg Alannal az Interneten. Mit kerestél neten, és hogyan akadtál éppen Alanra?
Annak a számítástechnikai cégnek, ahol 1996-ban dolgoztam közvetlen Internet és intranet kapcsolata volt a világ minden pontján fellelhető leányvállalatai között. Az internet használatát tanulgatva sokat szörföztem erre-arra, így jutottam el egyik felfedező utam alkalmával egy érdekesnek tűnő ismerkedő honlapra, ahol mindjárt az első sorban a következő angol nyelvű hirdetésen akadt meg a szemem:

''182 cm magas, sportos testalkatú, szőke, kék szemű, 45 éves, nem dohányzó, elvált amerikai férfi keresi levelezőpartnerét a világ minden részéről''.

Mosolyognom kellett a hirdetés szövegén mivel úgy éreztem mindenben (kivéve a nem-dohányzást és a válást) pontos ellentéte vagyok a hirdetés feladójának; alacsony-nem sportos-barna stb. Hirtelen ötlettől vezérelve válaszoltam neki. Kihasználva az ellentétek adta lehetőséget, úgy írtam le magam, mint az ő hirdetésének karikatúráját. Elküldtem a levelet, és őszintén megvallva nem is számítottam arra, hogy választ fog érkezni rá.

Tudod-e, miért éppen téged választott Alan a jelentkező levélírók közül?
Alan elmesélte, hogy a feladott hirdetésére rengeteg levél érkezett hozzá, de úgy tűnt számára, hogy a válaszolók legtöbbjének nem kenyere az írás, ami neki lényeges szempont volt. Rólam nem igazan tudta megállapítani szeretek-e és tudok-e írni, de mivel néhány évvel ezelőtt kétnapos villámlátogatást tett Magyarországon, ahonnan szép emlékeket vitt haza, ezért érdekesnek tűnt számára a lehetőség, hogy barátságot kössön egy magyar hölggyel.

Megjött hát a válasz, és nemsokára már naponta váltottatok emaileket, aminek végül ez a többszáz oldalas könyv lett az eredménye. Vajon mi mozgatott benneteket ilyen rengeteg levél megírására?
Először nagyon meglepett, hogy választ kaptam. Természetesen azonnal írtam én is, majd 24 órán belül ismételten megérkezett az ő válasza. Napról-napra így jöttek és mentek az email-ek. Kezdetben a kíváncsiság vezetett minket, hogy többet és többet megtudjunk  egymásról, és ahogy egyik email követte a másikat kis lépésekkel közelebb kerültünk egymáshoz, majd írásaink megtöltődtek viccelődéssel és játékkal, és közben már komoly dolgokról is cseréltünk véleményt.

Tehát mondhatjuk egyik email szülte a másikat. Közben lassan láthatóvá vált mindkettőnk számára, nemcsak az írás élvezete mozgatott minket, hanem legalább annyira fontos volt a mindig ugyanabban az időben érkező válasz is. Ez valamilyen biztonság-féle érzést nyújtott mindkettőnknek. Ha valamit megígértünk egymásnak (pl. egy későbbi választ egy adott dologról) odafigyeltünk, hogy pontosan be is tartsuk azt. Így az idő múltával kölcsönös bizalom kezdett kialakulni közöttünk, ami szerintem rendkívül fontos nem csak a cyberlife, hanem a valós élet minden területén is.

A levélváltás komoly fordulatot vett, amikor egy hónapos ismeretség után Alan felvetette azt a gondolatot, hogy közösen írjátok meg a budapesti 56-os eseményeket idéző forgatókönyvet. Mesélj egy kicsit arról, hogyan született meg ez az ötlet.
Nagy meglepetésemre Alan volt az, aki rákérdezett az '56-os eseményekre. Egyáltalán nem gondoltam, hogy egy amerikai állampolgár 10.280 km távolságról tudhat valamit az akkor hazánkban történtekről és, hogy egyáltalán érdekesnek tartja, hogy beszélgessünk róla. Ő akkoriban küldte el egyik novelláját a ''Last Lesson''-t, ami édesapjának állít emléket és ami nagyon meghatott. Viszonzásul én is megpróbáltam felvillanó gyerekkori emlékeim képeit csokorba szedni. Belemerültem az írás élvezetébe, a forradalom eseményeire egy 5 éves kislány szemével néztem vissza. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ilyen frenetikus hatással lesz Alanra az írásom. Válasza tele volt elragadtatással részint írói ''tehetségem'' iránt, részint az emlékeim iránt, amit úgy érzett, hogy nagyon sok emberrel (főleg amerikaiakkal) érdemes lenne megosztani. Ekkor határozta el, hogy erről írni fog, méghozzá velem közösen.

Ekkor tehát elkezdődött egy komolyabbra forduló levélváltás, ami már nem csupán szórakozás , de munka is volt számotokra. Hogyan folyt mindez?
Nagyon kellemes és rendkívüli három hónap volt a forgatókönyv megírása. A távolság ellenére úgy tűnt, hogy  állandóan együtt vagyunk. Egy-egy jelenet megírása vagy részbeni megírása után Alan azonnal küldte az anyagot számomra. Így napjában többször is fordultak az email-ek. Sokszor ''vitatkoztunk'' egy-egy esemény alakulásán. Volt amikor Alan véleménye győzött, de több alkalommal az én érveim bizonyultak erősebbnek és ennek megfelelően módosította a szöveget. Mindig nagyon megható volt számomra amikor a következő email-ben ''visszaköszöntek'' az én szavaim. Ezek kedves emlékek, mint ahogy azok a rövid telefonbeszélgetések is, amelyek egy-egy sikeres jelenet megírását követően váratlanul történtek Alan részéről, hogy megosszuk egymással élőben is az örömöt.

Végül hogyan oszlott meg a munka kettőtök között, te is írtál önállóan jeleneteket, vagy csupán állandó ''tanácsadó''-ként működtél közre?
Kifejezetten az én ''művem'' csupán egy rész: a temetői jelenet. Alan nagyon óvatosan csupán az angolságomat korrigálta, hogy  - ahogy ő fogalmazott - a jelenet ne veszítse el a költőiségét. Sokat segítettem Alannek a helyszínek kiválasztásában, hiszen a film cselekménye mindvégig  Magyarországon játszódik. Érdekesek voltak azok a vitáink is, amikor próbáltuk összeegyeztetni a karaktereket, és a párbeszédeket úgy, hogy azzal majd mind az amerikai mind a magyar közönség azonosulni tudjon. Mindketten a saját környezetünk ízlését próbáltuk előtérbe helyezni. Ezen túl Alan képviselte a leendő producerek érdekét is, többször figyelmeztetett arra, hogy a történetnek muszáj happy end-del végződni, ez Hollywoodban alapkövetelmény:-)

Mi lesz a Fall in Budapest c. forgatókönyv sorsa? Hogyan látjátok az esélyét annak, hogy ténylegesen film készüljön belőle?
A forgatókönyv szerzői és tulajdonjoga - ahogy Amerikában lennie kell - bejegyzésre került. És mi, mint aggódó szülők kicsiny gyermeküket kísértük figyelemmel a forgatókönyvünk útját a különböző versenyeken ahova beneveztük. Két versenyben is jegyzett eredményt ért el, az egyikben (1997 Writers Network) negyeddöntős, egy másik versenyben (SCRNWRiT First Draft Script Writing Contest - az eredményhirdetést ld. MovieBytes.com) döntős helyezést ért el! Több ügynök mutat komoly érdeklődést iránta, de Hollywood-ban igen megfontoltan, az igazi megfelelő pillanatot kivárva kell dönteni.

Hogyan élted át a forgatókönyvírás hónapjaid, hogyan zajlott  akkoriban az életed?
Minden gondolatomat a forgatókönyv és természetesen Alan kötötte le. Alig vártam, hogy hazaérjek a munkából és azonnal kezdtem az írást. Így természetesen más nem létezett számomra. Emiatt nem tettem le a mérlegképes könyvelői tanfolyam vizsgáit, amik ugyanabban az időben lettek volna. Választanom kellett - Alan nem tudott erről - vizsgák vagy a forgatókönyv. A forgatókönyvet választottam. Gondolom sok ember számára ez buta és meggondolatlan döntésnek tűnhet, de közel 30 évi kötelességtudás után (gyereknevelés, lakás és mindez egyedüli kivitelezésben) úgy éreztem, egyszer talán dönthetek úgy is, hogy ezúttal ne a szükségszerűség legyen a meghatározó, hanem az amit a szívem diktál. Alan csak hónapokkal később szerzett tudomást döntésemről és büszke volt arra, hogy a forgatókönyvet és őt választottam.

Milyen jelentőséget tulajdonítottál ennek a munkának? Egyáltalán, munka volt számotokra, vagy szórakozás, netán egy kísérlet?
Egy teljesen új terület volt számomra. Nemcsak az Internet adta lehetőségek miatt, hanem azért is, mert kipróbálhattam magamat egy teljesen új területen, amit egy kicsit közel állónak éreztem magamhoz, az írás világát. Eközben persze mind a ketten tudtuk anélkül, hogy beszéltünk volna róla,  hogy ez a közös munka-szórakozás közelebb hoz bennünket egymáshoz. Jobban megtudtuk ismerni egymást azáltal, hogy a forgatókönyv karaktereiről  beszélgettünk és alakítgattuk jellemüket. Ez egyben feltárta egymásnak saját jellemünket is.

Én már olvastam a könyvet, melynek első részében az egymást naplószerűen követő levelek, második részében pedig a forgatókönyv teljes szövege kapott helyet. Feltűnt, hogy a Te leveleid nem szerepelnek, kettőtök kapcsolatának története csupán az Alan által megfogalmazott levelek egymásutájából bontakozik ki. Miért maradtak ki a könyvből az általad írt emailek?
Annak ellenére, hogy korábban már tanultam angolul (főleg egyénileg) - de mivel alig használtam - nagyon passzív volt a tudásom. Így egy kb. 8-10 mondatos válasz megírása órákat vett igénybe, bújtam a szótárt, és úgy kerestem ki a megfelelő kifejezéseket, szavakat. Természetesen angolságom minden erőfeszítésem ellenére sem volt igazán Oxford-i szintű.  Tehát ahhoz, hogy a könyvben én is megjelenhessek ''személyesen'' - és soraim olvasása élvezetes lehessen az angol nyelvterületen - teljesen át kellett volna írni email-jeimet. Ehhez a nyelvtudásom még később sem volt megfelelő szinten és Alan úgy érezte, ha ő ültette volna át szavaimat megfelelő angolságra sok minden elűnt volna abból ami eredetileg én voltam. Tehát így adva volt a lehetőség, hogy csupán Alan narratívnak tűnő mondataiból lehet látni és érezni a másik fél személyiséget, gondolatait. Ez az elképzelés teljes egészében Alan érdeme, és nekem is tetszett ez a megvalósítás.

Milyen érzések és várakozások nőttek benned, ahogyan láttad, milyen rengeteg időt és figyelmet szentel rád Alan a távolból?
Minta minden nap randevúra mentem volna amikor Alan email-jeit vártam. Ez nagyon kellemes érzés volt. Ennek ellenére egy kicsit mindig a gondolataim között motoszkált annak a lehetősége, hogy ez akármikor abbamaradhat. Talán azért is nem engedtem el ezt a gondolatot, hogy megóvjam magam az esetleges csalódástól. Úgy éreztem, hogy elsősorban a forgatókönyvnek köszönhetem a kitüntető figyelmet. Őszintén megmondva nem tudtam mi fog következni azután ha befejeztük. Azt hiszem egy ilyen kapcsolatokban az óvatosságra intő gondolatoknak a nagy bizalom ellenére is meg kell maradniuk a felekben ahhoz, hogy ne éljenek át később esetleg kínzóan fájdalmas időket.

Biztosan Alan is érzékelte, mekkora figyelmet szentelsz neki, hiszen a részedről ez a kommunikáció sokkal nagyobb energiabefektetést igényelt, az idegen nyelv miatt.
Nem, Alan eleinte nem tudta, hogy számomra mekkora energia és idő befektetés az írás. De amikor egy hónap elteltével már otthonról tudtam elküldeni email-jeimet (addig az időpontig otthon megírtam a válaszaimat, disk-re másoltam és a munkahelyemről postáztam őket) az időpontokból világossá vált számára, hogy késő éjszakába nyúlóan fenn voltam, hogy válaszomat el tudjam neki küldeni. Mindig is nagyra értékelte, hogy az ő anyanyelven beszélgetünk, de amikor tudomására jutott, hogy részemről ez nem volt olyan egyszerű dolog, még értékesebb lett számára kapcsolatunk.

Mennyire sikerült  az angoltudásod Alan segítségével továbbfejleszteni?
Eleinte tényleg keményen megdolgoztam azért, hogy megértsem őt - szerencsére Alan mindig igyekezett egyszerű szavakkal kifejezni magát,  és amikor bonyolultabb kifejezést használt zárójelben mindig magyarázó szöveget is ''mellékelt''. (Aprónak tűnő figyelmesség de végül is sok mindent elárul róla).  Természetesen a megértésnél még keményebb munka volt, hogy válaszolni tudjak. Végülis ez mind szórakozás, élvezet volt számomra. Azután az idő múltával a szótárt már nem nyitogattam olyan szorgalmasan, és amikor egy-két hónap múlva szombat esténként órákat beszélgettünk IRC-n, már nem is volt szükségem rá. Tehát a válaszom egyértelmű. A jelenlegi angol tudásom Alannek köszönhető.

Egy idő után már rendkívül intenzívvé vált a kapcsolatotok. Nem hiányozott a személyes találkozás?
Természetes, hogy a ''lélek-jellem'' megismerése után egy személyes találkozás igénye is napirendre került. Eleinte próbáltuk áthidalni a ''kérdést'' fényképek küldésével, de ez talán még jobban fokozta a vágyat a személyes találkozás után. Ehhez azonban mindkettőnkben azonos hőfokúnak kellett lenni a vágynak. Őszintén megmondva Alan volt az aki félt a találkozástól. Válása fájó sebeket hagyott benne és félt egy újabb csalódástól. Ami engem illet,  én elfogadtam ezeket a talán nyíltan nem igazán kimondott érzéseit, félelmeit. Nem akartam kierőszakolni semmilyen találkozást. Véleményem szerint amit csak erőszakkal tudunk megszerezni az életben az nem fog örömet szerezni, hosszú távon.

Mikor döntöttétek el mégis, hogy kiutazol hozzá?
Tavaly év vége felé egyik IRC beszélgetésünk alkalmával ismét szóba jött a találkozás kérdése és nagy örömömre Alan úgy gondolta, hogy elérkezett az idő! Tehát nyári vakációként augusztusra beterveztünk számomra egy két-három hetes látogatást Los Angeles-be.

Milyen emlékeket őriztek a találkozásotok napjáról?
Kb. 18 órai utazás után érkeztem meg Ferihegyről a Los Angelesi repülőtérre, ahol kis híján elkerültük egymást Alannal. Ott álltam egymagamban az utcán a poggyászkocsimmal és éppen ott tartottam, hogy itt az idő pánikolni, amikor megpillantottam messziről egy szakállas alakot szaladni felém. Ő volt az: az én amerikaim, kezében egy ajándékcsomaggal és boldog mosollyal az arcán csókolt kezet de végül is nem tudta megállni, hogy át ne öleljen és egy kedves, könnyű csókkal ne illesse a fejem búbját. A gyönyörű csokor vörös rózsa lakásában az éltető vízben várakozott türelmesen, hogy megérkezzem és jelenlétével elmondja a személyesen addig ki nem mondott szavakat : ''Szeretlek Anikó!''

A kocsiban útban ''hazafelé'' tisztáztuk, hogy mi volt a ''probléma'' megérkezésem körül. Ez nem ment könnyen, hiszen a nagy nyüzsgés, az egzotikus házak és növények, a kocsik tömkelege, az egymás felett átemelkedő autópályák látványa igencsak elvonta figyelmemet. Lényeg, hogy egy félreértés miatt több kilométert kellett futva megtennie, hogy időben átérjen arra a pontra ahova megérkeztem. Ahogy azonban később beismerte nagyon megérte rohanni. Már messziről felismerte magyar partnerét és az életben még gyönyörűbbnek találta, mint fényképeken:-)

Hogyan készültetek fel a találkozásra?
Alan egyszerűen pezsgővel, rózsával és csokoládé szivarral. Én meg 18 órai utazás után próbáltam vonzó és kellemes benyomást kelteni. Tréfán kívül, ha az érzelmekre gondolsz a válasz talán azzal, hogy nem vártunk egymástól semmi különöset, semmi rendkívülit - úgy gondoltuk, lehet a találkozásunkból barátság vagy mély érzelem, mindkét esetben kaptunk volna valamit az élettől.

Hogy érzed magad odakint, és mivel telnek a napjaitok?

Alannek van egy kedves öröklakása Glendale-ben. Ez a hely kb. 10 km-re van Hollywoodtól. Úgy egy heti együttlétünk után Alan felajánlotta-kérte, ha én is úgy gondolom maradjak itt, vele. Így most már lassan három hónapja élvezzük az élet azon szépségeit amit a napos, mosolygós, és számomra még mindig kissé egzotikus  Los Angeles tud nyújtani. Sokat kirándulunk, sorra látogatjuk az érdekes helyeket a környéken (Hsi Lai buddhista templom, Twenty-nine Palms kősivatag, stb.) finomakat eszünk (ld. Drive-Thru Donut) és lassanként egymáshoz csiszolódunk. Közben dolgozunk azon, hogy megteremtsük jövőnket.

Los Angeles nagyon érdekes város. Tulajdonképpen nem is egy várost hanem város-láncolatot kell elképzelni. Hollywood egy része ennek a város-láncolatnak - érdekes érzés látni egymás után a híres filmgyártó vállalatok nevet. Én szerencsés vagyok mivel Alan néhány barátja a show-business-ben dolgozik, így belülről is láthattam, hogyan készülnek a műsorok. Egyik Jay Leno show felvételen is jelen lehettünk ami szinten érdekes élményt nyújtott. Emberek tömkelege érkezik az ország minden részéből és áll hosszú-hosszú órákat sorba - van olyan, hogy egy egész napot is - , hogy bejutthasson egy-egy felvételre ami egyébként ingyenes.

Terveztek-e egy közös látogatást Magyarországra?

Tele vagyunk tervekkel, elképzelésekkel és nagyon reméljük, hogy ezeket sikerül megvalósítani. Alan szeretné megismerni a családomat, így jövőre terveztük az utazást,  amikor már vége a télnek, és amikor azok a helyek, ahol a forgatókönyv eseményei játszódnak teljes nyári szépségükben tudják magukat megmutatni. Addig is mindent tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a könyv ismertté váljon, minél több olvasónak nyújtson kellemes időtöltést, a forgatókönyv pedig eljusson  a megfelelő producer kezébe, és filmvászonra kerüljenek az általunk megálmodott budapesti jelenetek.

Oszd meg: