Történetek Novellák Versek Idézetek Ajánlók Interjúk Társkeresők Bemutatkozás Pályázat Partnereink
hirdetés
hirdetés

Egy érzés

Cikk dátuma: 2005. 12. 10.
Szép történetekből soha sem elég! Az esős napokon ilyen levelet olvasni igazi felüdülés. Tiszta szívből kívánunk minden jót a párnak!

Az én történetem nem tartozik az izgalmakban, és váratlan fordulatokban bővelkedő történetek közé, de számomra mindig életem egyik legszebb és legmeghatározóbb eseménye marad.

Nekünk, otthon nem volt internetünk, így csak az iskolában volt alkalmam megismerkedni a hálókezelés alapjaival. Aztán, mikor 2000 decemberében egy váratlan lehetőség folytán internethez jutottunk egy rövid időre, már ismerősként köszöntöttem a rendszert, és végre alkalmam nyílt szabadon "garázdálkodni" rajta.

Pályázat

Szüleim éppen akkor kezdődő válása, no meg az exemmel tartó huzavona miatt, nem éreztem magam túl jól a bőrömben. Biztosan tudtam, hogy egy kedves, megértő társra van szükségem, és  minden mindegy alapon nekiálltam a keresésnek a neten. Végül elég gyorsan leragadtam a Randivonalnál. December 17-én léptem be a rendszerbe, és egyből három fiúnak is írtam. Ezek voltak az első, és egyben az utolsó kezdeményezéseim is. Sok minden történt, amiket nem részleteznék, volt néhány randi, és csalódás is.

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a srácok egyre fogyatkoztak. Az utolsók között maradt egy fiú, aki kért tőlem egy fényképet, amit én elutasítottam, célozva rá, hogy inkább találkozzunk. A célzást nem értette, válaszában érződött a keserűség, az elutasítottság érzése. És bennem ekkor megmozdult valami... Magamhoz akartam ölelni, hogy tudja, nincs egyedül, hogy szeretik, és nincs semmi baj.

Valamivel később, január 12-én találkoztunk.
2003 nyarán volt az esküvőnk, és ma én vagyok a legboldogabb feleség a világon.

Címkék
Házasság, Chat, Happy End
2011.04.29. 13:23:44 katarina.katarina8@gmail.com
Szép történet!
Szólj hozzá Te is!
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
Bejelentkezés Regisztráció
Ajánlott társkeresők:
Friendfinder.com Párom.hu Almássy Éva társkeresője Diplomás Társkereső Duals.hu
hirdetés
hirdetés
© Copyright 1997-2012 Perfect Team Bt.
Bemutatkozás - Impresszum - Médiaajánlat - Bannerek - Szerzői jogok - Adatvédelem