Ezért érdemes élni!

Cikk dátuma: 2008. 10. 24.

Ha eddig nem hitted, hogy az igaz szerelem minden akadályt legyőz, most biztosan megváltozik a véleményed! Gábor a hétköznapok hőse, aki győztesen került ki a harcból.

Az 1996-os év őszén még panellakó voltam! Egyik nap az ablakomban lógva megláttam egy lányt, aki teljesen elbűvölt. Néztem őt napokon, heteken, hónapokon át! Álmodtam róla, és beleszerettem pedig nem is ismertem. Egy nap nem jött arra többé, és fájt, hogy nem láthatom, de az élet ment tovább. Tizenhat évesen a küzdősport volt a mindenem, és persze a haverok, akikkel a kerületi Városház térre jártunk ki. Az 1997-es év márciusában az egyik edzésem után kimentem a térre. Az a nap is csak egy napnak indult, de az egyik barátom megjelent azzal a lánnyal, akit hónapokon át figyeltem. Nem akartam elhinni! Ez Ő! Nem hiszem el, mondtam magamban. De igaz volt, és egyre közeledett. Olyan zavarban voltam, hogy a köszönésen kívül szólni is alig bírtam.

Március 18-án valóra vált az álmom, és a lány, akit titkon imádtam végre az enyém lett! Hihetetlen érzés volt az első csók, amit tőle kaptam, és hihetetlen volt minden perc, amit együtt töltöttünk! Sokat bohóckodtunk, és szórakoztunk együtt! Szerettük egymást, de a féltékenységem erősebb volt annál, amit éreztem, és kerek fél év után a kapcsolatunk egyik napról a másikra megszakadt! Öt éven keresztül nem tudtam róla semmit, pedig kerestem mindenhol, de egy nap az utcán sétálva valaki rám kiáltott: " Hé, már meg sem ismersz?" Megfordultam és ott állt előttem! Gyönyörű volt, mint mikor elhagytam. Nem volt kérdés, hogy vele folytatom az utamat tovább. Hazakísértem és sokat beszélgettünk, próbáltam vissza kapni, de volt valakije. Lehet, hogy csak én voltam ügyetlen, mert az érzéseim iránta mindvégig megmaradtak. Számot cseréltünk, és azt hittem elkezdődött valami újra, ám a sors közbeszólt, és újabb öt évre elszakított minket egymástól! A 2002-es évben vonatbalesetem volt, (elvesztettem mindkét lábamat és kerekesszékbe kerültem) ami megváltoztatta az addigi életemet, és elölről kellett kezdenem mindent. Hosszú volt ez az öt év, de 2007 decemberében az interneten keresztül újra megtaláltam őt. Nem akartam elhinni, vettem a bátorságot és írtam neki. Féltem a választól, hogy mit szól majd hozzám, de muszáj volt tudnom, hiszen mindig is őt szerettem! Még azon a napon válaszolt, és mikor elolvastam, a szívem egyre vadabbul kezdett lüktetni. Megbeszéltük, hogy tizedikén találkozunk és beszélünk, de én kilencedikén fent voltam Pesten és nem tudtam várni, akartam őt! Látni, érezni a közelségét, ezért felhívtam és megkérdeztem tőle hol van, és ráér-e. Megkérdezte hol vagyok. Mondtam, hogy a háza előtt. Nem akarta elhinni, de lejött hozzám. Azt mondta, tíz perc, de ez a tíz perc egy örökkévalóságnak tűnt!

Megérkezett, és ismét elvarázsolt első pillantásra, épp úgy, mint 1997-ben. Nem volt kérdés, hogy őt akarom örökre! És ekkor szembesültem azzal, hogy ő mit érez irántam! Szeretett éppen úgy, ahogy én őt. Engem akart, úgy ahogy én őt.

December 25-én végre elkezdtük a közös életünket, és azóta is boldogok vagyunk, és ez így lesz, amíg meghalok, mert csak egy célom van az életben:
BOLDOGGÁ TENNI ŐT!

Lukács Gábor