![]()
Történetek
Novellák
Versek
Idézetek
Ajánlók
Interjúk
Társkeresők
Bemutatkozás
Pályázat
Partnereink
hirdetés
hirdetés
|
Feledhetetlen érzelmekCikk dátuma: 2009. 01. 30.
Erzsike csak a saját érzelmeiben biztos. Párja, aki többször is megcsalta ezt használja ki nap mint nap.
Tizenöt éves lány vagyok. Három éve megismertem egy fiút, úgy éreztem szerelem volt első látásra. Két évig elszakíthatatlanak voltunk. Utólag kiderült ő eközben többször is megcsalt. Mindig megbocsátottam neki, mert szerettem, és nem tudtam azt mondani, hogy vége. Ő sem mondta, mindig csak könyörgött, hogy ne hagyjam el, mert szeret és megváltozik. Hittem neki, de aztán rájöttem, hogy nem fog változni.
Teljesen magamba zárkóztam. Semmi sem érdekelt, se a barátok, se a család. Előtte kitűnő tanuló voltam, de abban az évben tele lettem négyesekkel. A szüleim nem értették (ők nem tudtak róla, hogy együtt voltunk). Ő közben próbált másik barátnőt keresni, de nem talált. Nekem is volt egy komoly kapcsolatom, de a fiú elhagyott egy másik lányért. Nehéz volt, de ő legalább nem csalt meg. Zolinak hívták aki megcsalt, és Ricsinek aki másért hagyott el. Zolit nem tudtam elfelejteni akkor sem, mikor Ricsivel voltam. Minden alkalommal, mikor összefutottunk elkezdett remegni a kezem, és alig kaptam levegőt. Mikor megtudta, hogy Ricsi dobott, elkezdett üzeneteket küldözgetni a neten. Egyszer, chatelés közben azt is felhozta, hogy találkozhatnánk. Ez meg is történt, jót beszélgettünk, nem gondoltunk a régi időkre! Barátok lettünk! Nemrég találkoztunk, elmentünk sétálni. Puhatolózott, hogy mi lenne, ha mi ketten újra együtt járnánk. Próbáltam terelni a témát. Mikor hazaértem kaptam tőle egy sms-t. Szeretné, ha újra együtt lennénk, mert úgy érzi sokat változott! Még mindig szeret. Jó lenne vele megint együtt lenni, de nem tudom, mit csináljak. Félek, hogy megint úgy járok, mint akkor. Erzsike ![]() Címkék
![]()
Szólj hozzá, legyél az első!
|
Bejelentkezés
Regisztráció
Ajánlott társkeresők:
Friendfinder.com
Párom.hu
Almássy Éva társkeresője
Diplomás Társkereső
Duals.hu
hirdetés
|