Történetek Novellák Versek Idézetek Ajánlók Interjúk Társkeresők Bemutatkozás Pályázat Partnereink
hirdetés
hirdetés

Igaz mese

Cikk dátuma: 2003. 03. 09.
Stünci története bizonyítja, hogy egy rossz házasságból is van kiút a szerelem segítségével. Chaten megismert új társát már egy kisbabával is megajándékozta.

Az én igaz mesém, akkor kezdődött, amikor az első kislányom született, és a férjem kezdte megmutatni az igazi arcát. Pocsék házasság lett, a lányomat 1 éves korától bölcsibe kellett adni, hogy visszamehessek dolgozni, mert tudtam, csak így kerülhetek ki ebből a pokolból.

A dolgok egyre jobban elfajultak, majd pótmunkát is keresnem kellett, és elvégeztem egy számítástechnikai alap tanfolyamot. Aztán vettem egy gépet. Utána, jött az internet. Először csak, hogy kikapcsoljon, aztán a rabja lettem. Sokszor mentem úgy dolgozni, hogy éjjel chataltem. Tudtam, amit ott mondanak, az mind mese, nem szabad elhinni. Aztán valahogy összefutottam valakivel, akinek a honlapja is más volt. Aztán kiderült a chattársaktól, hogy bár ő nem mondja, de kolozsvári születésű, én pedig Nagyváradon születtem. Sok minden volt, amiben kiderült, hasonlítunk. Találkoztam vele. Igaz, előtte is volt 1-2 ember, akivel találkát beszéltünk meg, de ezek nem randik voltak csak személyes beszélgetések, nappal a McDonaldsban, vagy hasonló.

Vele sejtettem, hogy kicsit más. A lényeg, hogy 1998. március 15-től, kicsit komolyabban vettem a kapcsolatunkat. Éreztem, hogy ez már szerelem. 1998. augusztusa óta együtt lakunk. Van egy közös kislányunk is már, és az 5 éves évfordulónkon lesz az esküvőnk.

Persze közben elváltam, bár még folyik a vagyon megosztás, de így élünk mi itt Pannóniában - sohasem problémamentesen. Boldogan neveljük a két leányzót.
A dolog érdekessége még, hogy a nagyobbik lányom szinte első perctől kezdve, Papinak szólítja a páromat, bár ezt senki sem mondta neki.

Stünci

Címkék
Válás, Házasság, Chat, Happy End
Szólj hozzá, legyél az első!
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
Bejelentkezés Regisztráció
Ajánlott társkeresők:
Friendfinder.com Párom.hu Almássy Éva társkeresője Diplomás Társkereső Duals.hu
hirdetés
hirdetés
© Copyright 1997-2012 Perfect Team Bt.
Bemutatkozás - Impresszum - Médiaajánlat - Bannerek - Szerzői jogok - Adatvédelem