A romantikus mozik gazdag választékából néhány olyat mutatunk be, ami az interneten szövődött szerelmekről szól. Az alkotások között minden korosztály talál kedvére valót!
A szerelem hálójában
A romantikus filmet, az 1993–ban bemutatott A szerelem hullámhosszán című mozi inspirálta. A két főszereplő, Meg Ryan és Tom Hanks között ezúttal is működött a kémia.
A fiatal és kedves Kathleen Kelly gyermekeknek szóló könyvesboltot vezet. Hamarosan konkurenciája akad, a new yorki Joe Fox személyében, aki Manhattan legjelentősebb könyvesbolthálózatát birtokolja. Az utca túloldalán nyíló üzlet veszélybe sodorja Kathleen megélhetését.
Eközben a két szemben álló fél az interneten is összetalálkozik, nicknevük Shopgirl és NY152. Rövidesen barátok lesznek, rengeteget beszélgetnek, szakmai tanácsokat is adnak egymásnak, éjszakákat chatelnek át. Egy nap azonban lelepleződnek egymás előtt…
Internet szerelem
A film főszereplői Internetes levelezőpartnerként kezdték, de a kapcsolatuk később tovább fejlődött. Daniel (Scott Trost) és Laura (Annett Culp) imádják egymást a neten, alig várják, hogy személyesen is találkozhassanak. A földrajzi távolság azonban megnehezíti a dolgukat. A lány Németországban él, a férfi pedig Los Angelesben telepedett le. Egy nap Daniel elhatározásra jut, és meghívja szíve hölgyét Hollywoodba. Laura azonnal igent mond, és színes álmokat szövöget a nagy találkozásról. A férfi, aki a Variety magazin rámenős újságírója, csupán vad, nyitott kapcsolatot vár a lánytól. A találkozás nem úgy sül el, ahogy várják, de az együtt töltött napok vicces, kalandos helyzetekez szülnek. Lassan összecsiszolódnak, és kapcsolatuk is változni kezd.
Álom.net
Az internet, a tinik életét is könnyen összekuszálhatja. A pom-pom lány Reginát a suliban, a legmenőbbek közt tartják számon, ám fenekestől felfordul az élete, mikor egy névtelen email miatt kirúgják az iskolából. Új helyen, idegen környezetben kell folytatnia a tanulmányait, ahol a kezdeti nehézségek után megtalálja a neki szánt szerepet. Eközben hódolója akad az interneten is, Álom.net nick néven. A gáláns lovag teljesen leveszi a lábáról hősnőnket, főleg, hogy napról-napra megjósolja, mi fog történni Reginával a suliban. A világ egyik legrosszabb filmje!