Komoly kapcsolatra vágytam

Cikk dátuma: 2003. 01. 18.

Sokan, sok mindent feláldoznának az igaz szerelemért. Katalin az állásást, lakhelyét és a depressziót adta fel interneten talált párja kedvéért.

Szeretném megosztani veletek a történetemet, hogyan ismertem meg a páromat egy internetes társkeresőn keresztül.

Mindez tavaly decemberben kezdődött. 20 éves lettem, nagyon magányos voltam már 8 hónapja. Böngésztem a neten és megpillantottam a Love City honlapját. Regisztráltam magam és bíztam abban, hogy megtalálom az igazit. Csinos lánynak tartott mindenki, bárkinek elcsavarhattam volna a fejét, de sokan csak kalandot láttak bennem. Ez rosszul esett, mivel én tartós kapcsolatra vágytam. Jelentkező akadt bőven, de egyikükben sem fogott meg semmi. Két hónapig keresgéltem. Januárban úgy döntöttem, hogy Németországba megyek dolgozni - már nem is reménykedtem.

Egyszer csak megláttam István fényképét. Szinte első látásra beleszerettem, és kíváncsivá tett. Eleinte aggódtam, hogy gondot okoz a 100 km-nyi távolság, mivel én szlovákiai vagyok (révkomáromi), ő budapesti. Március elején találkoztunk - egy cukrászdában randiztunk. Pirultam, mint egy kislány. A búcsúcsók borzongató volt... Nem sokkal ezután meghívott Hajdúszoboszlóra kirándulni. Ekkor már tudtam, hogy kezdek beleszeretni. Nagyon sok mindenről tudtunk beszélgetni, szinte repült az idő ha vele voltam. Hol ő utazott hozzám, hol én őhozzá. Eleinte gondot okozott a sok utazás és fájt, ha nem volt velem.

A munkalehetőséget és a vele járó kiemelkedő keresetet is visszautasítottam - Őt választottam. Júniusban felköltöztem Pestre. Próbáltam állandó munkalehetőséget keresni, a papírjaimat beszerezni, de sajnos még nem sikerült. Augusztusban volt az eljegyzésünk, éreztük, hogy egymással szeretnénk élni. Azóta is boldogok vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Voltunk már nehéz helyzetben, voltak apró vitáink, de mindig sikerült megoldanunk a problémákat.

Régebben nem hittem abban, hogy az interneten keresztül találom meg a boldogságot, de mindenkinek ajánlom, hogy érdemes megpróbálni. Jövőre tervezzük az esküvőnket és remélem addigra megoldódik az itt tartózkodásom és kapok munkalehetőséget. Nem szabad feladni, mert remény mindig van. Régebben depressziós, csalódott voltam, de volt valaki, aki újra melegséget hozott a szívembe. Úgy érzem Ő az IGAZI...

Üdvözlettel:
Katalin