Megkergült feleség

Cikk dátuma: 2007. 05. 28.

"Eleinte őrült félelem kerített a hatalmába: mit csinálok? De hiszen házasságban élek, ezt nem engedhetem meg magamnak!"

Az internetet jó néhány éve bevezették hozzánk. Kezdetben nagyon ritkán ültem a gép elé, csak az e-maileket néztem meg hetente, ritkán online játékoldalakon töltöttem rövid, de kellemes perceket. Mivel a férjem sokat volt távol, egyre inkább késztetést éreztem arra, hogy böngésszem az internetes oldalakat. Egy kedves ismerősöm javaslatára felmentem egy chat oldalra. Izgalmas volt ismeretlen emberekkel beszélgetni, akik a net anonimitásába burkolózva őszintén megnyíltak, beszéltek lelki gondjaikról. Én nemkülönben, mivel nem vagyok egy zárkózott típus, egyre több és több időt töltöttem a világhálón.

Egy kolléganőm a válása után feljelentkezett egy társkereső oldalra. Gyakran mutatta, milyen szerelemtől lángoló leveleket vált jobbnál jobb férfiakkal. Miért is ne? Kipróbálom, vajon mit veszthetek, hiszen nem fogok képeket kirakni magamról és jól esne egy kis megerősítés, érezni, hogy nő vagyok, még felfigyelhetnek rám. Sajnos ekkor már éreztem némi elhidegülést a férjem iránt, de talán nem ez lett volna a járható út.

Jöttek a levelek, találkakérés, szerelem. Eleinte őrült félelem kerített hatalmába: mit csinálok? De hiszen házasságban élek, ezt nem engedhetem meg magamnak! Csak nem nyugodtam. Belementem a randevúba. Megcsaltam a férjemet, szerelmes lettem és ráadásul olyan emberbe, aki eleinte boldogan viszonozta az érzéseimet. Aztán jött a hideg zuhany, ő független, neki tartós kapcsolat kell és nem is akármilyen, hiszen 100%-os rokkant lévén, alig 40 évesen biztos pontot akart az életébe. Belátom, hibáztam. Beszűkült a tudatom, senkit, és semmit nem láttam, csak rá koncentráltam. Nem tudtam elszakadni tőle. Beleszerettem, már a válás gondolata foglalkoztatott, és kibírhatatlanul viselkedtem a családom minden tagjával.

De a Kedves számtalanszor visszahívott, és én rohantam hozzá, miközben komolynak ígérkező kapcsolatai sorra csődöt mondtak. Én meghallgattam minden bánatát, asszisztáltam minden újabb fellobbanó érzelméhez, miközben őrült féltékenység gyötört. Számtalanszor elhatároztam, ennek véget kell vetni, mert baj lesz. Közben a férjemtől teljesen elhidegültem. Tiszta pillanataimban olyan erős lelkiismeret furdalásom volt, hogy a tükörbe nem mertem belenézni. Időközben elvesztettem a legjobb barátnőmet, akit egy év után, hála az égnek, ismét magam mellett tudhatok.

Sajnos még a neheze hátravan, pszichológushoz járok, próbálok minél kevesebbet a neten lógni, és visszatalálni a férjemhez, aki mindebből a rémtörténetből szerencsére semmit nem sejt, bár az elmúlt időben meglehetősen sok érzelmi válságba vittem őt is lehetetlen, elutasító viselkedésemmel. Ami történt egy életre nyomot hagyott bennem, még nem tudom, hogyan fogom feldolgozni a történteket, miért hagytam, hogy idáig fajuljanak az érzelmeim és mindezt kiért?

Vica