Milan Rakic: Szerelmes vers

Fordította: Kosztolányi Dezső

Cikk dátuma: 2011. 02. 24.

Suttognak a kertben az orgonabokrok,
a csillagok égnek, a csönd csodamély.
A hold ragyogóan az égre kibotlott,
villámos a csóktól, a vágytól az éj.
Suttognak a kertben az orgonabokrok.

Ily tiszta, fehérsugarú szelid éjjel
várhatta Izolda a hű lovagot.
Sirok repedeznek, az éji sötéttel
feltámad a ködből a régi halott.
Ily tiszta, fehérsugarú szelid éjjel.

A régi, középkori hős, tele hittel,
hágcsót feszit és nevet a telehold,
és útja a kedvese ölibe vitt el,
a vára előtt tüzes ajka dalolt.,
A régi, középkori hős, tele hittel.

Zúgj, régi idők meselelke az éjen.
Szivembe fehér remegés tüze gyúl.
Itt állnak az árnyak az éjbe, fehéren,
és ind szeret és eped-ég szilajul.
Zúgj, régi idők meselelke az éjen.

Te drága! Te tüzszivű, tiszta Izolda!
Izolda se várta igy a jegyesét.
Lépted nesze reben, az éjszaka holdja
lágyan mosolyog, s evet a kegyes ég.
Szél parfüme lengedez, a halavány
bús orgona reszket a hold sugarán.