Nem tudok élni nélküle!

Valódi, hamisítatlan szerelmes történetet küldött nekünk Ria. Reméljük beteljesül a szerelmük, mi nagyon szurkolunk nekik!

Január elején kezdődött. Én írtam rá, statit küldtem. Ő válaszolt. Azután elkezdtünk levelezni. Ő éppen rakott zöldbabot főzött, mert várta az öccsét vacsorára, aki hamarosan meg is érkezett. De úgy éreztem, hogy nem tudunk elszakadni egymástól, mert bármit írtam Neki, mindig válaszolt. De aztán elköszönt, hiszen vendége érkezett.

Másnap, amikor beléptem az oldalra, egy levél várt Tőle. Az állt benne, hogy kihűlt a vacsora, mire nekiálltak volna enni.:) Hát én vagyok ezért a hibás? Hiszen nem én mondtam, hogy mindig válaszolni kell a levelemre.:)

Folyamatosan írtunk egymásnak. Akkor is, amikor valamelyikünk éppen nem volt az oldalon. Neki nagyon sokan írtak, amikor belépett állandóan olvasatlan levelei voltak, mert szinte alig győzte megválaszolgatni. Kicsit éreztem, hogy nekem ez rosszul esik. Pedig mindig írt nekem is. Többször is előfordult olyan, hogy előtte még nekem írt, aztán elköszönt és kilépett, de még maradtak olvasatlan levelei. Ekkor ez már igen jól esett. Hiszen nekem írt, és sokaknak pedig nem. Nagyon sok mindenről "beszélgettünk", szinte mindenről. Folyamatosan ismertük meg egymást. Azután msn-címet, majd telefonszámot cseréltünk. Majd skype-on kezdtünk beszélgetni.

Oda jutottunk, hogy naponta több órát beszélgettünk és beszélgetünk valamilyen módon. De még mindig nem találkoztunk. Én akartam így, mert változásokat akartam az életemben és a testemen.

Ő türelmes volt. Azután, egyszer csak azt láttam, hogy törölte magát a társkereső oldalról és ugyanezt megtettem én is. Úgy tartottam fair-nek, mert Ő miattam törölte magát, én pedig úgy éreztem, hogy nekem is törölnöm kell magam, hiszen valószínűleg megtaláltam a másik felemet Benne. Addigra több ezer levelet váltottunk egymással. Több ezret! Ez valamit már akkor is jelenthetett! Oda jutottunk, hogy már sokat mondtuk egymásnak, hogy "Szeretlek", "Hiányzol". Tudtuk és meg is beszéltük, hogy ez még nem szerelem, de a sima szeretetnél több.

Most ott tartunk, hogy nő létemre én vallottam először szerelmet. Ezt azért tettem, mert ezt érzem. Sokáig próbáltam küzdeni, harcolni az érzés ellen, de nem ment. Oda jutottam, hogy be kellett vallanom magamnak, hogy beleszerettem.

Az egyik beszélgetésünk alkalmával, skype-on, olyan vizekre eveztünk, hogy elmondtam Neki, hogy mit érzek, hogy szerelmes vagyok belé. Ő persze örült, legalábbis ezt mondta nekem. Tudom, hogy Ő is szeret, de ahhoz, hogy szerelemmel szeressen, neki, mint férfinak, több kell. Szüksége van arra, hogy érezze a simogatásaimat, a gesztusaimat, hogy ott legyek Vele. Már beszéltünk az összeköltözés lehetőségéről is, pedig még nem is találkoztunk személyesen. De az, amit érzünk egymás iránt, iszonyatosan erős.

És hát, Ő ugyanolyan szexmániás, mint én. Bizony, elég sokat szoktunk neten, skype-on keresztül "szeretkezni" és irtó jól esik mindkettőnknek.

Hamarosan találkozni fogunk. A húsvéti ünnepeket szeretném már Vele tölteni. Úgyhogy van még két hetem, hogy olyan legyek, amilyen szeretnék és olyan, amivel teljes mértékben és visszavonhatatlanul le tudom Őt venni a lábáról, és belém szeret. Igaz, teljesen olyan nem tudok lenni, de szeretnék kapni Tőle egy esélyt, arra, hogy bebizonyítsak neki dolgokat. Mert azt akarom, hogy Ő is belém szeressen, de nagyon. Mert én iszonyatosan szeretem Őt, szerelemmel szeretem, és ezen már nem változtathat semmi és senki! Tényleg úgy érzem, hogy nem tudok már élni Nélküle!

Oszd meg: