![]()
Történetek
Novellák
Versek
Idézetek
Ajánlók
Interjúk
Társkeresők
Bemutatkozás
Pályázat
Partnereink
hirdetés
hirdetés
|
Olaszok kíméljenek!Cikk dátuma: 2008. 10. 05.
Olykor a tiltás ellenére is bekopogtat a szerelem. Zsuzsa az elveit adta fel, de cserébe nyert egy férjet.
![]() Mivel nem tudom, kit szólíthatok meg, ezért csak annyival kezdeném, hogy a mi házasságunk is a neten szövődött, 100%-ig. Huszonhárom éves korom előtt nem volt egy hosszú kapcsolatom sem, sőt, rövid sem, ha úgy vesszük. A főiskolán ez nem volt nagy gond, hiszen sokan vettek körül, de az utolsó évben, és utána nagyon egyedül maradtam. A barátaim összeköltöztek a párjukkal, én meg egyedül maradtam Budapesten. Anyukámnak panaszkodtam, hogy mennyire jó lenne már együtt járni valakivel. Megjegyzem a főiskolán elég sok kigyúrt macsó volt, de ők soha sem voltak az én típusom, na meg én sem az övék. Anyukám erre azt mondta, látta a tv-ben, hogy egy lány az interneten ismerkedett meg a férjével, igaz, közel 100 randit kellett végigcsinálnia. Előtte már próbálkoztam az internettel, de akkor nagyon rágörcsöltem a helyzetre. Elhatároztam, hogyha 100 pasival kell randiznom, akkor is találok magamnak párt. Ebből a hozzáállásból következett, hogy nagyon könnyedén vettem minden beszélgetést a neten, a randikat meg még inkább. Egy idő után olyan lazán flörtöltem minden fiúval, akár neten, akár élőben, ahogyan, azóta sem. Eddigi életem legjobb korszaka volt, tele voltam önbizalommal. Egyet azonban kikötöttem: olaszoknak és törököknek nem válaszolok, mert mindig olyan dolgokat írtak, ami már fárasztó volt. Egyik este, mielőtt aludni mentem volna, láttam az ICQ-n, hogy egy "Andrea" akar velem beszélni, aki olasz. Gondoltam magamban: "Mit akarhat tőlem egy lány?" Kíváncsiságból megtörtem a "no-olasz" elvemet, és másfél év múlva ő lett a férjem. Ennyi hát az én történetem! Üdvözlettel: Zsuzsa ![]() Címkék
![]()
Szólj hozzá, legyél az első!
|
Bejelentkezés
Regisztráció
Ajánlott társkeresők:
Friendfinder.com
Párom.hu
Almássy Éva társkeresője
Diplomás Társkereső
Duals.hu
hirdetés
|