Pazarló szerelem

"Csak arra kell vigyázni, nehogy olyan fontosakká váljanak számunkra, hogy szomorúak legyünk amiatt, hogy sose találkozhatunk velük"

- mondta egyik barátnőm körülbelül másfél évvel ezelőtt, mikor napi rendszerességgel írni kezdtünk egy népes táború angol fórumba. Lelkesen helyeseltem, és nem is gondoltam volna, hogy ez valaha megváltozhat. Aztán megismertem Őt.

Kialakult egy kisebb brancs, és mikor csak ketten voltunk fent, megkért, hogy rajzoljak neki valamit, és aztán beszélgetni kezdtünk. Szinte rögtön bókolni kezdett, nem nyomulósan és idegesítően, csak finoman. Kezdtem egyre jobban megkedvelni, bár közben kiderült, hogy barátnőmnek is csapta a szelet, de aztán megmondta neki, hogy irántam érez valamit, és ez megnyugtatott. Egyre jobban éreztem, hogy hozzám tartozik, valami egészen különleges, fura módon. Megtudtam róla, hogy 16 éves, és több ezer kilométerre él tőlem, Új-Zélandon, és van egy-két problémája.

Részint az iránta érzett sajnálat volt az, ami eleinte szeretetet gerjesztett bennem iránta, de ez szép lassan engem is tönkretett. Gyakran és durván bántalmazta az apja (legalábbis ő ezt mondta - már nem tudom, miben hihetnék), és szörnyű volt a tudat, hogy ekkora távolság választ el tőle, és nem tudok neki segíteni. Szó szerint belebetegedtem, és szinte csak érte éltem. Minden alkalommal, mikor megláttam a pirosan villogó szöveget, hogy új privát üzenetem érkezett, görcsbe rándult a gyomrom az aggodalomtól és szeretettől. Aztán, mikor már én is annyira ki voltam készülve, hogy majdnem felvágtam az ereimet egy sötét pillanatomban, sikerült végre elérni, hogy feljelentse az apját és ezzel új életet kezdhessen. Azt mondta, elmegy a chatről végleg, mert úgyis tárgyalásokra kell járnia, és végezni akar ezzel az egésszel. Könyörögtem neki, hogy ne menjen, maradjon velem, de ő hajthatatlan maradt. És elment. De csak látszólag. Mert amíg én átbőgtem egy hetet, amiért nem tudtam, mi van vele, és borzasztóan aggódtam, ő más néven jött fel a fórumra, és pofátlanul tovább flörtölt azzal a lánnyal, akire már előtte is féltékeny voltam, de ő elintézte az egészet azzal, hogy Új-Zélandon ez nem számít flörtnek. De lebukott, és minden barátja, akiknek hazudott, és akik szintén aggódtak iránta, letiltotta a chaten. Én is.

Azután mikor hajnali háromkor MSN-en azzal a szöveggel köszönt be, hogy nem akar zavarni, de menjek aludni, nehogy rosszul legyek, megtört a keménységem, és megbocsátottam neki mindent. Persze senki nem értette, és mindenkitől kaptam a fejmosást, kitől kevésbé durvát, kitől nagyot, hogy mégis mit csinálok, hogy mehettem vissza hozzá, ha megcsalt és hazudott. De én nem tudtam elképzelni az életem nélküle. Csak ő tett boldoggá, ha fellépett, csak vele tudtam beszélni, szinte fuldokoltam a boldogságtól, ha telefonon beszéltünk, szerettem volna vele lenni, megérinteni igazából. Érezni a csókjait, amikből már ezret odaígért, de hiába, mert soha sem volt igazi első csókunk. Aztán elmúlt öt hónap, és elromlott minden. Egyre többet flörtölt a barátnőimmel chaten, mindenkivel kikezdett, a szemembe mondta, hogy egy másik lány jobban tetszik neki, mint én, és egyre többet veszekedtünk. Kiabált és megalázott, de én annyira szerelmes voltam belé, hogy mindent eltűrtem.

Miután kidobott, még egy évig reménykedtem benne, hogy visszatér hozzám, vérrel írt levelet küldtem neki, és gyűjtöttem a pénzt, hogy 18 évesen kimehessek hozzá. Egy év kellett hozzá, és még néhány veszekedéssel telt beszélgetés, hogy rájöjjek, mennyire ostoba voltam, és életem legszebb évét pazaroltam rá. A legrosszabb, hogy nem bántam meg. És még mindig fáj. Nem tudom, el fog-e valaha múlni.

Oszd meg: