Szerelem az ellenséggel

E rovat szerkesztőjeként több ízben volt alkalmam személyesen is találkozni a történetüket kitáró főszereplőkkel, de egyetlen pár találkozásának sem voltam még ilyen közeli tanúja. Az alábbi történet számomra éppen egy évvel ezelőtt, 2000. március 10-én, egy Kanadából érkezett emaillel kezdődött.

Laurie első levele

A történet

Nem kellett sokáig várni a válaszra, érdeklődésemre még aznap megérkezett Laurie második levele, melyben Ratkoval való megismerkedésének történetét mesélte el:

Életem nagy napja vagy nagy tévedése?

Laurie harmadik levele, elutazása előestéjén:

Találkozás Budapesten

Bár Laurie leveléből pontosan tudtam a repülőgép érkezési idejét, mégsem akartam a gyertyatartóként feszengeni a repülőtéri nagy találkozásnál, viszont kamerával és a vészhelyzetre beüzemelt mobillal felszerelkezve várakoztam a megbeszélt szálloda halljában. Mivel egyikükről sem láttam korábban fényképet, egyedül arra hagyatkozhattam, hogy viselkedéséből, mozdulataiból, vibrálásából felismerem majd a keresett párost. Nem volt nehéz dolgom: a fontoskodó üzletemberek, komoly házaspárok és nyüzsgő turistacsoportok forgatagából kitűnt Laurie és Ratko alakja, amint beléptek a forgóajtón, azonnal megismertem őket. Arcukon fáradtság, öröm, és óriási megkönnyebbülés látszott . Laurie nevetve vallotta be Ratkonak, milyen elővigyázatossági intézkedéseket hozott, melyre akkorra már mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált -  semmi szükség nem volt.  Ellenben kattogott a fényképezőgép,  hálásabb feladatot ebben a pillanatban el sem lehetett képzelni.

Eljegyzés a harmadik nap
Másnap délután folytattuk a fotózást a Duna korzón, az ott készült képek, legalábbis ami azokból megmaradt ugyanis nagy részüket később stílusosan elvitte a hírhedt  ''I love you'' vírus azóta is féltve őrzött relikviák Laurie és Ratko albumában.
''El sem hiszed, milyen jó annyi idő után végre együtt lenni! Egyszerűen nincs szükségünk szavakra. Annyit de annyit beszélgettünk az elmúlt egy évben, - tényleg, hiszem mást sem csináltunk csak szavakat küldtünk egymásnak - hogy most olyan jó csendben, nagyokat hallgatva élvezni az együttlétet, egymás közelségét.'' vallják nagy egyetértésben.
Harmadnap csörren a telefon, és már meg sem lepődöm amikor Ratko bejelenti.
- Andrea, eldöntöttük, összeházasodunk!! Itt és most Budapesten szeretnénk megtartani az esküvőt. Lennél az esküvői tanúnk?
Örömmel igent mondok és a másnap együtt megyünk a polgármesteri hivatalba, hogy megtudjuk, van-e ennek valami akadálya. Hamarosan kiderül: van.

Az anyakönyvvezetőnél

Vidám hangulatban lépünk be a városházára, ahol elkalauzolnak bennünket az külföldi állampolgárokkal foglalkozó anyakönyvvezetőhöz. Tolmácsolom az ifjú pár kérését, a válasz egyhamar azonban egyhamar lelohasztja jókedvüket. Alig győzik jegyzetelni az esküvő iránti kérelem beadásához szükséges iratok listáját. Ratko közben beszélgetni próbál a tudnivalókat  mechanikusan daráló hivatalnoknővel:
- Nem is érdekli, hogyan ismerkedtünk meg?
- Nem, nem érdekel. - mondja közönyösen, és folytatná a tennivalók sorolását..
- Nem baj, mi akkor is elmondjuk. Az interneten! Az interneten találkoztunk!
- Az interneten??? Hmmm, olyan még tényleg nem volt. Sokminden volt már, de internet, az még nem volt - csillan fel az érdeklődés szikrája az anyakönyvvezető szemében, majd - miközben Laurie és Ratko az összeismerkedés pillanataira emlékezve cinkos nevetéssel összebújnak - mint aki már valóban sokat látott hivatása során halkan hozzáteszi:
- Remélem egy év múlva is ugyanilyen boldogok lesznek! Látom, most nagy a szerelem!

Hajsza a papírokért

Miért van az, hogy az életünk papírok gyűjtögetéséből áll? Laurie és Ratko beletörődnek, hogy budapesti esküvőjükhöz egy halom hivatalos iratra, és azok hiteles magyar fordításaira van szükség, így azzal a szilárd elhatározással indulnak mindketten vissza saját hazájukba, hogy néhány hónap múlva, a listán felsorolt összes tennivalót kipipálva, a kérelem beadásától számított kötelező várakozási idő letelte után ugyanitt találkozunk. A búcsúzásig természetesen kihasználnak minden percet, Budapest romantikus helynek bizonyul a hátralévő napok eltöltéséhez.

Három hónap bizonytalanság

A fájdalmas elválás után újra vissza a virtuális kapcsolathoz: intenzív email váltások és végigsírt telefonbeszélgetések időszaka következik.
Közben Laurie új állást kap: határőrként dolgozik egy kanadai-amerikai határállomáson. ''Gyűlölöm, hogy a bevándorlási hivatal munkatársaként épp azt kell tennem, amitől magam is szenvedek: embereket kell elválasztanom egymástól.'' írja levelében.  Minden rosszban van valami jó, a határállomás barakkjában egyedül töltött 12 órás szolgálat alatt mellékállásban angol nyelvtanári munkáját is elvégzi, a maradék szabad idejében pedig szenvedélyének hódolva verseket, regényt és persze emaileket ír.

Ratko, bár igazán tehetséges webgrafikus, hazájában egyre kevesebb megrendelést kap: az ottani cégek, ha egyáltalán túlélik a gazdasági válságot,  saját alkalmazottaik fizetését sem mindig tudják kiadni, nem valószínű, hogy szoros költségvetésükből weboldalak tervezésére adnak ki megrendelést. Laurienak közben sikerül egy kanadai telemunka megbízást szerezni számára. Ratko tudása piacképesnek bizonyul, alig várja, hogy odakinn is bizonyíthasson.

A hírek alapján bármi megtörténhet a Milosevic uralta Jugoszláviában, nincs kizárva a polgárháború veszélye, ezért Laurie minduntalan sürgeti Ratkot, hagyja el az országot, nehogy az utolsó pillanatban egy katonai behívó kettébe törje terveiket. Már éppen összegyűltek a szükséges papírok amikor váratlan fordulatot vesznek az események: csupa nagybetűs email üzenet érkezik: a budapesti esküvő törölve, Ratko valami csoda folytán mégiscsak megkapta az amerikai beutazó vízumot! Mielőtt a hatóságok meggondolhatnák magukat, repülőre ugrik, és több mint három hónapos távollét után újra magához öleli Lauriet, aki életében először New York-ba is elutazik, hogy ott találkozzon vele.

Villám-esküvő

New Yorkból északra, a Quebec közeli Vermontba utaznak és egy határmenti kisvárosban megtartják az esküvőt. Laurie így számolt be az eseményről:

Küzdelem a hatóságokkal

Az új évben írt leveléből érezhető, hogy Laurie tele van bizakodással, de nem tudja elrejteni keserűségét.

A Karácsonyt szolgálatban kellett töltenem, de Ratko is velem tartott. Épp elégszer álltak már közénk az állam és hivatalai, úgy döntöttünk, hogy legalább ezen a napon nem hagyjuk, hogy szétválasszanak minket. Ratko szerb állampolgársága miatt mintha átok ülne rajtunk, Kanada nem szívesen fogadja be, és kész kálváriát járunk a szükséges papírok megszerzéséért. A hatóságok minduntalan háborús bűnöst sejtenek benne, a hosszadalmas kivizsgálás pedig igencsak próbára teszi a türelmünket. Ratkonak a kényszerű munkanélküliség mellett ráadásul még kell bírkóznia az eltérő mentalitással, nyelvi problémákkal, kulturális különbségekkel és a honvággyal is.
Sajnos, belátható időn nem valószínű, hogy megkapja a várva várt munkavállalási engedélyt, ami pedig szükséges lenne ahhoz, hogy családot alapítsunk, de ha arra gondolok, hogy másfél évvel ezelőtt még arra sem láttunk esélyt, hogy egyáltalán találkozzunk, és most a felesége vagyok, szép kis lakásban élünk, és vele töltöm az ünnepeket, akkor csak mosolyogni tudok mindenen.