Szerelem az interneten

Akkor sikerült amikor már feladtam...

Cikk dátuma: 2003. 02. 23.

"A nyílt kommunikáció nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy ne tegyünk olyat, amit a másiknak nem mondanánk el nyugodt szívvel."

Egy kapcsolatom után, amely egyébként szintén az interneten barátságként indult, az életben lett több. Be kellett vallanom magamnak, hogy amolyan "jobb, mint egyedül" - féle kapcsolat volt részemről. Jó volt együtt, de nem voltunk egymás mellé valók. A mai napig kapcsolatban vagyunk barátként, ő is drukkol mostani nagy esélyemnek. A Randivonalon próbálkoztam, sok emberrel találkoztam, de igazán senki sem indította be a fantáziámat, volt olyan is, akinek én nem tetszettem. Aztán az év végére belefáradtam. Elegem lett.

Sajnos, nem sajnos, a munkám nagyon leköt. Nincs nagy baráti kör, kevés barát helyett inkább sok ismerősön van, és már nem tudnám elképzelni, hogy egy bárban kelljen "felszedetni magam". Novemberben betöltöm a 33-at. Szóval az Internet nagyon jó megoldásnak tűnt. Senki ne bátortalanodjon el azért, mert én a sok próbálkozás ellenére sem találtam senkit.

Na de most jön a számomra legszebb dolog.

Mikor úgy döntöttem, elég volt, nem fogok csak azért lenni valakivel, hogy ne legyek egyedül. Gondoltam, majd lesz valahogy, vagy megtalál a szerelem vagy nem - bár elég kis valószínűsége volt, hogy a nagy ő csak úgy bekopogtasson az ajtómon-, mégis akkor megtalált. Milyen furcsa az élet, amikor foggal-körömmel akarsz valamit, nem sikerül. Amint képes vagy azt elengedni, azonnal megtörténik. Egyébként párommal is ugyanez történt.

Nos, amikor még nem vagyok álmos, szeretek chatelni, inkább a yahoo nemzetközi chatszobáiban. Sok érdekes és felejthető emberrel is találkoztam. És egyszer felbukkant Ő.

Azt kérdezte, volna e valakinek kedve egy normális beszélgetéshez, mire én megkérdeztem tőle, mi neki a normális :) . A beszélgetés elindult. Jaj, nagyon jó volt. Azt tudtam, végre egy normálisabb valaki. Mikor valakivel elkezdek beszélgetni, már az első kérdések, válaszok után tudom, barát lesz-e az illetőből vagy sem. Ez az ember nagyon szimpatikusnak tűnt. És nem akartuk befejezni a beszélgetést, pedig már majd leragadt a szeme. Elkérte a mobilom számát, hogy küld egy sms-t. Azt írta, mikor végre ágyba bújtam, "Te vagy az utolsó gondolatom ma este és te leszel az első holnap". Szinte minden este "randiztunk" és - mint ahogy sok itteni levélben olvastam - új világ nyílik meg ilyenkor.

16 évvel idősebb nálam, hat éve elvált, 18 éves lányát ő neveli, Angliában él. Egy intelligens, kulturált, jó humorú, kedves, jó lelkű, élettel teli talpig férfi (aki tudja mit akar), magas etikai elvárásokkal ... pont, amilyen nekem kell.

Szóval egyre több telefon volt, nagy telefonszámlák :) . De a hangja... Nagyon szeretem. Aztán végre megjött a fotója. Akkor egy kicsit lehűltem hirtelen, de valójában nem is tudom miért, hiszen igazán tetszik. Tetszik, hogy van benne charm, kellemes küllem, sokat sejtető mosoly.

Ő oda van értem meg érte, ő már a webkamerán is látott.

Na de azért nem ment minden olyan könnyen. Mint ahogy mondtam, nagy lángon égtünk, nem is tudtam, hogy mennyire.

Nos ő már több mindent megélt, és történt valami, ami részemről teljesen tiszta volt, de ő a múltjából nézve nem úgy vette és teljesen kiakadt. Egy négy évvel ezelőtti kapcsolatom - aki mai napig kedves barát - megkeresett Olaszországból, hogy szüksége van rám, hogy feltöltődjön, hadd jöjjön el hozzám tanácsot kérni. Igent mondtam, ezt Stephennek is elmondtam. Akkor ő nem is reagált rosszul, csak amikor tényleg itt volt a barátom, úgy érezte őt háttérbe teszem. Lényeg a lényeg, durva sms-eket küldött, aztán meg nem vette fel a telefont. Írtam neki emailt, másnap beszéltünk, de megint mondtam valamit, amitől kiakadt és lecsapta a telefont. Éppen azt akartam neki mondani, hogy mennyire megbántott azzal, hogy nem volt hajlandó velem kommunikálni. Erről később sokat beszéltünk, és megértettem vele, hogy bármi is történik köztünk, ami az egyiknek nem tetszik, mindig meg kell beszélni a dolgokat. A legtöbbször ugyanis kiderül, hogy valami félreértés van a dologban.

Hónapok teltek el, mióta a fentieket írtam. Most 2003 január vége van. Gyönyörű arany gyűrű van az ujjamon egy szép gyémánttal a közepén. :)

A sok chatelés és napi telefonok után tavaly augusztus elsején találkoztunk a reptéren. Izgultam is meg nem is. Furcsa volt, hogy ott áll előttem egy idegen férfi, aki csak azért jött Budapestre, hogy találkozzon velem, de amint elkezdtünk beszélgetni és felismertem a hangját, rögtön ismerős lett. Úristen, itt van ez a férfi, akibe még akkor beleszerettem, amikor még képet sem láttam róla! Láttam rajta, hogy izgul, reméltem, hamar felenged. Hazamentünk és miután felfrissült, kimentünk az Andrássy útra, majd elmentünk a Jókai térre meginni valamit. Útközben mondta, hogy nyugodtan, mondjam meg neki, ha csak barátként akarom őt, erre én megfogtam a kezét. Mikor ott ültünk az egyik teraszon, emberek jöttek-mentek az utcán és Ő éppen hosszasan beszélt valamiről, én nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy megcsókoljon. Azt gondoltam, megkérem, csókoljon meg, és ha úgy reagál, ahogy én szeretném, és úgy igazán megcsókol és jól csókol (szerintem sokat elárul egy férfiról az, hogy hogyan csókol), hozzámegyek. És akkor a szavába vágtam és egyszerűen azt mondtam neki, mi lenne, ha megcsókolna. És úristen megcsókolt! Úgy igazán. Férfiasan, mégis gyengéden. Majd elolvadtam. Később mondta, hogy örült, hogy megtörtem a jeget.

Egy gyönyörű helyen vacsoráztunk. Városliget, tó, a Vajdahunyadvár kivilágítva, szökőkút a vízben, mi meg a Robinson étterem fantasztikusan romantikus teraszán a tavon. Azt mondta, ott teljesen belém szeretett - másodszorra is. Nagyon szép napokat töltöttünk együtt. Október elején újra eljött, akkor a szüleimnek is bemutattam. Novemberben pedig a születésnapomra egy gyönyörű virágcsokrot küldött nekem. Később én mentem hozzá immár egy hónapra, a Karácsonyt is együtt töltöttük. Minden nagyon klassz volt, még a kislányának is nagyon tetszettem. Mielőtt hazautaztam, mondta hogy öltözzek fel szépen, elmegyünk vacsorázni valahova. A végén, mikor kijöttünk az étteremből, a lépcsőn egyszer csak magához húzott, megcsókolt és a fülembe suttogta, hogy nagyon szeret, aztán a szemembe nézett és megkérte a kezemet. A szüleimnek írt egy nagyon kedves levelet, melyben jóváhagyásukat kéri. Őszre tervezzük az esküvőt, addig is hol ő fog jönni, hol én megyek, de van még itthon egy kis munkám, mielőtt végleg kiköltöznék.

Mindannyiótoknak, kik ezt a beszámolót olvassátok kívánom, hogy megtaláljátok az igazit! Az interneten vagy bárhol máshol.

Nekem sikerült, bár nem párt kerestem, mikor találkoztunk. És azt kell mondjam, hogy soha nem éreztem így senki iránt. Amikor együtt vagyunk és magához ölel vagy csókolózunk, olyan mintha egybeolvadnánk, olyankor olyan érzelmi töltés leng minket körül, hogy szinte éget. És ez mind nagyon szép. De - ahogy mi sokat beszéltünk róla - ahhoz, hogy ez így is maradjon, mindkettőnknek sokat kell tenni. Az együtt töltött évek olyanok lesznek, amilyenné MI tesszük. Semmi sem állandó, és ami nem nő, az igazából csökken. Ezért állandóan táplálni kell egy kapcsolatot úgy, hogy mindig többet adunk, mint amit a másik elvár. Azt is megbeszéltük, hogyha látjuk a másikon, hogy valami nem stimmel nála (megbántódik), akkor rávesszük a másikat, hogy mondja el. A nyílt kommunikáció nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy ne tegyünk olyat, amit a másiknak nem mondanánk el nyugodt szívvel. Ezeken az alapokon el lehet indulni...