Társkeresés az interneten
Sziv.net interjú
Cikk dátuma: 2000. 03. 25.

A beszélgetés apropóját adta,
hogy a társkereső a magyarországi internetes piacon újdonságnak számító
a kétszintű jutalékos programmal jelent meg. A program pay-per-sale alapon működik,
tehát azoknak a webmestereknek fizet jutalékot, akik
1. megrendelőket közvetítenek
sziv.net társkeresőbe
2. reklámozó partnereket
közvetítenek a sziv.net jutalékos programjába
A partnerprogram részleteivel
és a társkereső szolgáltatással kapcsolatos kérdéseimre a SzivNet
vezetője, Mészáros András válaszolt:
Kezdjük az elején. Mi
adta az ötletet egy társkereső honlap nyitásához?
1998. augusztusában keresett
meg levélben az Always Friends International egyik vezetője, hogy lenne-e
kedvem ahhoz, hogy az ő több, mint 200 webhelyből álló, igényes társkereső
hálózatuk számára egy magyar vonatkozású oldalt gondozzak. Némi egyezkedés
után álltam rá a dologra és így először csak mint ügynök kezdtem dolgozni
a számukra. A feladat az volt, hogy elsősorban a magyarlakta területekről
szerezzek új tagokat a rendszerbe, ami az év őszétől kezdődően sikerült
is. Ezt követően nem sokkal nyílt meg az azóta is a www.sziv.net/tarskereso
címen működő, angol nyelvű honlap, melynek társkereső taglétszáma már meghaladta
a 4000 főt. Ezt követően jutottam arra az elhatározásra, hogy egy új, magyar
és angol nyelvű minőségi, fényképes társkereső szolgáltatással érdemes
lenne a magyar piacra lépni, mert ilyen még nincs és az Always Friends
Társkereső iránt megnyilvánuló kezdeti érdeklődés bizalomra adott okot
e célom megvalósítására.
Az elhatározásom hamarosan
tett követte, a szolnoki Externet Informatikai Szolgáltató Kft. munkatársaival
együttműködve megszülettek a rendszer első programjai és bejegyzésre kerül
a sziv.net tartománynév. A rendszert 1999. április közepére hoztuk működőképes állapotba
és akkor került fel a hálózatra. Ekkor már viszonylag szép taglétszámmal
is rendelkeztünk és őket folyamatosan töltöttük fel a rendszerbe.
Hogy fogadta a közönség
az új magyar társkereső honlapot ?
Az indulásunkat nem várt
nagy érdeklődés követte, szinte napok alatt jutottunk el új honlap létünkre
- a Top100-on a 80 körüli helyre. Mivel a szolgáltatásunk mindig is a komoly
hosszútávú kapcsolatok kialakítását volt hivatott elősegíteni, ezt a közönség
is érzékelte és több olyan visszajelzést is kaptunk, mely arra ösztönzött
bennünket, hogy van helyünk a piacon és mindenképpen új színt vittünk az
interneten történő ismerkedés világába. A társkeresés, mint fő tevékenység
mellett, igen nagy érdeklődés mutatkozik a képeslapküldő szolgáltatásunk
iránt is, mely a kategóriájában a legnagyobb a mai napig is az országban.
Mindenképp újdonság, hogy
ahhoz, hogy valaki kapcsolatot tudjon teremteni a rendszerben hirdető fiúkkal-lányokkal,
fizetnie kell. Hogyan tud egy fizetős szolgáltatás életképes maradni a
sok ingyenes társkereső szolgáltatás mellett?
Valóban fizetősek vagyunk,
ami azonban csak Magyarországon újdonság. Az interneten rengeteg fizetős
társkereső rendszer van, hogy csak a két legnagyobbat, az One-and-Only-t
és a Kiss.com-ot említsem. Tudni kell azonban azt, hogy a fizetős és a
nem fizetős társkereső rendszerek kategóriájukban más szolgáltatást nyújtanak.
Nálunk a fizetős létünk alapjaiban szűri ki a felületes, komolytalan kapcsolatokat,
mivel mindenképpen szűrőt jelent, hogy ha valaki nálunk ismerkedni akar,
azért némi anyagi áldozatot is kell hoznia. Igen fontos megemlíteni, hogy
ezzel a szűrővel a tagjainkat is kíméljük, azaz ők nincsenek leterhelve
mindenféle semmirevaló levelekkel és a levélcímükkel, a személyes adataikkal
sem élhet vissza senki, mivel azokat csak fizetés ellenében, a személyes
bemutatkozásuk és a fényképük alapján irántuk érdeklődő látogatóinknak
adjuk ki. Ezen módszer a vevőink szempontjából azt eredményezi, hogy szinte
soha nem maradnak válasz nélkül, ha a rendszerünkben lévő tagjainkkal kapcsolatba
lépnek.
Mindenképp említést érdemel,
hogy nálunk a vevő a részletes és fényképes bemutatkozás alapján pontosan
tudja, hogy kivel lép kapcsolatba és mindezt pl. tagságival rendelkező
vevőink esetén a telefonos társkereséseknél alkalmazott kb. 4-6
perc emeltdíjas hívás áráért.
Másfelől tudni kell, hogy
a rendszerünkbe jelentkezők számára is bizonyos követelményeket támasztunk,
azaz nem teszünk közzé olyan jelentkezőket, akik bemutatkozása komolytalan,
nem felel meg az előírásainknak és nem küld magáról fényképet.
Hogyan jutottál arra az
elhatározásra, hogy saját jutalékos partnerprogramot indítasz ?
Az internetes üzlet lényege
a minőségi szolgáltatás és a nagy nyilvánosság. Szeretnénk elérni, hogy
a SzivNet Társkereső szolgáltatásait az ország internetező közönsége sokkal
nagyobb létszámban ismerje meg, mint ahogy ma ismernek bennünket. Ezen
meggondolások hatására léptünk a közönség elé az ország minden eddiginél
vonzóbb feltételeit kínáló partnerprogramjával.
Mesélj néhány szót a feltételekről
!
Alapelvünk az, hogy minden
honlaptulajdonos társulhat hozzánk, aki nem törvénysértő és nem közízlést
sértő honlapot gondoz. A programunk lényege az eladás utáni, illetve
az új tag beléptetése utáni jutalékfizetés ( two-tier pay-per-sale ). Az
alapjutalékunk az értékesítési árbevételünk 30 %-a.
Ha a társult webmester kódjával
egy újabb webmester lép be hozzánk, akkor ezért ő az új webmester jutalékának
10 %-át kapja pluszban. Ha az adott webmester kódjával új társkereső tag
lép be a rendszerünkbe, ezt külön díjazzuk. Ez esetben a webmester jutaléka
elérheti az árbevételünk 50 %-át is.A belépett webmestert minden esetben
levélben értesítjük, ha a számlájára nézve bárminemű változás történik.
Alapelvünk a korrekt és pontos elszámolás és jutalékfizetés.
Milyen érdeklődést érzékeltél
a honlaptulajdonosok részéről, hány helyen van már kint a reklámotok
?
Úgy vettem észre, hogy a
közönség érdeklődve fogadta a partnerprogramunk hírét, amit bizonyít az
is, hogy igen nagy forgalmú lapok léptek be hozzánk. már az első napokban.Mindenképpen
szeretnénk kihasználni azt a jelenlegi helyzetet, hogy hazánkban egy-két
kivételtől eltekintve - még nem igazán találkozhatunk www-partnerprogram
lehetőségekkel.
Végül, kérlek mesélj a
terveitekről.
Szeretnénk elérni azt, hogy
ha valaki Magyarországon az interneten társkeresésről beszél, akkor az
elsők között jusson eszébe a SzivNet
Társkereső neve. A partnerprogramunkat tekintve szeretnénk elérni legalább egy 150-200-as taglétszámot, köztük
jó néhány aktívan dolgozó webmesterrel. Szeretnénk elérni azt is, hogy
a társkereső taglétszámunk - különös tekintettel a magyar létszámunkra
- ugrásszerűen megnövekedjen.
Az interjú dátuma: 2000.
március 25.
Címkék
Chat
Szólj hozzá, legyél az első!