Kedves Andrea!
Az Internet Kalauzban és
a weben is olvastam az Internet Love Story-kat. Ennek hatására
írok most én is, szeretném elmesélni saját
történetünket, ami - ne lepõdj meg - nem kevesebb,
mint 5 évvel ezelõtt kezdõdött, és azóta
is tart, sõt...
De az igazán jó
hírt a végére tartogatom, most inkább a legelején
kezdem, megismerkedésünkkel. Akkoriban Szegeden a JATE Angol
tanszéken dolgoztam, onnan volt lehetõségem IRC-re
rácsatlakozni. Már korábban is IRC-ztem, de akkor
valaki váratlanul beköszönt nekem - határozottan
emlékszem, hogy ez volt az elsõ mondata: - Szia, te kedves
lány! Erre én megkérdeztem: -Honnan tudod, hogy kedves
vagyok?
Szóval, ott az Interneten
megismerkedtem egy sráccal, aki budapesti volt, és az ELTE
matematikus szakán tanult. Valahogy Õ más volt mint
a többi fiú az neten. Már éppen kezdtem belefáradni,
hogy egyikkel sem lehet komolyan szót váltani. Sokat beszélgettünk,
és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk.
Egyre szimpatikusabbak lettünk egymásnak, ahogy a napok, hetek
múltak. Szinte minden nap találkoztunk az IRC-n, de ha ott
nem sikerült, akkor e-mail-eket írtunk. Gyakran megesett, hogy
egyre gondoltunk, mindketten éreztünk az összhangot, és
azt, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Természetesen egy idõ
után képeket is cseréltünk, és mindkettõnknek
tetszett a másik. Telefonon is beszélgettünk néhányszor,
a következõ lépésként pedig megérett
az a gondolat bennünk, hogy találkoznunk kellene. Virtuális
találkozásunk után egy hónappal elutaztam Budapestre,
ahol Õ várt a Nyugati Pályaudvaron. Ez volt az elsõ
személyes találkozásunk, ami - bár volt bennünk
bõven izgalom és egy nagy adag kíváncsiság
- nem hozott csalódást, épp ellenkezõleg. Nagyon
tetszett nekem, és én is neki. Iszonyatos hideg volt aznap,
még a rózsa is megfagyott a kezemben, amit tõle kaptam,
de mi mégsem éreztük annak, mert egymással voltunk
elfoglalva. Egész nap csatangoltunk a Margit-szigeten, a Múzeum
kertben. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, olyannyira,
hogy este majdnem lekéstem a vonatot, annyira egymásba voltunk
merülve.
Egyikünk
számára sem volt kétséges, hogy ennek lesz
folytatása. A találkát követõ héten
a szokásosnál is élénkebben kommunikáltunk,
a rákövetkezõ hétvégén pedig õ
jött el hozzám Szegedre, és onnantól kezdve minden
hétvégén találkoztunk. Szerelmünk napról
napra egyre erõsebb lett, és nemsokára már
a közös jövõt tervezgettük. Fél év
múlva eljegyeztük egymást, az azt követõ
évben, tehát 1996-ban összeházasodtunk. Én
Pestre költöztem, azóta itt élünk együtt,
és õrületesen imádjuk egymást. Nem bántunk
meg semmit. Márciusra várjuk az elsõ kisbabánkat.
Ilyen felhõtlen boldogságot, és sok örömet
kívánok minden Interneten megismerkedõ párnak,
mint amit mi éltünk át, és élünk
át nap mint nap.
Üdvözlettel:
Várszegi Viktória,
és a férjem, Várszegi Géza