Kedves Andrea!
Az Internet Kalauzban és a weben is olvastam az Internet Love Story-kat. Ennek hatására írok most én is, szeretném elmesélni saját történetünket, ami - ne lepõdj meg - nem kevesebb, mint 5 évvel ezelõtt kezdõdött, és azóta is tart, sõt...

De az igazán jó hírt a végére tartogatom, most inkább a legelején kezdem, megismerkedésünkkel. Akkoriban Szegeden a JATE Angol tanszéken dolgoztam, onnan volt lehetõségem IRC-re rácsatlakozni. Már korábban is IRC-ztem, de akkor valaki váratlanul beköszönt nekem - határozottan emlékszem, hogy ez volt az elsõ mondata: - Szia, te kedves lány! Erre én megkérdeztem: -Honnan tudod, hogy kedves vagyok?

Szóval, ott az Interneten megismerkedtem egy sráccal, aki budapesti volt, és az ELTE matematikus szakán tanult. Valahogy Õ más volt mint a többi fiú az neten. Már éppen kezdtem belefáradni, hogy egyikkel sem lehet komolyan szót váltani. Sokat beszélgettünk, és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk. Egyre szimpatikusabbak lettünk egymásnak, ahogy a napok, hetek múltak. Szinte minden nap találkoztunk az IRC-n, de ha ott nem sikerült, akkor e-mail-eket írtunk. Gyakran megesett, hogy egyre gondoltunk, mindketten éreztünk az összhangot, és azt, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Természetesen egy idõ után képeket is cseréltünk, és mindkettõnknek tetszett a másik. Telefonon is beszélgettünk néhányszor, a következõ lépésként pedig megérett az a gondolat bennünk, hogy találkoznunk kellene. Virtuális találkozásunk után egy hónappal elutaztam Budapestre, ahol Õ várt a Nyugati Pályaudvaron. Ez volt az elsõ személyes találkozásunk, ami - bár volt bennünk bõven izgalom és egy nagy adag kíváncsiság - nem hozott csalódást, épp ellenkezõleg. Nagyon tetszett nekem, és én is neki. Iszonyatos hideg volt aznap, még a rózsa is megfagyott a kezemben, amit tõle kaptam, de mi mégsem éreztük annak, mert egymással voltunk elfoglalva. Egész nap csatangoltunk a Margit-szigeten, a Múzeum kertben. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, olyannyira, hogy este majdnem lekéstem a vonatot, annyira egymásba voltunk merülve.

Egyikünk számára sem volt kétséges, hogy ennek lesz folytatása. A találkát követõ héten a szokásosnál is élénkebben kommunikáltunk, a rákövetkezõ hétvégén pedig õ jött el hozzám Szegedre, és onnantól kezdve minden hétvégén találkoztunk. Szerelmünk napról napra egyre erõsebb lett, és nemsokára már a közös jövõt tervezgettük. Fél év múlva eljegyeztük egymást, az azt követõ évben, tehát 1996-ban összeházasodtunk. Én Pestre költöztem, azóta itt élünk együtt, és õrületesen imádjuk egymást. Nem bántunk meg semmit. Márciusra várjuk az elsõ kisbabánkat. Ilyen felhõtlen boldogságot, és sok örömet kívánok minden Interneten megismerkedõ párnak, mint amit mi éltünk át, és élünk át nap mint nap.

Üdvözlettel:
Várszegi Viktória, és a férjem, Várszegi Géza