Kedves Andrea!
Véletlenül találtam rá az Internet Love Story rovatra az Interneten és nagyon felkavart amit olvastam. Életem legszebb szerelmét élem, amely három hónappal ezelőtt kezdődött a Neten, és egy hete kitört a cyber börtön világából. Remeg a gyomor, szorít a torok, kiszárad a száj - csodálatos érzés. Nehéz, de megpróbálom szavakba kényszeríteni ezt a mélyen felkavaró, ki tudja hol és hogyan végződő, különös, szenvedélyes kalandot. Köszönöm, hogy létrehoztad ezt az oldalt.
Yvette

Újságíró révén az Internet használata szorosan kötődik a munkámhoz, de eszembe sem jutott, hogy szórakozni  ismerkedni is a Neten keresztül kezdjek. Három hónappal ezelőtt egyik este kíváncsiságból – de leginkább  barátnőm rábeszélésére- mégis bekukkantottam a Bulinet-re.  Szórakozottan nézelődtem, tulajdonképpen élveztem hogy kedvemre kutathatok az adatlapok között, mindenféle cél nélkül.  Aztán az egyik lapnál valahogy ott ragadtam, pedig még fotó sem volt hozzá. Egyetlen mondat volt ami megragadott:

Nem hím-soviniszta, nem macho, de mégiscsak kitartó típusú, talpig férfi vagyok.

Úgy éreztem, muszáj reagálnom, ezért röviden válaszoltam: ''Ha ragaszkodsz a talpig nőhöz, hát itt van egy…''  Játék volt az egész, nem vettem véresen komolyan, egyszerűen érdekelt  kit rejt az adatlap.  A válaszra nem kellett sokat várni, egyetlen mondatomra  terjedelmes bemutatkozó levél érkezett.  A sorokat olvasva kibontakozott előttem egy rendkívül energikus, határozott, profi sportoló alakja, aki keményen küzd az elismerésért.

Szegény, csonka családban születtem, mamám bizonyítási vágyának köszönhetem az életemet. Ő erején felül vállalva és teljesítve igyekezett  engem kisebb-nagyobb sikerrel értékes emberré nevelni. Véleménye szerint sikerült. Pályafutásomat, he nem is olimpiai helyezések, de legalább világbajnokságon elért lépcsőfokok fémjelzik.

Határozottan jó benyomást tett rám, tetszett a választott neve: Márki. Valóban úgy éreztem mintha egy nagyon nemes lelkű lovagra akadtam volna a cyberspace-ben. Nem nagyon hittem az online barátságokban, tapasztalatom egyáltalán nem volt e téren, csak azt vettem észre, hogy először hetente, majd két-három naponta, végül már naponta írjuk egymásnak a leveleket. Része lett az életemnek ez a kedves 'álmodozó 33 éves kisfiú'. Amikor reggel bekapcsoltam a számítógépemet és meghallottam a mailbox-om bippegését valahogy melegebben sütött a nap, színesebbek lettek a virágok és a fák.

Hiányodat, melyet képeidre függesztett tekintetemmel ábrándjaim között próbálom csökkenteni, enyhítsd egy kedves gondolattal. Lélegző, esetlegesen simogató hiányodat, így is csak nehezen pótolhatom, csillogó cyber valóddal.

Még mindig nem tudtam ki lehet a monitor mögött, vágytam rá, hogy felfedje arcát, ugyanakkor féltem: addig jó amíg nem ismerem, hisz lehetetlen, hogy pont olyan legyen, mint a képzeletemben. Amikor aztán egyik reggel teljesen váratlanul megláttam a fotóját a képernyőmön, körbe fordult velem a szoba!  Muszáj volt átölelnem a monitort, nem érdekeltek a kíváncsi tekintetek az irodámban. Ott állt,  mosolygott a képernyőn egy csokor újságpapírba tekert rózsacsokrot nyújtva felém : a férfi, akit lányos ábrándozásaim közepette elképzeltem magamnak, aki már tinédzser korombeli álmaimban megjelent. Cyber szerelem első pillantásra? Ki tudja hogyan nevezhetném, hisz nem a monitor szíve dobogott hevesebben, hanem az enyém. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ő lehet, attól tartottam, talán csak egy unatkozó informatikus űz csúfos tréfát velem. Ugyanezek a félelmek benne is felmerültek:

Eljátszom a gondolattal, milyen lehetsz élőben, milyenek lehetnénk élőben. Kellemesen borzongató elfoglaltság ezen elmélkedni. Pedig tudom, hogy mindez lehet, hogy csak a cyber ész játéka. De felveszem a kesztyűt és ki merem jelenteni, hogy oké. Benne vagyok. Ha játék, hát majd nevetek. Ha nem majd sírok. Vállalom a kockázatot, mert megéri, hiszen annyira érdekes, mássá teszi a napjaimat, mássá tesz engem.

Kétségek ellenére az emailek egyre forróbbá váltak a gyönyörű szavaktól, becézésektől: Holdsugaramnak hívott, hisz  spártai élete mellett legtöbbször éjjel,  hold ihlette hangulatban írta sorait. Én Napsugaramnak becéztem mert a reggel első napsugarainál olvastam szomjat oltó leveleit. Amikor egyik hétvégén megírta miként  lehelne csókot a vörös hajzuhatagom alá, úgy éreztem muszáj találkoznunk, hisz ő az a férfi aki tökéletesen ismer engem.

Emlékszel, mikor kiléptünk az ajtónkon és vártunk a liftre, egy halvány csókot leheltem a vörös hajzuhatag fedte tarkódra, megéreztem az illatodat, számomra ott, abban a pillanatban megszűnt minden és arra gondoltam, megérkeztem Nincs tovább.

Nagyon meglepődtem, amikor a következő email már a telefonszámát is tartalmazta.  Így az email-ek mellett megkezdődött a telefonos sms üzenet áradat is.  Három havi levélváltás után,  pénteken éjfélre beszéltük meg az első személyes találkozót.

Leveledet olvasva és a saját gondolataimat ismerve, véleményem szerint csak egy megoldás, egy kiút, válasz képzelhető el. Nincs mese, nem lehet apelláta, a megoldás a személyes találkozás.

Féltünk kilépni a biztonságos cyber világból, ki tudja valóban az vár-e ránk amit  a billentyűzet lelkes használata közben elképzeltünk?  Milyen volt az első pillanat? A legpozitívabb csalódás ami valaha is érhetett – mindkét részről. Ott mosolygott a holdfényben, beültetett a kocsijába és azt mondta meglepetés lesz, hová visz.  Fél óra múlva a város felett, hegytetőről bámultuk a fényeket, beszélgettünk, miközben körülöttünk csak úgy izzott a levegő. Zene volt hallani a hangját, elmerülni fürkésző pillantásában.  Később elvitt a törzshelyének számító klubba, élveztem amint  kezemet szorosan  fogva utat tör a tömegben, hogy büszkén bemutasson a pultos ismerősnek. Jólesett, ahogy óvón körém fonta karját. Hajnalban megmutatta a házat ahol élete első harminc évét élte. Közeledett a pirkadat,  de még mindig nem tudtunk elszakadni egymástól.

Ó én kedves, cyberinám, adj, nyújts ihletet, adj segítő fonalat melybe fuldoklóként kapaszkodva, ujjaim maguktól találnak rá az írott csodákra, és Yvette szemének, és lelkének balzsamául csupa kedveset jeleníthessek meg monitorján. Igen valljuk be, félretéve a macho-ista tanokat, vágyom a leveleidre, vágyom a rövid kis sípolásra a telefonomból, vágyom az izgalomra mely feltornássza az adrenalin szintemet!

El kellett mondania valamit: hét hónappal korábban volt az esküvője. Kibuggyantak a könnyeim, nem értettem: mi ez az egész? Tréfa, beugratás? Vártam, hogy azt mondja csak viccelt, de ehelyett arról kezdett beszélni, milyen sokáig várta álmai asszonyát, majd végül úgy döntött, ha nem jön, akkor elveszi azt a nőt akivel le tudja élni a hétköznapokat. Nem hitte, hogy egy cyber-szerelem valósággá is válhat. A találkozás előtt azonban elgondolkozott és dilemmájába beavatta legközelebbi barátját. Ő figyelmeztette először: volt már rá példa, ismer olyanokat akik a Neten találkoztak és hatalmas szerelemben élnek azóta is együtt.  Sokat gondolkodott, mi lehet a helyes megoldás: levélben bevallani az igazságot, vagy szemtől szembe elmondani.  Az utóbbi mellett döntött. Szerettem volna felpattanni, elfutni, elfelejteni az egészet, de képtelen voltam. Gyönyörű csokrot varázsolt elő a semmiből: ezt nekem szánta, nem bocsánatért esedezve, hanem azokért a gyönyörű levelekért, melyeket úgy várt mindennap.  Amikor elbúcsúztam úgy ölelt, mintha  soha többé nem akarna elengedni.

Így hát marad a csendes mély izzás, képeid nézegetése, és a fantáziám (mely nagyon is színes bír lenni, abban az esetben, ha megfelelően inspirálják!) mélységeiben megélt, megélhető cyber imádatod.

Talán az lett volna a legkönnyebb, ha itt ér véget ez az édesen-keserű történet, példaként szolgálva mennyi valós örömet és bánatot okozhat egy ismeretlen a cyber világból. Négy órával később azonban már ott volt a lakásomban. Jött egy sms  és nem bírtam ellenállni- mágnesként vonz magához, lehúz egy olyan örvénybe amelyből talán soha nem juthatok ki.  Próbálom felhozni az ellenérveket: nőcsábász, csalárd. De ez nem igaz . Hisz meg sem csókol, csak átölel, arcát nyakam hajlatába fúrva.  Nem használja ki a bűverejét, csendesen izzik és mindig ott van körülöttem. Virágszálként bánik velem. Reggel hétkor és éjfélkor is nekem ír.

A mai reggelem, a nagyon hiányod jegyében telt el. Még belegondolni is fáj, hogyan bírnám ki a hátralévő néhány esztendőt a leveleid nélkül!!

Próbálok mentséget keresni magamnak: én nem vagyok bűnös csábító, nem térítem el a helyes útról: ugyan miféle házasság az, ahol a feleség nem kérdi a férjtől, hol töltöd a péntek éjjelt, kihez rohansz vasárnap reggel, kinek írogatsz sms-eket óránként, kinek a képeit nézegeted az ágyban álmodozva? Sok a megválaszolatlan kérdés: miért mer velem nyilvános helyeken megjelenni, fogni a kezem a felkapott szórakozóhelyen?  Kétségek gyötörtek: talán nem én vagyok az egyetlen ''cyberina''? Írtam neki Butaliba  néven, visszaírt. Azt hittem, most nyakon csíptem, végre csinált valami rosszat. De nem! Jött az email:

Üzenet érkezett a telefonomra, hogy menjek a Bulinetre, mert valakitől levelet kaptam. Örömmel rohantam oda, mikor is kiderült, hogy egy ismeretlen, magát Butalibának nevező személy írt szexuális kapcsolat létesítése céljából. Mondom magamban, no nem baj, küldök neki egy már korábban felhasználásra került kis levélkét. Erre azt válaszolta, hogy találkozzunk. Hát ez már kicsit furcsa. Persze azt nem írtam meg neki, hogy cyberileg  egyszerűen megbilincselt vagyok és bilincsem tulajdonosa az én cyberinám. Nem írtam meg neki, mert semmi köze nincs hozzá. Ez csak a kettőnk élménye!

Lesz, aki megvet, lesz aki együtt érez, de átérezni  kevesen tudják a helyzetemet: gyötör a lelkiismeret, kínoz a vágy. Szenvedélyes szerelmünk beteljesületlen, hisz az ijesztően lángoló érzések  elől gyakran vissza-menekülünk a monitorok mögé. Elvesztünk a cyber és valós vágyak útvesztőjében.

Biztosan komoly hatással vagy az olvasóidra, pedig ők még sohasem találkoztak Veled. Nekik nem adatott meg ez a nagyszerű élmény. Csak álmodhatnak a veszteségük nagyságáról de az valóságot még így sem közelíthetik meg soha. Boldoggá tesz, hogy láthattalak és így testet öltött (és milyen testet) a gép másik felén lévő személy. Még ma is alig hiszem, hogy mindez megtörtént velem, igaz és valóságos. Most búcsúznom kell, majd jelentkezem!
Márki