A szerelem: vágyódás egy másik után, a cyberszerelem ennek megfelelôen virtuális személyiségek interferenciája a többdimenziós adatmezô kapcsolódási pontjainak fénysebességgel táguló univerzumában. A baj csak az, hogy ha egyszer a cybervilágban tökéletes partnerre bukkanunk, csupán az ideák szintjén teljesülnek be vágyaink. Meg kell elégednünk egy testetlen partnerrel, akit saját vágyképünkre formál az arctalan médium. Egy effajta kapcsolatban gátlások és beteljesülés nélkül telnek a mézeshetek, felfedezhetjük személyiségünk újabb perverz vonásait, ráadásul együtt sem kell laknunk senkivel és még a cyber HIV vírus sem létezik.

Drágám, ma olyan hidegen csillog a képernyôd, csak nem megbántottalak? Szeretnéd, ha azonnal kiloggolnék az életedbôl? Már megint összeszedtél valami mocskos cyberribancot? A fatal error álljon a büdös szerveredbe!

Ha ilyen és ehhez hasonló mondatok jelennek meg a képernyôn, akkor csakúgy, mint az életben, vége felé tart a szerelem, de a rendszerben ritkán fajul idáig egy kapcsolat, mert a partnerek gyakran beleesnek abba a hibába, hogy találkoznak valahol az aktuális valóságban egy kávéra, aztán soha többet sehol. A fizikai testet öltés kiábrándító pillanatai.

Abnormálisan szép akkor lehet egy cyberrománc, ha soha nem aktualizáljuk magunkat a másik felhasználónak. Csak a posztmodern szomorú bájához, esetleg Werther önfarkába rágó szentimentalizmusához hasonlítható az újrelativizmus, a poszt-gutenberg korszak e veszélyes tudatmódosító szere. Segítségével végképp elmenekülhetünk az aktuális valóság elôl, ha egyáltalán létezik ilyen. Szeretni egy, a képernyôn megjelenô jelek mögött meghúzódó homályos személyiséget egy életen át, aki lehet, hogy tulajdonképpen nem is szôke cyberdémon, hanem kísérletezô kedvű, szôrösmellű ötvenes fetisiszta pszichológus.

A net kínosan ideális terep a személyiség feltáratlanságából fakadó misztikum végletekig való fokozására. Ez a misztikum az aktuális valóságban is hozzátartozik a szerelem fény-árnyék játékához, de az e-mail erre azért alkalmasabb, mert két SR /send replay, azaz válasz/ között fennálló valós idôben az ember taktikusan kidolgozhatja virtuális személyiségjegyeit, a gyengébbek közben elolvashatnak néhány erre vonatkozó alaptörténetet Andersentôl. A felismerhetetlenségig retusált képet aztán bele lehet gyúrni a cybertéridôbe. Ha az illetô szimultán vesz részt néhány flörtben, akkor meg is sokszorozhatja cyberszemélyiségét. Ennek egyetlen veszélye van az érzékenyebb idegzetűeknél, ha elhiszi magáról az aktuális valóságban is, hogy az, ami relatíve csak a gépben lehet. Ez teljes tudathasadáshoz vezet, az ilyen, a valós világ a virtuálistól gyökeresen különbözô törvényszerűségeitôl frusztrált szerencsétlen pedig örökre odadobhatja magát a rendszereknek, míg a világ összes szervere le nem fagy.

Hogyan kezdôdik egy tiszta cyberrománc, aminek csak a valóság vethet véget? Úgy sohasem, hogy valaki a következô sorokat küldi nyálát csorgatva a kinyomozott címre, vagy egy beszélgetô csatornán nyögi be:

Egyetlen hibád van bébi, nem látszik a combod.

  vagy-

Szintén saját telefonszámlára teccik? Akkor ne menjen még.

  vagy-

Sínen vagy kisanyám, engem inspirál a konspiráció.

Nos, így is épülnek virtuális kapcsolatok, de ez nem a cyberrománc kezdete. Nézzük végre, hogyan lehet legjobban árnyalni a fantomképet:

...rádkerestem az Alta Vistán....most megtaláltalak..

vagy .....

megtörtént, jelen vagyok, mikor válaszoltál feldobogott a szivem.... Esetleg egy a szellemesebbek közül: Képernyôformám van, százegy ujjam, 20 SGA 1280*1024 szemem sztereo 16 bites fülem és dual pentium 180-nal szerelt agyam. Testem többi része elfér egy tower-case méretű dobozban és jelenleg az egeremet zargatom. A tavasz velem csak a meteorológia szerverén keresztül vette fel a kapcsolatot.....

Mikor végre sikerül az imádottat on-line elcsípni:

Itt vagy valóban? El sem hiszem, kicsit szagolgatom a monitort. Szerzek egy szagkártyát és akkor realsmell szerver is lesz.......

Végzetes vonzerônek bizonyulhat a levelek tárgymegjelölése is, mert ennek már akkor lehet örvendezni, mikor kilistázza a postáját a Cyberrómeó vagy a Cyberjúlia. A kedvesség netovábbja egy cybergondolap, amely a kép nagysága miatt rengeteg memóriát lefoglal a gépben, így annak akit nem szeretünk, virtuális bosszúból küldhetünk tizet-húszat, hogy kicsit meglassuljon a levelezése.

A cyberszerelem persze abban is hasonlít az igazira, hogy ha a másik karaktereit már eléggé kiismertük, megjelenik a vágy az új hódításra, az új álérzelmekre. Ilyenkor a romantikusabbak összegyűjtik és archíválják a másik leveleit, néhány savas könnycsepp kíséretében, a kôszívűek elküldik mindet a devnullba, azaz elnyeletik a virtuális feketelyukkal, a cyberledérek pedig megtartják párhuzamosan a másikkal, esetleg egyszerre tízzel flörtölnek, virtuális háremet tartanak, hiszen kicsi az inflagranti valószínűsége és a gépek sincsenek élesre töltve.

Annak a bizonyos szürke zónának a sötétítése céljából lehet hetekig nem válaszolni és hagyni, hogy a másik száguldozzon ide-oda a végtelen, kaotikus és elrettentô labirintusban, kétségektôl gyötörten keresve cyberkedvesét, bekopogtatva minden netkapcsolatához, míg a jobban idealizált fél (mert a szerelem antidemokratikus volta itt is érvényesül) a számára otthonosnak, lineárisnak és napfényesnek tetszô kis rendszerben egész mással foglalkozik.

-sisso-