Az Internet szerelem témát
egy újabb vallomással folytatom. Az előző részben egy olyan férfi mesélte
el igaz történetét, aki egy szerepet játszó szélhámos és önnön hazugságai
csapdájába esett. Viktória története gyökeresen más. Ő nem kreált idegen
arcot magának, és a Világhálón felbukkant rokonlelkű férfi is önmagát,
azaz önmaga legjavát nyújtotta az ismerkedés szakaszában. A virtuális egymásra
találás romantikus pillanatát egyre intenzívebb levelezés és IRC találkozás
követte. Volt, hogy több, mint 10 órán keresztül egyikük sem volt képes
arra, hogy megbontsa a beszélgetés csatornájául szolgáló összeköttetést!
Halaszthatatlan volt a személyes találkozás. Viktória eddigi életét hátrahagyva
átrepülte az óceánt, és a valóságban is beköltözött Andrew életébe, lakásába,
családjába. Kapcsolatuk az érintések és együtt ébredések szintjén is életképesnek
bizonyult, és hónapokig működött, de egyszer csak valami megváltozott...
Sokminden történt, de szakításuk egyik fő okozója ugyanaz az Internetnek
nevezett csoda volt, aminek találkozásukat köszönhették.Viktóriával is
leültem beszélgetni.
A szerelemben mindig az
a legszebb, ahogy kibontakoznak az érzések. Meséld el, hogyan kezdődött!
Amikor sok hónapi várakozás
után végre megengedhettük magunknak anyagilag, hogy rákapcsolódjunk az
Internetre, azonnal azt kerestem, hogyan tudnék más országokban magyarokat
találni. Andrew-ra - akit idehaza csak Andrisnak becéztek az ismerősei
- először nem én, hogy egy másik családtagom bukkant rá. De ahogy leveleket
váltottak, már egy hét után kiderült, inkább nekem kellene vele kapcsolatba
lépnem, hiszen mi vagyunk egy korosztály. És innentől kezdve valami egészen
hatalmas sodrású dolog történt, amiről utólag tudom, hogy nekem volt benne
elsősorban részem: Andrást, ezt a tízezer kilométerre innen, egy számomra
teljesen ismeretlen, másik kontinensen élő férfit iszonyú energiákkal,
elementáris erőkkel vittem magammal anélkül, hogy ennek tudatában lettem
volna. Hogy néhány példát említsek: mintegy két hónap alatt közel négyszáz
e-mailt váltottunk, és naponta kétszer is találkoztunk az IRC-n.
Ez több időt igényelt,
mintha rendszeresen randevúztatok volna! Nem volt fárasztó?
De, nagyon. Az időeltolódások
miatt ellentétes ritmusban éltünk, és ezt teljesen felborította az én napjaimat,
de az övét is. Alig aludtunk, de hát a szerelem nem ismer pardont...
Meg határokat sem...
Igen. Tudod, az döbbenetes
volt, amikor utólag rájöttem két heti ismeretség után ajánlotta fel, hogy
kifizeti a repülőjegyemet. Már előtte szóba került, utazzak ki, de én azt
gondoltam, majd szépen összegyűjtöm a jegyre valót, és aztán... Ám egyszercsak
előállt ezzel az ötlettel. Levegőt sem kaptam hirtelen - döbbenetes volt,
mint a mesében.
Volt már akkor másfajta
kapcsolatotok az elektronikus levelezésen kívül?
Fényképre, telefonra gondolsz?
Igen, volt. Elég hamar felhívott telefonon is - még ma is emlékszem az
első éjszakára, amikor csörgött a készülék. Furcsa volt, hogy kicsit akcentussal
beszélt, de aztán, hogy egyre többet beszélgettünk ez is eltűnt fokozatosan,
és időközben nagyon megszerettem a hangját. Olyan öblös, telt, kellemesen
mély csengésű volt. Nagyon hamar nyaggatni kezdtem, hogy küldjön fényképet
magáról, mert nem akartam illúziókat építeni. Igyekezett engem erre felkészteni,
mert előtte leírta, hogy melyik családtagja hasonlít rá, csakhogy ő ahhoz
képest idősebb, kicsit "súlyosabb" egyéniség, meg kevesebb a haja, és hasonlók.
Ezzel együtt amikor megláttam a fotóját, nagyon megijedtem. Mert ugyan
minden stimmelt ahhoz képest, amit elmondott magáról, de el nem tudtam
volna képzelni, hogy ez az ember valaha hozzám érjen. Az Interneten keresztül
zajló szellemi, lelki, érzelmi összekapcsolódásunk azonban erősebb volt,
és egy hét eltelte után éreztem: bárhogy is néz ki, ugyanúgy szeretem,
mint a fényképcsere előtt.
Biztosan Te is küldtél
fényképet. Mi volt az ő reakciója?
Hát ez megint különös dolog.
Mert amikor meglátott engem meg a gyerekemet, a barátaimat, akkor döntötte
el - mint utólag elmesélte -, hogy elküldi nekem a repülőjegy árát. Tulajdonképpen
a kapcsolatunk jelentős része végül is arról szólt, hogy én készültem hozzá,
ő meg várt engem. Kérte, mindent írjak le, mit szeretnék, és ő a lehetőségeihez
képest teljesíti. Nekem közben magamban sok-sok korlátot kellett legyőznöm,
elsőként azt, amit már említettem valamelyest, hogy végül is egy addig
számomra teljesen szokatlan, más típusú férfivel kötöm össze az életemet.
Mégis, milyen elvárásokkal
indultál el hozzá?
Úgy mentem ki, ezt nyíltan
megbeszéltük, ha a fél éves "próbaidőnk" jól sikerül, ebből házasság lesz.
Én valahol tudtam, hogy ez kemény dió lesz, mert Andris (előzetes) korábbi
életét viszonylag alaposan megismertem a levelezéseinkből, az IRC-inkből
- nem mindennapi sors volt az övé, de ennek részleteibe most nem mennék
bele. Nagyok voltak a különbségek közöttünk iskolázottságban, egészséges
életvitelben, akadtak felfogásbeli különbségek, és hát én addig tényleg
egészen más típusú férfiakhoz vonzódtam. A különbségeket is kitárgyaltuk,
és úgy éreztük, mégis van valami ami mágnesnél erősebben egymáshoz húz
bennünket. Én lehetőségnek is éreztem az egészet - valahogy az volt bennem:
mindezt nem véletlenül kaptam, jó lenne tudnom hát, mi végre is. Hát megtudtam.
Illetve nem is tudom...
Azt gondolom, nagyon izgalmas,
egyben felkavaró élmény lehet, amikor egy szerelmi kapcsolat átkerül a
virtuális dimenzióból a valós élet talajára. Hogyan emlékszel vissza erre
a különös napra?
Amikor megjött a pénz, csak
akkor mertem itthon elmondani, hogy mire készülök - addig nem akartam "elkiabálni".
A környezetemben már megszokták, hogy addig is volt már néhány merész húzásom,
mégis kinyilvánították néhányan, hogy most is milyen bátor vagyok. Pedig
ha tudták volna mennyi kétely, aggodalom volt bennem - az e-mailjeim bőven
tudnának erről mesélgetni. Andris persze nyugtatgatott, és én is azt éreztem:
látnunk kell egymást mégpedig minél előbb. Az Isten se tudott volna visszatartani.
Mielőtt elutaztam volna egész éjjel nem aludtam - Andrist kértem, hogy
segítsen, mit vigyek, mit pakoljak, mert képtelen vagyok szortírozni, nem
ismerem az ottani viszonyokat. Szinte végig velem volt, két óránként beszélgettünk
az IRC-n meg röpke, rövid e-maileket cseréltünk. Még mielőtt a buszra rohantam
volna, akkor is váltottunk pár szót - nagyon drukkolt egyik barátjával,
hogy le ne késsek semmit. Ilyen hosszú repülőutam soha sem volt, de tűrhetően
elment, bár életemben nem siettettem volna annyira az időt, mint akkor.
A második rémületem akkor történt, amikor élőben megláttam, bár a mosolyával,
a nevetésével már akkor elvarázsolt. Előtte leveleztünk arról is, hogy
én hol fogok aludni. Minden lehetséges variációt végigzongoráztunk. Végül
is az első éjszakátólegy ágyban aludtunk - de külön. Jó volt, hogy mellettem
volt - ő adta az egyetlen biztonságot abban a számomra idegen országban,
ahol senkit nem ismertem, aminek a nyelvét nem beszéltem, és ahova pénz
nélkül mentem ki.
Nem mindennapi bátorság
kellett ehhez...
Igen, elég merész húzás volt,
a tanulságai is innen jönnek aztán, de erről inkább később. Andris egyáltalán
nem volt erőszakos, és amikor két nap múlva bekövetkezett a korábban már
az Interneten eltervezett közös napunk, amikor kettesben maradtunk, megtörtént
az, amit a repülőtéri találkozásunkkor elképzelni sem tudtam... ugye nem
kell részleteznem? Mit mondjak? Beleszerettem az én valamikor virtuális
kedvesemben, az igazi hús-vér férfibe. Korábbi élettörténetéből úgy gondoltam,
nem kommunikál elég nyíltan, így kezdettől fogva kértem, mondja meg nekem,
ha bármi gondja van, ha bármit másképp lát, mint én. Már az első két hét
után volt egy konfliktusunk, de ezt én természetesnek tartottam, mert úgy
vélem ma is: nincs élet kihívások, problémák nélkül. Ezzel együtt nagyon
szépen indult minden - csodálatos volt az ősz, soha ilyen szépet nem láttam
életemben! Elkezdtem nyelvet is tanulni, délelőttönként iskolába jártam.
Rajtuk kívül nem ismertem magyarokat...
"Rajtuk kívül" - mit jelent
ez a többes szám?
Egyedül nevelte a legkisebbik
gyerekét - így értem. A nagyobbak már kirepültek a családi fészekből. Szóval
rövid idő múlva az én itthoni mozgalmas életem után, meg hogy kipihentem
magamat ott viszonylag hamar, kezdett nagyon szűk lenni számomra az ottani
világ, hiszen rajtuk kívül nemigen volt kapcsolatom senkivel, amiben a
nyelvtudásom hiánya is jelentősen akadályozott. Amikor már nagyon elegem
volt, és nagyon vágytam rá, hogy találjak új ismerősöket, barátokat, hamarosan
magyarokra bukkantam fantasztikus véletlenek során, és mivel az angolban
is haladtam valamelyest, egyre több mindent meg is értettem. Az itthoni
hajszás élet után élveztem, hogy igazán nő lehetek, hogy gondoskodnak rólam,
de aztán valahogy megváltozott sokminden. Egyre különösebb dolgok történtek...
Például a számítógépből - Andrisét használtam - eltűntek számomra fontos
dolgok, és amikor ezt megemlítettem neki, mindig tudott valamilyen magyarázatot
adni, és másnapra elővarázsolta az elveszettnek hitt dolgaimat. Aztán az
is előfordult, hogy szó szerint idézett mondatokat valamelyik levelemből,
mert "bús magányomban" rengeteg e-mailt írtam haza, de a világ más táján
élő, még otthonról kötött net-barátaimnak is. Amikor elképedve azt kérdeztem
tőle: "Olvastad X-nek irt levelemet?" azt felelte, nem - ő nem néz bele
az én dolgaimba, ezek az én ügyeim. A különös dolgok aztán tovább folytatódtak,
és egy idő után észrevettem, ezek mindig valamilyen nézeteltérésünket követően
történnek. Ezt el is mondtam neki, de csak hallgatott... és mindig újra
visszahozta a számítógépből a nekem fontos dolgokat, a naplómat például.
Kint sokkal többet írtam mindenfélét, mint itthon szoktam - talán az idegen
hely, a más közeg váltotta ezt ki belőlem. Voltak nagyon sötét pillanataim,
utólag azt gondolom, egészen depressziós is voltam. Előfordult, hogy egy
egész hétvégét látszólag minden ok nélkül végig sírdogáltam, és magam sem
értettem, hogy miért. Vigasztalt, ölelt magához - én meg nem tudtam napirendre
térni felette, mi bajom van, amikor mindent megkapok? Aztán rájöttem, hogy
igen, de nem azt, amire igazán vágyok - hanem, ami szerinte jó. Megértettem,
hogy jó-jó ez az eltartott szerep ideig-óráig, de végül is egyre jobban
a kiszolgáltatottjává válok. Itthon a munkáim után nem jöttek meg a pénzeim,
és kezdtem egészen ellehetetlenülni. Amikor kiutaztam az elszigeteltségem
volt erős a nyelvtudás hiánya miatt, de ez fokozatosan oldódott miközben
az anyagi gondok miatt - hogy nem volt pénzem - a kiszolgáltatottságom
erősödött. Szerencse, hogy ez a két dolog nem egyszerre működött és nem
tartósan együtt, mert nem tudom, hogyan bírtam volna. Tudod, az egészben
az volt a különös, hogy miközben jó ideje éreztem, egy csomó minden nem
stimmel ezekkel a rejtélyes eltűnésekkel együtt, az ágyban nagyon jó volt
vele végig, az utolsó pillanatig. Egyszerűen meg voltam őrülve tőle, ha
a közelemben volt - mindig a szép emberekhez vonzódtam, és most itt volt
nem igazán jó testű, más típusú férfi, akibe halálosan szerelmes voltam,
és akinek a jelenléte teljesen extázisba hozott. Ezt az ellentmondást nem
tudtam feloldani sehogy sem miközben egyre inkább azt éreztem, erején felül
áldoz rám anyagilag, és én ezt nem akartam - így már nem tudtam vele boldog
lenni, hiába volt olyan jó vele a testi szerelem. Napokon keresztül ettem
magam, míg arra jutottam, hogy előbb hazautazom... Egy koratéli este aztán
beszélgetni kezdtünk.
Ha jól számolom, lassan
közeledett a kitűzött "féléves próbaidő" vége. Dönteni kellett, hogyan
tovább. Mi lett a beszélgetésetek eredménye?
Azt a közös elhatározást
hoztuk, előbb hazautazom, hogy így mentsük meg a kettőnk kapcsolatát. Sírtam,
de nyugtatgatott, hogy újra tudjuk kezdeni, megvannak az alapjaink. Igazán
sokkot akkor kaptam, amikor kiderült, hogy másnap jön haza gépem - mindent
ő intézett. Egyedül voltam a lakásban, és sikogatva zokogtam, hogy nem
tudok hazajönni, képtelen vagyok rá - még kellene nekem egy kis idő, tudom,
hogy el kell jönnöm, de nem vagyok képes ilyen hamar. Aztán amikor megéreztem,
hogy milyen erősen akarja, hogy eljöjjek, nem álltam az utjába - tudtam,
pokollá válhat az életünk, ha maradok. Amikor kivitt a repülőtérre, ezek
voltak az utolsó mondatai: "Mind a ketten azon fogunk dolgozni, hogy minél
előbb visszajöhess." Ez valahogy olyan falsul hangzott, de még bíztam benne,
hogy a nyár végén újra vele lehetek. Nem részletezem azokat a krimibe illő
fordulatokat, amíg végül is haza értem, és itthon mindenre rájöttem.
Ez nagyon titokzatosan
hangzik. Mire jöttél rá?
Minden-minden titkomat, minden
gondolatomat tudta. Számítógépes szakember lévén technikailag meg tudta
valósítani, hogy minden irományom (és ezzel együtt szinte minden rezdülésem,
hiszen a hálózaton keresztüli levelezés jelentette számomra a kommunikációt
az otthoniakkal) megjelenjen az ő gépén, a munkahelyén. Furcsa módon éppen
az Internetet használta fel arra, hogy amit csak lehetséges megtudjon rólam
- tőlem. Amikor erre rájöttem, minden összeomlott pillanatok alatt, és
tudod, ebben az az érdekes, hogy amikor kint voltam - még a szituációra
is pontosan emlékszem - egyszer azt mondtam neki: többször van olyan érzésem,
hogy ez az egész, a kettőnk kapcsolata, mint egy kártyavár összeomlik hirtelen.
Pedig akkor tudatos szinten egyáltalán nem tudtam, hogy hetek óta alkalmazta
már a trükkjeit. Amikor minden tudatosodott bennem és teljesen nyilvánvalóvá
vált az egész, akkor nem azt éreztem, hogy csupasz vagyok, hanem az, hogy
még bőröm sincs, a husomig belém látott. Az álmom "kegyesebb" volt hozzám,
mert "csak" azt álmodtam, hogy meztelenül megyek az utcán a járókelők között.
Tudod, nem az volt a baj, hogy szinte minden gondolatomat tudta, hanem
hogy az ő szűrőjén, az ő olvasatán ment keresztül az egész...
Mit gondolsz, miért tette?
Netán ő is egy volt azok közül a szélhámosok közül, akik miatt sokan veszélyesnek
kiáltják ki az internetes társkeresést?
Nem, dehogy... Egy végtelenül
sérült ember, akit talán az motivált leginkább, hogy megfeleljen nekem,
pontosabban annak a képnek, amit bennem magáról felépített az Interneten
keresztül. Amikor hazajöttem utána hetekig foglalkoztatott az a gondolat,
megértsem őt, mi motiválta, miért tette? Talán az egyik rokonomnak van
igaza, aki szerint hamar rájött, hogy milyen nagy különbségek voltak, vannak
kettőnk között, de mivel nem akart elveszíteni, megpróbálta a titkaimat
kifürkészni, hogy így tegyen nekem eleget. Csak ezzel elindított egy olyan
lavinát, amit nem lehetett megállítani... Nem tudom, el tudod képzelni,
hogy valaki teljesen beléd lát? Milyen lenne, ha te valakiről szinte mindent
tudnál? Mert én szinte minden gondolatomat, érzésemet leírtam, minden kételyemet,
aggályomat természetesen az örömeim és a sok-sok szép dolog mellett. Ez
utóbbiakat ő azonban nem vette észre, ez is jelzi mennyire sérült volt.
Végül amikor már itthon voltam, maga vallotta be "nemes tettét" - ezt ő
nevezte így, de elfogadható magyarázatot nem tudott adni.
Mennyire tudtad magad
túltenni a történteken? Haragszol rá?
Nem, nem - nem tudok... Nekem
kemény élet-lecke volt, sokat tanultam belőle, de nem tudnám pontról pontra
elsorolni. Praktikusan talán azt tudnám tanácsolni, senki ne menjen pénz
és nyelvtudás nélkül, magát másra totálisan rábízva egy idegen országba.
Andris alapvetően bizalmatlan ember volt, és ahhoz nagyon erős jellemnek
kellett volna lennie, hogy pont velem, aki totálisan bizalommal teli vagyok
szinte a naivitás határáig, ne élt volna vissza bizalom-ügyben. Nem érzem
magam becsapottnak, noha hónapokig hazudott, mert a megérzéseim, az álmaim
jelezték, hogy sokminden nem stimmel. Tudod, utólag még nagyon sajnáltam
is, milyen szörnyű lehetett neki ilyen sokáig hazugságban élni. Később
jobban megértettem a számomra megmagyarázhatatlan stresszeit is.
Azóta van kapcsolatod
vele?
Nincsen.
Sajnálod?
Valahol igen. Megírtam neki
amikor bevallotta "bűneit", úgy látszik ennyire futotta tőlünk: ezt tudtuk
kihozni ebből a kapcsolatból. És azt is leírtam neki, hogy nem az számit,
ki mit gondol rólunk, és főleg mi mit gondolunk egymásról, majd a Nagy
Ítélőszék előtt fog eldőlni, melyikünk tette hogyan minősül. Különösnek
hangozhat, de ebben a kapcsolatban nekem is megvan a felelősségem, és lehet,
hogy nagyon meredeken hangzik sokaknak, de a gyilkos is csak akkor tudja
elkövetni a tettét, ha van áldozat. És azt is megírtam Andrisnak, ha létezik
előző élet meg későbbi élet, akkor mi nem először találkoztunk az életeink
során, ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy nem utoljára. Olyan súlyos
dolgok történtek közöttünk a hétköznapi életünkön túli mély-rétegekben,
hogy ezt nem lehet ilyen simán megúszni - ha tényleg van újabb élet, akkor
mi még lehet, hogy sokszor fogunk találkozni, mert olyan lerendezetlenségeket
hagytunk magunk után. Én szerettem volna vele többször is kapcsolatba lépni,
mert úgy gondolom, nem mindegy mit milyen tanulságokkal dolgozunk fel,
mit hogyan teszünk helyre magunkba, ő azonban teljesen elzárkózott. Már
nem keresem - meg kell hagynom a jogát a saját döntésére, de azért tudod
arra befizetnék, milyen lenne, valóban egyszer személyesen találkozni vele.
Én már régen megbocsátottam neki - magamnak is -, és olyan jó lenne valahogy
barátként, testvérként megfogni a kezét leültetve magam mellé, és elmondani:
"Figyelj, nagyon szerettelek, még ha te ezt soha nem is hitted el, ha azt
is gondoltad az érdekek mozgatnak, de én tényleg szerelmes voltam beléd."
Ezt nyeltem le legnehezebben, hogy nem hitte el nekem, amit én tudtam igazán:
átléptem a bennem lévő sok-sok korlátot, és olyan emberbe szerettem bele,
amit soha elképzelni sem tudtam volna. Személyesen ez nagy tanulság számomra
- mert azóta is érzem, hogy mennyivel kevesebb az előítélet, az önkorlátozó
hiedelem bennem.