Kedves Andrea!
Véletlenül találtam erre a rovatra, mondjuk úgy "szörfözgetés" közben. Döbbentem olvastam azokat az írásokat, amelyek olyan emberekről szóltak, akik az interneten ismerkedtek meg és a baráti vonzalmon túl szerelem alakult ki közöttük.
Példával én magam is szolgálhatok.

Hogyan is kezdődött?
Ez év áprilisában egy hűvös tavaszi estén kicsit unatkoztam. Leültem a számítógép elé és a Gyalogló chat-en kötöttem ki. Kb. 1 órát beszélgettem a harmincasok szobájában, amikor feltűnt egy Belga névre hallgató csevegő partner. Mivel éppen valami olyan dolgot mondtam, ami felkeltette a figyelmét, ott a ''közösben'' kezdtünk beszélgetni, azután átmentünk a privát szektorba.

Már az első beszélgetésünk is nagyon különleges volt. Kiderült, hogy ő Belgiumban él, ott egy iskola menedzsere. Persze magyarul beszéltünk, és mint megtudtam, az iskolája magyar iskolákkal tart kapcsolatot csere-tanulás céljából. Ő a jobb kommunikáció érdekében hajlandó volt megtanulni magyarul. Két év alatt komoly nyelvtudást szerzett, olyannyira, hogy miközben beszélgettünk néha el is felejtettem, hogy ő más nemzetiségű. Persze azért voltak hibái is, de azok is nagyon kedvesek voltak. Ami elsősorban megfogott benne az a hazám iránt érzett tisztelete volt, és az, amilyen szeretettel beszélt a magyar nyelv szépségeiről. Fantasztikus ismeretanyaggal rendelkezett az országunk kultúráját, irodalmát, történelmét illetően, és ezzel teljesen elvarázsolt.

Először csak heti 1-2 alkalommal küldtünk e-maileket egymásnak. Ő volt az, aki először képet is kért rólam. Amikor elküldtem és a chat-en beszélgettünk, azt mondta. "Gyönyörű vagy, mindig ilyen nőről álmodtam amilyen Te vagy!" Persze ezt először jó játéknak tartottam, nem is vettem komolyan. Viszont észrevettem, hogy egy idő után már nagyon vártam a leveleit és bizsergő boldogság futott át a lelkemen, amikor olvastam a kedves sorait.

Nemsokára ő is elküldte a fotóját, amit szinte féltem megnézni. Fájt volna, ha csalódnom kell, de nem így történt. Egy kellemes külsejű, szőke, kék szemű arc mosolygott a monitorról rám.

Időközben megtudtam, hogy nős és van két nagy gyereke. Elmondta, hogy a feleségével nagyon megromlott a házassága és szeretne változtatni az életén. Talán most sokan megvetnek, és az én értékrendemnek sem felel meg, de egyszerűen képtelen voltam mindezek ellenére is elszakadni tőle. Ő egyre többet mondta, hogy nem tudja nekem megadni azt, amit szeretnék, én pedig mindig azt válaszoltam, hogy: ''nem kérek tőled semmit - egyszerűen csak jól érzem magam veled.''

A mi esetünkben is elérkezett az a pillanat, amikor kölcsönösen szerelmet vallottunk egymásnak. Szinte naponta írtuk a leveleket, amelyek nagyon bensőséges hangulatúak voltak. Órákat beszélgettünk a neten, sokszor késő éjszakáig. Képesek voltunk szavakkal szeretni. Ezen kívül rengeteg apró ajándékot küldtünk egymásnak, először virtuálisakat, melyekből később valódi ajándékok lettek. A kommunikáció másik eszköze a telefon is mindennapi érintkezési eszköz lett.  Napközben szinte alig telt el idő, hogy ne gondoltam volna rá, ne idéztem volna fel a kedves mondatait, verseit, mert még azt is írt nekem.

Azután júliusban megbeszéltük, hogy nem bírjuk tovább: találkozzunk! Úgy volt, hogy én repülök hozzá, de a repülőjegy megvásárlása előtti napon azt mondta, meggondolta magát, mégse menjek! Először nagyon fájt, de utána megértettem mikor egy nagyon hosszú levélben megírta, hogy fél attól, nem fogok neki megfelelni, mivel én 30 éves vagyok ő pedig 43. Szerinte már öreg hozzám. Attól is tartott, hogy a személyes találkozás elrontja a varázslatot. Én megértettem, és akkor döbbentem rá, hogy mit is teszek, végülis egy családos stabil egzisztenciával rendelkező emberhez rohantam volna egészen Belgiumig.

Tulajdonképpen még saját magam előtt is nagyon szégyelltem magam, de egyszerűen mind a ketten úgy éreztük, hogy egymáshoz tartozunk. Hiába írtam meg neki, hogy vége a játéknak, olyan kétségbeesett leveleket kaptam tőle, hogy egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak rá.

Ha lehet azt mondani azok után, hogy úgy tűnt, elveszítjük egymást, a szerelmünk még magasabb hőfokon égett. Fantasztikus érzés volt az a szenvedély, amely mindkettőnket magával ragadott. Voltak olyan perceim, amikor úgy éreztem ez nem normális dolog, biztoan összekeverem a valóságot a képzelettel, de valahol mégis tudtam, hogy a gépen át érkező gondolatok és érzelmek valóban nekem szólnak. Gyönyörű és felejthetetlen hónapokat éltünk át. Azért, hogy még jobban megismerjük egymást videókazettát küldtünk, ami mindkettőnket csak még jobban megerősített az érzéseiben.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy a Belga névre hallgató kedves úr lelkesen tanul, hogy egy olyan diplomát szerezzen, amivel Magyarországon dolgozhat. Mostanában kissé ritkulnak a beszélgetéseink, de mindketten tudjuk, érezzük, hogy mi még fogunk találkozni és lesz közös utunk.

Röviden ennyi.  Igen, vannak kétségeim, de aki ezt még nem élte át, az nem tudja, hogy milyen fantasztikusan gyönyörű tud lenni az internet-szerelem. Nem tudom mi lesz a történetünk vége, de mind a ketten azt érezzük, hogy már nem tudnánk egymás nélkül élni!

Klári