Az Internet szerelem témát egy újabb vallomással folytatom. Az előző részben egy olyan férfi mesélte el igaz történetét, aki egy szerepet játszó szélhámos és önnön hazugságai csapdájába esett. Viktória története gyökeresen más. Ő nem kreált idegen arcot magának, és a Világhálón felbukkant rokonlelkű férfi is önmagát, azaz önmaga legjavát nyújtotta az ismerkedés szakaszában. A virtuális egymásra találás romantikus pillanatát egyre intenzívebb levelezés és IRC találkozás követte. Volt, hogy több, mint 10 órán keresztül egyikük sem volt képes arra, hogy megbontsa a beszélgetés csatornájául szolgáló összeköttetést! Halaszthatatlan volt a személyes találkozás. Viktória eddigi életét hátrahagyva átrepülte az óceánt, és a valóságban is beköltözött Andrew életébe, lakásába, családjába. Kapcsolatuk az érintések és együtt ébredések szintjén is életképesnek bizonyult, és hónapokig működött, de egyszer csak valami megváltozott... Sokminden történt, de szakításuk egyik fő okozója ugyanaz az Internetnek nevezett csoda volt, aminek találkozásukat köszönhették.Viktóriával is leültem beszélgetni.

A szerelemben mindig az a legszebb, ahogy kibontakoznak az érzések. Meséld el, hogyan kezdődött!

Amikor sok hónapi várakozás után végre megengedhettük magunknak anyagilag, hogy rákapcsolódjunk az Internetre, azonnal azt kerestem, hogyan tudnék más országokban magyarokat találni. Andrew-ra - akit idehaza csak Andrisnak becéztek az ismerősei - először nem én, hogy egy másik családtagom bukkant rá. De ahogy leveleket váltottak, már egy hét után kiderült, inkább nekem kellene vele kapcsolatba lépnem, hiszen mi vagyunk egy korosztály. És innentől kezdve valami egészen hatalmas sodrású dolog történt, amiről utólag tudom, hogy nekem volt benne elsősorban részem: Andrást, ezt a tízezer kilométerre innen, egy számomra teljesen ismeretlen, másik kontinensen élő férfit iszonyú energiákkal, elementáris erőkkel vittem magammal anélkül, hogy ennek tudatában lettem volna. Hogy néhány példát említsek: mintegy két hónap alatt közel négyszáz e-mailt váltottunk, és naponta kétszer is találkoztunk az IRC-n.

Ez több időt igényelt, mintha rendszeresen randevúztatok volna! Nem volt fárasztó?

De, nagyon. Az időeltolódások miatt ellentétes ritmusban éltünk, és ezt teljesen felborította az én napjaimat, de az övét is. Alig aludtunk, de hát a szerelem nem ismer pardont...

Meg határokat sem...

Igen. Tudod, az döbbenetes volt, amikor utólag rájöttem két heti ismeretség után ajánlotta fel, hogy kifizeti a repülőjegyemet. Már előtte szóba került, utazzak ki, de én azt gondoltam, majd szépen összegyűjtöm a jegyre valót, és aztán... Ám egyszercsak előállt ezzel az ötlettel. Levegőt sem kaptam hirtelen - döbbenetes volt, mint a mesében.

Volt már akkor másfajta kapcsolatotok az elektronikus levelezésen kívül?

Fényképre, telefonra gondolsz? Igen, volt. Elég hamar felhívott telefonon is - még ma is emlékszem az első éjszakára, amikor csörgött a készülék. Furcsa volt, hogy kicsit akcentussal beszélt, de aztán, hogy egyre többet beszélgettünk ez is eltűnt fokozatosan, és időközben nagyon megszerettem a hangját. Olyan öblös, telt, kellemesen mély csengésű volt. Nagyon hamar nyaggatni kezdtem, hogy küldjön fényképet magáról, mert nem akartam illúziókat építeni. Igyekezett engem erre felkészteni, mert előtte leírta, hogy melyik családtagja hasonlít rá, csakhogy ő ahhoz képest idősebb, kicsit "súlyosabb" egyéniség, meg kevesebb a haja, és hasonlók. Ezzel együtt amikor megláttam a fotóját, nagyon megijedtem. Mert ugyan minden stimmelt ahhoz képest, amit elmondott magáról, de el nem tudtam volna képzelni, hogy ez az ember valaha hozzám érjen. Az Interneten keresztül zajló szellemi, lelki, érzelmi összekapcsolódásunk azonban erősebb volt, és egy hét eltelte után éreztem: bárhogy is néz ki, ugyanúgy szeretem, mint a fényképcsere előtt.

Biztosan Te is küldtél fényképet. Mi volt az ő reakciója?

Hát ez megint különös dolog. Mert amikor meglátott engem meg a gyerekemet, a barátaimat, akkor döntötte el - mint utólag elmesélte -, hogy elküldi nekem a repülőjegy árát. Tulajdonképpen a kapcsolatunk jelentős része végül is arról szólt, hogy én készültem hozzá, ő meg várt engem. Kérte, mindent írjak le, mit szeretnék, és ő a lehetőségeihez képest teljesíti. Nekem közben magamban sok-sok korlátot kellett legyőznöm, elsőként azt, amit már említettem valamelyest, hogy végül is egy addig számomra teljesen szokatlan, más típusú férfivel kötöm össze az életemet.

Mégis, milyen elvárásokkal indultál el hozzá?

Úgy mentem ki, ezt nyíltan megbeszéltük, ha a fél éves "próbaidőnk" jól sikerül, ebből házasság lesz. Én valahol tudtam, hogy ez kemény dió lesz, mert Andris (előzetes) korábbi életét viszonylag alaposan megismertem a levelezéseinkből, az IRC-inkből - nem mindennapi sors volt az övé, de ennek részleteibe most nem mennék bele. Nagyok voltak a különbségek közöttünk iskolázottságban, egészséges életvitelben, akadtak felfogásbeli különbségek, és hát én addig tényleg egészen más típusú férfiakhoz vonzódtam. A különbségeket is kitárgyaltuk, és úgy éreztük, mégis van valami ami mágnesnél erősebben egymáshoz húz bennünket. Én lehetőségnek is éreztem az egészet - valahogy az volt bennem: mindezt nem véletlenül kaptam, jó lenne tudnom hát, mi végre is. Hát megtudtam. Illetve nem is tudom...

Azt gondolom, nagyon izgalmas, egyben felkavaró élmény lehet, amikor egy szerelmi kapcsolat átkerül a virtuális dimenzióból a valós élet talajára. Hogyan emlékszel vissza erre a különös napra?

Amikor megjött a pénz, csak akkor mertem itthon elmondani, hogy mire készülök - addig nem akartam "elkiabálni". A környezetemben már megszokták, hogy addig is volt már néhány merész húzásom, mégis kinyilvánították néhányan, hogy most is milyen bátor vagyok. Pedig ha tudták volna mennyi kétely, aggodalom volt bennem - az e-mailjeim bőven tudnának erről mesélgetni. Andris persze nyugtatgatott, és én is azt éreztem: látnunk kell egymást mégpedig minél előbb. Az Isten se tudott volna visszatartani. Mielőtt elutaztam volna egész éjjel nem aludtam - Andrist kértem, hogy segítsen, mit vigyek, mit pakoljak, mert képtelen vagyok szortírozni, nem ismerem az ottani viszonyokat. Szinte végig velem volt, két óránként beszélgettünk az IRC-n meg röpke, rövid e-maileket cseréltünk. Még mielőtt a buszra rohantam volna, akkor is váltottunk pár szót - nagyon drukkolt egyik barátjával, hogy le ne késsek semmit. Ilyen hosszú repülőutam soha sem volt, de tűrhetően elment, bár életemben nem siettettem volna annyira az időt, mint akkor. A második rémületem akkor történt, amikor élőben megláttam, bár a mosolyával, a nevetésével már akkor elvarázsolt. Előtte leveleztünk arról is, hogy én hol fogok aludni. Minden lehetséges variációt végigzongoráztunk. Végül is az első éjszakátólegy ágyban aludtunk - de külön. Jó volt, hogy mellettem volt - ő adta az egyetlen biztonságot abban a számomra idegen országban, ahol senkit nem ismertem, aminek a nyelvét nem beszéltem, és ahova pénz nélkül mentem ki.

Nem mindennapi bátorság kellett ehhez...

Igen, elég merész húzás volt, a tanulságai is innen jönnek aztán, de erről inkább később. Andris egyáltalán nem volt erőszakos, és amikor két nap múlva bekövetkezett a korábban már az Interneten eltervezett közös napunk, amikor kettesben maradtunk, megtörtént az, amit a repülőtéri találkozásunkkor elképzelni sem tudtam... ugye nem kell részleteznem? Mit mondjak? Beleszerettem az én valamikor virtuális kedvesemben, az igazi hús-vér férfibe. Korábbi élettörténetéből úgy gondoltam, nem kommunikál elég nyíltan, így kezdettől fogva kértem, mondja meg nekem, ha bármi gondja van, ha bármit másképp lát, mint én. Már az első két hét után volt egy konfliktusunk, de ezt én természetesnek tartottam, mert úgy vélem ma is: nincs élet kihívások, problémák nélkül. Ezzel együtt nagyon szépen indult minden - csodálatos volt az ősz, soha ilyen szépet nem láttam életemben! Elkezdtem nyelvet is tanulni, délelőttönként iskolába jártam. Rajtuk kívül nem ismertem magyarokat...

"Rajtuk kívül" - mit jelent ez a többes szám?

Egyedül nevelte a legkisebbik gyerekét - így értem. A nagyobbak már kirepültek a családi fészekből. Szóval rövid idő múlva az én itthoni mozgalmas életem után, meg hogy kipihentem magamat ott viszonylag hamar, kezdett nagyon szűk lenni számomra az ottani világ, hiszen rajtuk kívül nemigen volt kapcsolatom senkivel, amiben a nyelvtudásom hiánya is jelentősen akadályozott. Amikor már nagyon elegem volt, és nagyon vágytam rá, hogy találjak új ismerősöket, barátokat, hamarosan magyarokra bukkantam fantasztikus véletlenek során, és mivel az angolban is haladtam valamelyest, egyre több mindent meg is értettem. Az itthoni hajszás élet után élveztem, hogy igazán nő lehetek, hogy gondoskodnak rólam, de aztán valahogy megváltozott sokminden. Egyre különösebb dolgok történtek... Például a számítógépből - Andrisét használtam - eltűntek számomra fontos dolgok, és amikor ezt megemlítettem neki, mindig tudott valamilyen magyarázatot adni, és másnapra elővarázsolta az elveszettnek hitt dolgaimat. Aztán az is előfordult, hogy szó szerint idézett mondatokat valamelyik levelemből, mert "bús magányomban" rengeteg e-mailt írtam haza, de a világ más táján élő, még otthonról kötött net-barátaimnak is. Amikor elképedve azt kérdeztem tőle: "Olvastad X-nek irt levelemet?" azt felelte, nem - ő nem néz bele az én dolgaimba, ezek az én ügyeim. A különös dolgok aztán tovább folytatódtak, és egy idő után észrevettem, ezek mindig valamilyen nézeteltérésünket követően történnek. Ezt el is mondtam neki, de csak hallgatott... és mindig újra visszahozta a számítógépből a nekem fontos dolgokat, a naplómat például. Kint sokkal többet írtam mindenfélét, mint itthon szoktam - talán az idegen hely, a más közeg váltotta ezt ki belőlem. Voltak nagyon sötét pillanataim, utólag azt gondolom, egészen depressziós is voltam. Előfordult, hogy egy egész hétvégét látszólag minden ok nélkül végig sírdogáltam, és magam sem értettem, hogy miért. Vigasztalt, ölelt magához - én meg nem tudtam napirendre térni felette, mi bajom van, amikor mindent megkapok? Aztán rájöttem, hogy igen, de nem azt, amire igazán vágyok - hanem, ami szerinte jó. Megértettem, hogy jó-jó ez az eltartott szerep ideig-óráig, de végül is egyre jobban a kiszolgáltatottjává válok. Itthon a munkáim után nem jöttek meg a pénzeim, és kezdtem egészen ellehetetlenülni. Amikor kiutaztam az elszigeteltségem volt erős a nyelvtudás hiánya miatt, de ez fokozatosan oldódott miközben az anyagi gondok miatt - hogy nem volt pénzem - a kiszolgáltatottságom erősödött. Szerencse, hogy ez a két dolog nem egyszerre működött és nem tartósan együtt, mert nem tudom, hogyan bírtam volna. Tudod, az egészben az volt a különös, hogy miközben jó ideje éreztem, egy csomó minden nem stimmel ezekkel a rejtélyes eltűnésekkel együtt, az ágyban nagyon jó volt vele végig, az utolsó pillanatig. Egyszerűen meg voltam őrülve tőle, ha a közelemben volt - mindig a szép emberekhez vonzódtam, és most itt volt nem igazán jó testű, más típusú férfi, akibe halálosan szerelmes voltam, és akinek a jelenléte teljesen extázisba hozott. Ezt az ellentmondást nem tudtam feloldani sehogy sem miközben egyre inkább azt éreztem, erején felül áldoz rám anyagilag, és én ezt nem akartam - így már nem tudtam vele boldog lenni, hiába volt olyan jó vele a testi szerelem. Napokon keresztül ettem magam, míg arra jutottam, hogy előbb hazautazom... Egy koratéli este aztán beszélgetni kezdtünk.

Ha jól számolom, lassan közeledett a kitűzött "féléves próbaidő" vége. Dönteni kellett, hogyan tovább. Mi lett a beszélgetésetek eredménye?

Azt a közös elhatározást hoztuk, előbb hazautazom, hogy így mentsük meg a kettőnk kapcsolatát. Sírtam, de nyugtatgatott, hogy újra tudjuk kezdeni, megvannak az alapjaink. Igazán sokkot akkor kaptam, amikor kiderült, hogy másnap jön haza gépem - mindent ő intézett. Egyedül voltam a lakásban, és sikogatva zokogtam, hogy nem tudok hazajönni, képtelen vagyok rá - még kellene nekem egy kis idő, tudom, hogy el kell jönnöm, de nem vagyok képes ilyen hamar. Aztán amikor megéreztem, hogy milyen erősen akarja, hogy eljöjjek, nem álltam az utjába - tudtam, pokollá válhat az életünk, ha maradok. Amikor kivitt a repülőtérre, ezek voltak az utolsó mondatai: "Mind a ketten azon fogunk dolgozni, hogy minél előbb visszajöhess." Ez valahogy olyan falsul hangzott, de még bíztam benne, hogy a nyár végén újra vele lehetek. Nem részletezem azokat a krimibe illő fordulatokat, amíg végül is haza értem, és itthon mindenre rájöttem.

Ez nagyon titokzatosan hangzik. Mire jöttél rá?

Minden-minden titkomat, minden gondolatomat tudta. Számítógépes szakember lévén technikailag meg tudta valósítani, hogy minden irományom (és ezzel együtt szinte minden rezdülésem, hiszen a hálózaton keresztüli levelezés jelentette számomra a kommunikációt az otthoniakkal) megjelenjen az ő gépén, a munkahelyén. Furcsa módon éppen az Internetet használta fel arra, hogy amit csak lehetséges megtudjon rólam - tőlem. Amikor erre rájöttem, minden összeomlott pillanatok alatt, és tudod, ebben az az érdekes, hogy amikor kint voltam - még a szituációra is pontosan emlékszem - egyszer azt mondtam neki: többször van olyan érzésem, hogy ez az egész, a kettőnk kapcsolata, mint egy kártyavár összeomlik hirtelen. Pedig akkor tudatos szinten egyáltalán nem tudtam, hogy hetek óta alkalmazta már a trükkjeit. Amikor minden tudatosodott bennem és teljesen nyilvánvalóvá vált az egész, akkor nem azt éreztem, hogy csupasz vagyok, hanem az, hogy még bőröm sincs, a husomig belém látott. Az álmom "kegyesebb" volt hozzám, mert "csak" azt álmodtam, hogy meztelenül megyek az utcán a járókelők között. Tudod, nem az volt a baj, hogy szinte minden gondolatomat tudta, hanem hogy az ő szűrőjén, az ő olvasatán ment keresztül az egész...

Mit gondolsz, miért tette? Netán ő is egy volt azok közül a szélhámosok közül, akik miatt sokan veszélyesnek kiáltják ki az internetes társkeresést?

Nem, dehogy... Egy végtelenül sérült ember, akit talán az motivált leginkább, hogy megfeleljen nekem, pontosabban annak a képnek, amit bennem magáról felépített az Interneten keresztül. Amikor hazajöttem utána hetekig foglalkoztatott az a gondolat, megértsem őt, mi motiválta, miért tette? Talán az egyik rokonomnak van igaza, aki szerint hamar rájött, hogy milyen nagy különbségek voltak, vannak kettőnk között, de mivel nem akart elveszíteni, megpróbálta a titkaimat kifürkészni, hogy így tegyen nekem eleget. Csak ezzel elindított egy olyan lavinát, amit nem lehetett megállítani... Nem tudom, el tudod képzelni, hogy valaki teljesen beléd lát? Milyen lenne, ha te valakiről szinte mindent tudnál? Mert én szinte minden gondolatomat, érzésemet leírtam, minden kételyemet, aggályomat természetesen az örömeim és a sok-sok szép dolog mellett. Ez utóbbiakat ő azonban nem vette észre, ez is jelzi mennyire sérült volt. Végül amikor már itthon voltam, maga vallotta be "nemes tettét" - ezt ő nevezte így, de elfogadható magyarázatot nem tudott adni.

Mennyire tudtad magad túltenni a történteken? Haragszol rá?

Nem, nem - nem tudok... Nekem kemény élet-lecke volt, sokat tanultam belőle, de nem tudnám pontról pontra elsorolni. Praktikusan talán azt tudnám tanácsolni, senki ne menjen pénz és nyelvtudás nélkül, magát másra totálisan rábízva egy idegen országba. Andris alapvetően bizalmatlan ember volt, és ahhoz nagyon erős jellemnek kellett volna lennie, hogy pont velem, aki totálisan bizalommal teli vagyok szinte a naivitás határáig, ne élt volna vissza bizalom-ügyben. Nem érzem magam becsapottnak, noha hónapokig hazudott, mert a megérzéseim, az álmaim jelezték, hogy sokminden nem stimmel. Tudod, utólag még nagyon sajnáltam is, milyen szörnyű lehetett neki ilyen sokáig hazugságban élni. Később jobban megértettem a számomra megmagyarázhatatlan stresszeit is.

Azóta van kapcsolatod vele?

Nincsen.

Sajnálod?

Valahol igen. Megírtam neki amikor bevallotta "bűneit", úgy látszik ennyire futotta tőlünk: ezt tudtuk kihozni ebből a kapcsolatból. És azt is leírtam neki, hogy nem az számit, ki mit gondol rólunk, és főleg mi mit gondolunk egymásról, majd a Nagy Ítélőszék előtt fog eldőlni, melyikünk tette hogyan minősül. Különösnek hangozhat, de ebben a kapcsolatban nekem is megvan a felelősségem, és lehet, hogy nagyon meredeken hangzik sokaknak, de a gyilkos is csak akkor tudja elkövetni a tettét, ha van áldozat. És azt is megírtam Andrisnak, ha létezik előző élet meg későbbi élet, akkor mi nem először találkoztunk az életeink során, ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy nem utoljára. Olyan súlyos dolgok történtek közöttünk a hétköznapi életünkön túli mély-rétegekben, hogy ezt nem lehet ilyen simán megúszni - ha tényleg van újabb élet, akkor mi még lehet, hogy sokszor fogunk találkozni, mert olyan lerendezetlenségeket hagytunk magunk után. Én szerettem volna vele többször is kapcsolatba lépni, mert úgy gondolom, nem mindegy mit milyen tanulságokkal dolgozunk fel, mit hogyan teszünk helyre magunkba, ő azonban teljesen elzárkózott. Már nem keresem - meg kell hagynom a jogát a saját döntésére, de azért tudod arra befizetnék, milyen lenne, valóban egyszer személyesen találkozni vele. Én már régen megbocsátottam neki - magamnak is -, és olyan jó lenne valahogy barátként, testvérként megfogni a kezét leültetve magam mellé, és elmondani: "Figyelj, nagyon szerettelek, még ha te ezt soha nem is hitted el, ha azt is gondoltad az érdekek mozgatnak, de én tényleg szerelmes voltam beléd." Ezt nyeltem le legnehezebben, hogy nem hitte el nekem, amit én tudtam igazán: átléptem a bennem lévő sok-sok korlátot, és olyan emberbe szerettem bele, amit soha elképzelni sem tudtam volna. Személyesen ez nagy tanulság számomra - mert azóta is érzem, hogy mennyivel kevesebb az előítélet, az önkorlátozó hiedelem bennem.