Kedves Andrea!

Az Internet Kalauz legutóbbi számát olvasva úgy éreztem, írnom kell. Eddigi ismerkedések mindegyike rosszul ért véget és én úgy gondolom, hogy számos példa van arra, hogy egy kapcsolat ebben a bezártnak, elszigeteltnek, érzelemmentesnek hitt világban is kialakulhat. Az említett jelzőket csak az használja, aki nem próbálta még ki, csak legyint rá és előítéletekkel telve úgy gondolja, hogy elvont, sci-fi marhaság az egész.

IRC-ről beszélnék leginkább. Több, mint egy éve beszélgetek a virtuális és valóságos ismerősökkel ilyen formában (21 éves vagyok). Kezdetben nem hittem benne, hogy valamilyen kapcsolat is születhet ebből, hiszen hogyan ismerhettem volna meg valakit is, amikor leginkább csak fekete betűket láttam futni a képernyőn és még csak hangot sem hallottam, maximum egy pár - általában rossz minőségű kép jutott el hozzám a másik féltől. Pár hónap után azonban már nem is lepődtem meg annyira, amikor azt hallottam, hogy már házasság is született olyan kapcsolatból, ami az IRC-n indult. Hiszen belekóstoltam ebbe a világba és rabul ejtett nagyon gyorsan. Itt elmondhattam bármit, mindenfajta megkötöttség nélkül, meghallgathattam, aki csak akartam, jól esett, hogy elmondják mások is a véleményüket, élményüket.... leginkább a gátlásosság hiánya fogott meg, úgy érzem. A kommunikáció e formája lehetőséget ad arra, hogy másokkal úgy beszélgessünk és ismerkedjünk meg, hogy a külsőről alkotott véleményünk ne befolyásolja a továbbiakat. Itt nem számít az, hogyan néz ki, csak az, hogyan gondolkodik, hogyan érez.... a belsője.... maga az ember! Szerintem ez mindennél fontosabb dolog. Ennyit az IRC-ről kialakult véleményemről és most röviden elmondanám, miért is írtam.

Tehát az eddigi cikkek inkább negatívan tüntettek fel az effajta kapcsolatokat. Egy ellenpélda elmesélésével szeretnék szolgálni, amit a lehető leginkább ismerhetek, hiszen az egyik főszereplője én vagyok. Tavaly december elején - ha jól emlékszem Mikulás estéjén - az IRC-zők nevei (nick-jei) nézegetése közben esett a választásom Zsuzsira (25).Megszólítottam, de sajnos nem válaszolt. Azonban pár óra múlva, amikor már nem is volt a neve a képernyőn, egyszer csak irt, hogy eddig nem ért rá, de most itt lenne. Meglepett és nagyon jól esett, hogy nem felejtett el. Elkezdtünk beszélgetni és végre egy olyan partnerem volt, akivel folyékonyan, megállás nélkül lehetett társalogni és persze hülyülni :-) A hajnali órákat is átdumáltuk és fájó szívvel, igeretekkel teli búcsúzást követve egy-két képpel a winchesteren intettem búcsút egy boldog éjszakázásnak. Aztán ismét találkoztunk, szinte minden nap. Leveleztünk, sok száz levelet irtunk egymásnak. A kapcsolat átalakult virtuális-szerelmi viszonyba, ami kb. azt jelenti, hogy udvarlás és bókok nélküli levelek nem léteztek közöttünk. A valóságban természetesen nem lehetett ez a helyzet.... legalábbis mindaddig, amíg nem találkoztunk. Végre készült valami normálisabb kép rólam 2 hónap után, amit elküldtem neki. Közben persze telefonon is tartottuk a kapcsolatot és a szimpátia megmaradt és egyre közeledett az idő, hogy találkozzunk. Hozzátartozik a dolgokhoz, hogy 150 km távolság választ el minket egymástól.

Február végen eljött az idő, amikor végre személyesen is megláthattuk és ismerhettük egymást. A találkozásról csak annyit, hogy pár órára mentem volna és 3 napos ottlét lett belőle.

A rokonszenv egyre mélyebb lett és az azóta eltelt kb. 4 és fél hónap után is nagyon szeretjük egymást. Naponta kapok kedves faxokat tőle, hívom fel akar órányira nyúló telefonbeszélgetésekre és minden este IRC-n is beszélgetünk. A távolság arra késztet, hogy csak 2 hetente pár napot lehetünk együtt, ez nagyon kevés, de van rá remény, hogy földrajzilag is közel legyen a szívünk egymáshoz.

Nos, ennyi lenne a story, Zsuzsival úgy döntöttünk, hogy szívesen elmesélnénk az Internet Kalauz hasábjain is a történetünket. Hiszen egy net-kapcsolat jól is elsülhet és a negatív példák után igazán jó lenne a jó oldalát is valahogyan bemutatni a virtuálisnak induló kapcsolatoknak.

Robi/Tockle