Kedves Andrea!

Én egy 23 éves lány vagyok, és én is a neten szövődött szerelme(i)mről szeretnék mesélni. Történetem igen hosszú lenne, ha mindent az elejétől kezdve leírnék arról, hogyan ismerkedtem meg a kedvesemmel az Internet segítségével. Ebben a sztoriban a pozitív és negatív élmények egyaránt keverednek a netes kapcsolatokról, én mégis a jó oldalában hiszek, annak ellenére, hogy egy férfi, akit egykor imádtam - látatlanban - kis híján tönkretette az életem.

Most boldog vagyok - ennyire még soha nem! A jelenlegi, és immár örökre szóló társam is az interneten találtam meg, noha sokan riogattak, hogy baj lehet, és hogy egyáltalán, miért játszom a tűzzel, ha egyszer már hatalmasat csalódtam. Akkor egy valódi szélhámossal volt dolgom, aki elhitette velem, hogy szeret, én pedig bedőltem neki, és nem sokon múlt, hogy csapot-papot otthagyva elmentem utána egy ismeretlen országba. Szerencsére ez nem így történt, a fickóról kiderült az igazság, és én természetesen őrjöngtem a fájdalomtól.

Nagyon szívesen mesélnék róla, talán csak tanulságként is másoknak, hogy mire kell nagyon vigyázni, egyetlen okom van, amiért sem nevet, sem országot nem említethetek: az az illető, aki engem alaposan átvágott és kihasznált egy igen neves külföldi politikai szervezetnél dolgozik, és nem egyszer megfenyegetett.

Pedig annak idején teljesen megbabonázott, én pedig mindent elhittem neki. Nagy szerelem volt, legalábbis a részemről, de ő is nagyon jól játszotta a bolondulásig szerelmest - és rövidesen már házasságról beszéltünk, noha még nem is találkoztunk. Aztán, hónapok múlva végre eljött hozzám, és én nagyon boldog voltam, de rövidesen észrevettem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Nemcsak a gyengédsége szűnt meg, hanem már kételkedni kezdtem mindenben, amit magáról mesélt. Erőszakos lett, semmi sem tetszett neki, amit csináltam, és úgy bánt velem, mint a tulajdonával. Én ekkor még mindig nem ébredtem fel ebből a tompa félálomból, pedig tudom, már csak a belé vetített álomképért rajongtam. Miután hazament egyre ritkábban írt, hívni egyáltalán nem hívott, aztán pedig egyértelművé vált, hogy a személyazonossága nem valódi. Ekkor már lerakta a telefont, amikor megpróbáltam felhívni. Később pedig a neten is rábukkantam a képére más névvel, más életkorral, más adatokkal. Visszagondolva, ez életem legszörnyűbb időszaka volt.

Máig nem jöttem rá, miért tette ezt velem? Talán csak szórakozni akart, nem tudom. Néha olyan érzésem is volt, mintha nem is lenne teljesen normális, sokszor úgy tűnt, mintha egy megalomániás kisfiú lenne, élvezte, hogy az övé vagyok, és azt tehet meg velem amit akar, mintha azt is élvezte volna, hogy nekem fájdalmat okoz. Valahol nagyon kompenzálni akart valamit belül, hiszen ezerszer elmondta hogy ő egy igazi férfi, ő egy nagyon jó ember, őt mindenki szereti - szinte mániákusan visszatért ehhez a témához, én pedig vak voltam, hogy egyáltalán akkor folytattam, amikor legelőször feltűnt, hogy az egyéniségében valami nem stimmel.

Szerintem volt benne némi szadista hajlam, és hát az sem elhanyagolható, hogy olyan országból származott, ahol a férfiak minden téren uralkodnak a nők felett, és az asszonyok alárendeltebb szerepűek csupán. Amellett, hogy ez a hatalmi mánia benne volt a személyiségében, szerintem azt is élvezhette, hogy inkognitóban azt tesz amit akar, azt csábít el akit akar. Ezt abból gondolom, hogy ez egyfajta betegség volt nála, mert a "vagányabb" lányokkal nem is foglalkozott. Eredetileg is olyat keresett, aki csendesebb típus, családot szeretne, és komoly kapcsolatra vágyik. Azt hiszem,  nem én voltam az egyetlen aki bedőltem a szép szavaknak, és szörnyű éjszakákat éltem meg vele.

Szerencsére azonban volt egy jó barátom, akit egyébként szintén netről ismertem, és a vele való szerelem éppen azért szakadt meg, mert az a bizonyos Csaló Úr belépett az életembe. Valóban, a lehető legnagyobb hibát akkor követtem el, mikor az izgalom és romantika után futottam, és rettenetes fájdalmat okoztam a barátomnak. Ennek ellenére, mikor ő elhagyott, a barátom velem maradt, és kisegített a legfeneketlenebb szomorúságból. Ezt az időszakot csak az ő segítségével tudtam átvészelni. Lassan kihevertem a szörnyűségeket, és rájöttem, mekkorát hibáztam: a legcsodálatosabb embert akit ismerek, egy hajszál híján végleg elveszítettem egy őrültség miatt.

Sokan talán azt hinnék, őbenne csak a biztonságot kerestem, és keresem mind a mai napig, és azért vagyok vele, mert "ennyivel tartozom neki". Nem így van. Neten való találkozásunk első percétől forrt körülöttünk a levegő, és már tudom, hogy én mindig is csak őt szerettem, most együtt vagyunk, a legnagyobb és legszebb boldogságban, amit valaha is megízleltem.

Én ezért másoknak is azt mondom: nagyon nem kell félni a net-es kapcsolatoktól! Éppen csak annyira, mint bármely más, valódi életben való ismerkedéstől. Csalók, szélhámosok az életben mindenhol előfordulnak. Alapvetően a gép "túloldalán" is ugyanolyan hús-vér ember ül, mint mi. Egy kapcsolatra rengeteg időt kell szánni, akár a hálón, akár a valós életben. Aki olyan jól tud csalni, hogy hosszú hónapokig nem veszem észre, az a valóságban is igen ügyesen el tudja fedni a valóságot. Az is biztos, hogy a világ minden pontján ülnek valóban magányos emberek a számítógép előtt, akik nem akarják átverni a másikat, hanem találni szeretnének Valakit, akivel megoszthatják az életüket. Az persze némileg a szerencse dolga, hogy ki milyen emberre akad a neten: becsületesre vagy hazugra. Én mind a kettőt megtapasztaltam, mégis azt mondom, ez volt a legboldogabb év az életemben! És még nagyon sok ilyen évet szeretnék megélni Vele!

Mindenkinek, aki hasonló módon próbálkozik, sok szerencsét kívánok!
Ildikó