"24 éves feleségem, 2 gyönyörű kislány édesanyja egyik
napról a másikra, egyetlen szó nélkül hagyott el minket 1999. november
25-én. Eltűnt személynek nyilvánították, és hetekig semmit nem tudtunk
róla, mindaddig, amíg egy nap el nem kezdtem kutatni a számítógépe fájlai
között. Így sikerült kiderítenem, hogy a feleségem önszántából hagyta el
az országot, egy olyan férfi kedvéért, akit egy hónappal azelőtt ismert
meg a chat-en. A gyermekeim és én is teljesen összetörtünk. Bárcsak többet
tudtam volna korábban az internet függőségről és az online románcokról,
talán megmenthettem volna a házasságunkat! NE HAGYD, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN
VELED! Segítünk abban, hogy időben észrevedd, ha a házastársad megcsal
az interneten, és abban is, hogy megtehesd a szükséges lépéseket mielőtt
elhagyna"
- ezekkel a sokkoló mondatokkal fogad a www.chatcheaters.com
web-kikötő, amelynek célja, - amint az a fenti sorokból is kiderült - hogy
megmentse azokat a házasságokat, ahova az interneten keresztül már befészkelte
magát a titokzatos harmadik.
A site az ún. "internet hűtlenség" ellen ránt fegyvert
és ennek érdekében minden lehetséges jótanáccsal és praktikus eszközzel
felvértezi azokat, akik csatlakozni kívánnak a neten megcsaltak, a cyber-kedvesért
elhagyottak népes táborához. A szívszaggató történetektől, a hűtlenség
jelein és bizonyítékain keresztül az igazság felderítésére szolgáló
kémszoftverekig minden megtalálható itt, ami csak egy gyanakvó vagy akár
már bizonyosságot szerzett féltékeny hitvest érdekelhet.
Te mit tennél, ha egy nap, a számítógépet gyanútlanul
bekapcsolva ez az üzenet nyílna meg férjednek/feleségednek címezve: "Már
nagyon vártalak édesem, ma éjjel rólad álmodtam!" Az eset nem fiktív: efféle
cyber-lebukások szép számban fordulnak elő a chatcheaters.com-on közzétett
beszámolók tanúsága szerint.
Mégis, mit tehetünk ilyen esetben?
A ChatCheaters szerkesztői alapvetően három csoportba
osztják a segítséget nyújtó alternatívákat. A problémamegoldás első és
legkézenfekvőbb lépcsőfoka: az őszinte és mindent tisztázó beszélgetés.
A színt vallás, a belső titkok, a bűntudat megosztása és vádaskodás nélküli
átbeszélése segítheti a kapcsolat megmentését. Ez azonban csak akkor működik,
ha ez mindkét fél számára fontos. Ha a félrelépett párunk mindent azonnal
letagad, egyszerűen paranoidnak nevez minket, vagy visszautasítóan reagál,
hiába ajánljuk fel segítségünket, nyilvánvaló, hogy rejteget valamit. Más
megoldást kell keresnünk.
Második lépcsőfok lehet a pszichológussal való konzultáció,
egyéni vagy párterápia. A pszichológusok napjainkban egyre többet foglalkoznak
az internet-függőséggel és a cybersex káros hatásaival. A szakember szerint:
"az internetes chat-ek fantáziavilága hasonló a droghoz - még a legnormálisabb
embert is képes függővé tenni. A fanatikus chattelők előbb-utóbb hazugságokra
kényszerülnek, bármit megtesznek, csak biztosítani tudják maguknak a napi
chat adagot. A legrosszabb az egészben az, hogy a chattelők úgy érzik,
nem csinálnak semmi rosszat, hiszen ők csak játszanak, úgymond barátokat
szereznek. Pedig a chat-es kapcsolatokból gyakran lesznek valódi randevúk,
titkolt kapcsolatok. A chat-en kezdődő házasságtörés tipikus útvonala leegyszerűsítve
így fest: chat -> email -> telefon -> randevú -> szex."
A pszichológus szerint drámaian nő azon esetek száma,
amikor a páciensek egy online szerelmi kapcsolat miatt tönkrement házasságuk
megmentése érdekében kérnek segítséget. Szétszakadó családok, sérült gyerekek,
pénzügyi katasztrófa, kifosztottság és megalázottság marad a normális családok
életét hirtelen és váratlanul felborító cyber-románcok nyomában. Ez derül
ki a www.cyberwidows.com
oldalból is, ahol a témára specializálódott szakember ún. e-terápia formájában
kínál mentőövet a kétségbeesett cyber-özvegyeknek.
Az új – és látványosan növekvő - célközönséget talált
szakemberek mellett a kibertérben párjukat elvesztett, tehát e téren saját
bőrükön is tapasztalatot szerzett önjelölt terapeuták is osztogatnak
tanácsokat sorstársaiknak. A cyberwidow.com oldal éppen ilyen, emberi
szóval várja és vigasztalja azokat, akik váratlanul ebben a helyzetbe kerültek.
A nyitó oldalon kiemelt betűkkel ez áll: "ha netán most épp azon
gondolkodna, hogy véget vet az életének, vagy kárt tesz önmagában - nehogy
megtegye! Hívjon és mi segítünk!"
Nem túlzott a félelem, nem egyszer vezetett már a cyber-szerelem
és hűtlenség családi tragédiához. Segélykiáltásoktól hangos a YahooGroups.
"Anticybercheaters" levelezőlistája is, melyet a megcsaltak, elhagyottak
levelei töltenek meg nap mint nap. E történetekben az internet gyakorta
maga az ördög.
A chatcheaters fórumában és csevegőjéban ugyancsak az
internetes hűtlenség körül folyik a napi társalgás. Igaz, betéved néha
egy-egy szörfös, aki ha elfelejt alaposabban körülnézni, a site nevéből
ítélve azt hiszi, olyan helyen jár, ahol partnerre találhat egy ártatlan
kis flörthöz - és már küldi is csábító üzenetét - ilyenkor aztán
sebzett vadként támadnak rá és oktatják ki a fórum törzstagjai.
Az ellenséges hangulat azonnal érhetővé válik, ha elolvassuk
néhány válságos helyzetbe került cyber-özvegy történetét. Egy levél a sok
közül:
A feleségemről azt mondhatnám, hogy "átlagos" háziasszony
volt. Két kisfiunkat nevelte itthon, nekem sikeres üzletem volt,
jó anyagi körülmények között és vidáman éltünk: megvolt, mindenünk: szép
otthon, hétvégi utazások, nagyszerű nyaralások, jó kapcsolatok, barátok.
Minden tökéletesnek tűnt. Kb. 18 hónappal ezelőtt a feleségem érdekelni
kezdte az internet, hát előfizettünk. Először csak napi 1-2 órát internetezett,
de hamarosan már egész éjjel a hálón lógott, beleszeretett a chattelésbe.
Néhány hét múlva már nem tudott magán uralkodni. Semmi másról nem tudott
beszélni, mint az internetről. Azt mondta, már nincs szüksége a régi barátaira,
mert „jobb barátokat” talált az interneten. Időközben az is kiderült, hogy
ezen jóbarátok közül többen szomorú helyzetükre hivatkozva pénzt kértek
tőle, ő pedig megsajnálta őket és segített rajtuk. A fiaim, a családom
és én is úgy éreztük, hogy szinte már teljesen elvesztettük őt. Teljesen
kifordult magából. Egész nap a számítógép mellett ült, vacsorára mirelit
pizzát melegített, és már ment vissza a géphez. Hajnalig le sem szállt
a vonalról. Később cybersex chat-ekbe bonyolódott. Rengeteg emberrel csevegett
a hálón, és az egyik férfival a valós életben is találkozott. Amíg tudta,
titkolta, de egyszer csak kiderült, hogy a szeretője lett. Egy nap aztán
otthagyott minket, a gyerekeket, a házat, az üzletünket. Az új élettársa
pedig - aki tudtommal munkanélküli, alkoholista - rávette arra, hogy a
válóperben amit csak lehet magának követeljen. A történtek alapján az az
érzésem, hogy ez a férfi már nem először csinálhatja mindezt végig. Minden
jel arra mutat, hogy az interneten csípi fel az érzékeny, talán kicsit
unatkozó, jómódban élő feleségeket, akiktől olcsó szexet és anyagi jólétet
remél - az egész olyannyira kiterveltnek tűnik. Tud nekem valaki
segíteni???
Nem esett még szó chatcheaters szakértői által ajánlott
"kemény" módszerekről. Ha sem az őszinte párbeszéd, sem a lélekbúvár tanácsadás
nem segít, vagy nem igazán bízunk ezek sikerességében, akkor ott vannak
a titkosszolgálati módszerek. Ezek többségét a nem kívánatos cyber-románc
megelőzésének eszközeként hirdetik. A site számos olyan eszközt mutat be,
melyek segítségével követhető hitvesünk minden lépése a cyberspace-ben.
Tanácsokat
olvashatunk arra vonatkozóan, milyen módon bukkanhatunk rá számítógépünk
fájlai között elrejtett titkos üzenetekre, és arra, hogyan derítsük ki
a feltételezett cyber-szerelmi háromszög ismeretlen tagjának kilétét. Elképesztő
választékban állnak rendelkezésre a legkülönbözőbb hardver és szoftver
alapú kémkedő, kukkoló módszerek, de árulnak itt szuper-hatékony telefon-lehallgató
készüléket is. Ráadésként, ha nem igazán kedveljük a technológiai megoldásokat,
online magándetektívet is fogadhatunk.
Vagy lehet, hogy már figyelnek minket?
Vigasztalásképpen, bár az online kémkedést segítő eszközök
eladása feltehetően nem lehet rossz üzlet, a Chatcheater számos ötletet
és jótanácsot fogalmaz meg arra vonatkozóan is, hogyan őrizzük meg házasságunkat,
párkapcsolatunkat, hogyan tegyük azt napról napra szebbé, becsesebbé,
hogy párunk ne a virtuális világban keressen nálunk izgalmasabbat. Talán
így akadályozhatjuk meg leginkább, hogy efféle rémtörténetek főszereplőivé
váljunk, vagy láthatatlan cyber-detektívek szegődjenek nyomunkba.
A félrelépés jelei: Ha az alábbiakat tapasztalod, párod valószínűleg online
románc(ok)ba bonyolódott:
Gyors egérkattingatásba kezd amikor váratlanul belépsz a
szobába
Túl sok időt tölt a neten, amíg te alszol
Erős vágyat érez arra, hogy egyedül legyen, amikor internezik
Telefonkártyát vesz magának
Egyszerre több szolgáltatónál regisztrál magának ingyenes
email címet
Hirtelen digitális fényképezőgépre vagy szkenerre van szüksége
Amikor te veszed fel a kagylót, szó nélkül leteszi a hívó
fél
A megszokottnál többet törődik a külsejével
Egyre kevesebbet figyel rád
A számítógép fontosabb lesz, mint a család / a kapcsolat