Hello Andrea!

Olvastam az Internet Kalauzban megjelent Love Story-t. A cikkben szereplőkel ellentétben én egy teljesen más kimenetelű Interneten elkezdődött kapcsolatról szeretnék most írni. Az egész történet május 1-én kezdődött. Szokásomnak megfelelően aznap este is benéztem TTC chat-jébe. És akkor egyszer csak egy lány írt nekem. Mint kiderült csak azért írt mert megtetszett neki a nevem. Ugyanis Bambino néven szoktam előfordulni, ő pedig olaszt tanul. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy mi lesz ebből az egyszerű beszélgetésből. Hajnal 5-ig folyamatosan dumáltunk, közben én a Paint-ben lerajzoltam magam (el lehet képzelni milyenre sikeredhetett). Közben kiderült, hogy a barátnőjével másnap Vidámparkba mennek. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk. A haverommal én el is mentem, máig sem tudom, hogy miért, de ők nem voltak ott. Eljött ismét az este, ismét irány a TTC. Elmondtam, hogy mi is történt aznap és jöttek a sűrű bocsánatkérések meg, hogy ezt tényleg nem gondolta volna, hogy ott leszünk. Megint csak hajnali 5-ig folyt a beszélgetés. Hajnalra már úgy éreztem mintha hetek, sőt hónapok óta ismerném. Ekkor már a telefonszámát is megadta. Teljesen el voltam varázsolva. Korábban még sose ismerkedtem így lányokkal. A megbeszélt napon már a hangját is megismerhettem. Igaz ugyan, hogy az első pár percben szóhoz sem jutottam, de végül is egy jó másfél órát beszélgettünk. Kezdett egyre izgalmasabbá válni a dolog. Ekkor már felmerült a személyes találkozás is, meg is beszéltük, hogy péntek délután találkozunk.

Közben persze naponta váltottunk egymással emileket. Sőt a hét folyamán mindkettőnknek sikerült fényképet is beszkenneltetni magunkról. És még itt sem csalódtunk, sőt... . Már alig vártuk a pénteket mindketten. Aztán eljött a nagy nap! Batthyány-tér, délután fél 3. És először találkoztunk egymással minden közvetítő eszköz, a modern kor vívmányai nélkül, személyesen. Bizsergető egy érzés volt! Elindultunk felfedezni magunknak a budai Várat, beültünk egy hangulatos kis salátabárba és szinte szüntelenül nevettünk, beszélgettünk. Végül következett az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan mozi, útközben még egy fagyi is lecsúszott. Ezek után azt hiszem már majdhogynem magától értetődő, hogy haza is kísértem. Ha előre lett volna tervezve az este akkor sem alakulhatott volna ennél szebben! A randit aztán éjszaka ismét a hálón folytattuk. De másnap ismét találkoztunk. És még mindig csodálatosan éreztük magunkat, nem múlt el semmi az előző nap óta. Bár mikor este elbúcsúztunk látszott, meg érződött is, hogy egy kissé bizonytalan Kriszti, nem volt biztos benne, hogy mit is akar. De ekkor én már azért reménykedtem.... Azt hiszem éjszaka a chat-en sikerült nagyjából a kedvező irányba befolyásolni. Jött a hétfő és ismét csak maradtak a telefonbeszélgetések. De eljött a szombat és ekkor este eldőlt, hogy egy időre közös vagányon fog haladni az életünk. Azóta több mint két hónapja vagyunk együtt és azt hiszem egyikünk sem bánta meg, sőt inkább nagyon is jól megvagyunk, boldogok vagyunk együtt! Most már nyugodtan kimondható, hogy szeretjük egymást.

Máig is néha elgondolkodom rajta, hogy megváltozott a világunk. Már az ismerkedéshez sincs szükség feltétlenül a személyes jelenléthez. Ráadásul abba a hibába sem eshet az ember, hogy rögtön a külső alapján ítél, hiszen eltelik egy kis idő amíg az ember látja, találkozik is azzal, akit pedig már akár hónapok óta ismer. Saját magamról sem gondoltam volna, hogy valaha is a net-en fogom megismerni a kedvesemet. Úgy gondoltam, hogy ez csak azoknak jó akiknek máshogy már semmiképpen se jön össze. Magamat és Krisztit sem sorolnám ebbe a kategóriába. Dehát ez a szép az életben, hogy ennyire kiszámíthatatlan.

Üdvözlettel: Csaba