Történetem kezdetén vezették be a netet hozzánk. Azelőtt is szerettem, de ekkor kezdődött el igazán a szenvedély az internet iránt. Épp egy másik barátságomnak lett vége, amikor megjelent László (nevezzük így, mert nem akarom valódi nevét leírni). Első pillanattól tetszett ez a 19 éves srác (én 17 vagyok). Éjszakákat töltöttünk beszélgetéssel és a legjobb barátok lettünk (legalábbis én azt hittem).

Szeptemberben jött az első törés a kapcsolatunkban. Laci elmondta, hogy barátnője van és a kapcsolatuk már 3 éve tart. Kiakadtam... de megbocsátottam neki, mert nagyon fontos volt számomra (és akkor már szerelmes is voltam belé, bár akkor még magamnak sem vallottam be).

A barátság folytatódott tovább és egyre jobban tudatosult bennem, hogy szeretem, de én harcoltam ellene (lehet hogy ez volt a vesztem... Egész életemben mindig azt akartam magamnak aki vagy ami nem lehetett semmiképp az enyém.)

Novemberben aztán találkoztunk először és én végleg elvesztem... Két hetet tipródtam, hogy vajon elmondjam-e neki vagy sem. Végül erőt gyűjtöttem és megtettem. Válasza kedves volt... de teljes elutasítás. Azonban barátságunk tovább folytatódott ott, ahol abbamaradt.

Karácsonykor elutazott a kedves, de akkor sem marad ki egy nap sem. Éjszakákon át beszélgettünk és én csak ürességet éreztem ha nem volt "velem". Ez volt a legrosszabb, leggyengébb időszakom. Teljesen magába szippantott ez a függőség, gyakorlatilag elvette az eszem, napi 16-18 órákat töltöttem online és nem is tudtam aludni. Elhitette velem, hogy tényleg szép vagyok és csak azért nem lehetünk egymáséi mert ott a barátnője.

De január közepén jött Hidegzuhany II... Beszámolt szerelméről, aki vidéken lakik. Jöttek a sírógörcsök, az antideprensszánsok és maradt ismét a barátság.

Közben találkoztunk párszor és jól éreztem vele magam és szakadatlanul tetszettem neki... Úgy éreztem, tudnia kell mit is érzek. (Közben viszakoztam, hogy "nem érzek iránta semmit, csak hittem az egészet ...blablabla") de nem éreztem semmi erőt erre, meg másra sem. Az összes barátomat elvesztettem addigra és csak egy dolog életetett a "randi" este 8-kor. Teljesen ki voltam borulva, egy idegroncs lettem.

Végjáték: 3 napig tartott a búcsú.

1.nap: Megmondtam neki, a hatás teljes döbbenet... Akkor már tisztult az agyam és kezdett visszatérni a tudatom. (Addig gyakorlatilag gondolkodás nélkül vegetáltam a neten kívül.) Nem akart elveszíteni. Túl fontos voltam neki - mondta. Minden rendben volt (vagyis így látszott).

2. nap: Veszekedés, és az első olyan mondata, amivel kezdett előjönni a valódi véleménye rólam: "Nem akarok mártír lenni melletted"

3.nap: Bevallotta sok "kiabálás" után hogy nem kellenék neki soha, csúnya vagyok és semmi esélyem, csak nem akart megbántani. Soha nem akar velem beszélni ne is próbálkozzak. Ettől egy szempillantás alatt felszállt a rózsaszín köd... és gyűlöltem azt akiért 1 órával azelőtt még meghaltam volna.

Mára az érzéseim a helyükre kerültek. Találtam új barátokat és a régiek is megbocsátottak nekem. A gyógyszerekről is kezdek leszokni, és elégedett vagyok végre. A neten pedig már "csak" 5-6 órát töltök naponta.

Egy szóval: KIGYÓGYULTAM!!!
Kigyógyultam???

Melinda