Szép volt, jó volt, hazugság volt

Történetem kezdetén vezették be a netet hozzánk. Azelőtt is szerettem, de ekkor kezdődött el  szenvedélyem igazán, az internet iránt. Épp egy másik barátságomnak lett vége, amikor megjelent László (nevezzük így, mert nem akarom a valódi nevét leírni). Első pillanattól tetszett, ez a 19 éves srác (én 17 vagyok). Éjszakákat töltöttünk beszélgetéssel, és a legjobb barátok lettünk (legalábbis én azt hittem).

Szeptemberben jött az első törés a kapcsolatunkban. Laci elmondta, hogy barátnõje van és a kapcsolatuk már 3 éve tart. Teljesen "kiakadtam", de megbocsátottam neki, mert nagyon fontos volt számomra (és akkor már szerelmes is voltam belé, bár még magamnak sem vallottam be).

A barátságunk folytatódott tovább, bár egyre jobban tudatosult bennem, hogy szeretem, de harcoltam ellene (Lehet, hogy ez volt a vesztem. Egész életemben mindig azt akartam magamnak, aki, vagy ami, nem lehetett semmiképp sem az enyém).

Novemberben találkoztunk először személyesen, és én végleg el vesztem... Két hétig tipródtam, hogy vajon elmondjam-e neki, vagy sem. Végül erőt gyűjtöttem és megtettem. Válasza kedves volt, de teljes elutasítás. A barátságunk azonban folytatódott ott, ahol abba maradt.

Karácsonykor elutazott a kedves, de akkor sem marad ki egy nap sem. Éjszakákon át beszélgettünk, és én csak ürességet éreztem, ha nem volt "velem". Ez volt a legrosszabb, leggyengébb időszakom. Teljesen magába szippantott ez a függőség, gyakorlatilag elvette az eszem. Napi 16-18 órákat töltöttem online, és aludni sem tudtam. Elhitette velem, hogy tényleg szép vagyok, és csak azért nem lehetünk egymáséi, mert ott van a barátnője.

Január közepén jött a Hidegzuhany II.
Beszámolt nekem szerelméről, aki vidéken lakik (és persze ez a nem a jelenlegi barátnője). Jöttek a sírógörcsök, az antidepresszánsok, de továbbra is maradt a barátság. Közben találkoztunk párszor. Én jól éreztem magam vele, és szakadatlanul tetszettem neki. Éreztem, hogy tudnia kell, mit is érzek. Az összes barátomat elvesztettem addigra, és már csak egy dolog éltetett. A "randi" este nyolckor. Teljesen ki voltam borulva, egy idegroncs lettem.

Végjáték: 3 napig tartott a búcsú.

1. nap:
Megmondtam neki, a hatás teljes döbbenet. Akkor már tisztult az agyam és kezdett visszatérni a tudatom (addig gyakorlatilag gondolkodás nélkül vegetáltam a neten kívül) Nem akart elveszíteni. Túl fontos voltam neki - mondta. Ezután minden rendben volt (vagyis csak úgy tűnt).

2. nap:
Veszekedés, és az első olyan mondata, amiből megtudtam a valódi véleményét rólam. "Nem akarok mártír lenni melletted"!

3. nap:
Bevallotta sok veszekedés, "kiabálás" után, hogy nem kellenék neki soha, csúnya vagyok és semmi esélyem, csak nem akart megbántani. Soha nem akar velem beszélni, ne is próbálkozzam. Ettől egy szempillantás alatt felszállt a rózsaszín köd, és gyűlöltem azt, akiért egy órával azelőtt még meghaltam volna.

Mára, az érzéseim a helyükre kerültek. Találtam új barátokat, és a régiek is megbocsátottak nekem. A gyógyszerekről is kezdek leszokni, és elégedett vagyok végre. A neten pedig már csak 5-6 órát töltök naponta.

Egyszóval: KIGYÓGYULTAM!!!

Melinda