Mónit az interneten, a Randivonalon ismertem meg, 2000
októberében. Körülbelül két
hét múlva találkoztunk is, és nekem
rögtön nagyon kiegyensúlyozott, kedves lánynak
tűnt. Valaki, aki becsületesen, felelõsséggel
végzi a munkáját, tele van emberi
érzésekkel és volt gyerekszobája is. :-)
Egyre többet beszélgettünk, és
kölcsönösen felfedeztük az egymásban rejlő
értékeket. Spontán dolgokat csináltunk
(éjszakai közös bevásárlások,
stb), és boldogok voltunk együtt. Januárban
összeköltöztünk, mert igaz a mondás, "lakva
ismeri meg az ember a másikat".
Meg kértem, hogy májusi USA-beli
kiküldetésemre kísérjen el. Boldogan
jött el velem. A Jumbo
pilótafülkéjébõl 400 ember füle
hallatára, Grönland fölött 10.000 méter
magasságban kértem meg a kezét. Igent mondott,
amit hatalmas tapsvihar, és pezsgőbontás követett.
Aztán, négy nap múlva
meglepetésként, Las Vegasban egybekeltünk ott, ahol
Elvis Presley is nősült (Little White Chapel).
Azóta is boldogok vagyunk, és nagy
örömünkre, van már egy közös
gyermekünk is.
Tanácsom: vetkőzzétek le az
előítéleteket, az interneten való
ismerkedéssel kapcsolatosan.
Megéri bízni valamiben, a sorsod jobbra
fordulásában, a szerencsében.
Sok sikert mindenkinek!