Ki hitte volna...

Még régen, mikor elkezdtem a neten beszélgetni, csak weblapok fórumain dumálgattam. Egy barátom javasolta, hogy nézzem meg az IRC-t, mert mennyivel jobb, és gyorsabb a kommunikáció. Kezdetben csak beszélgettem, nem gondoltam igazán ismerkedésre, de így ismerkedtem meg a mostani barátnőmmel is.

Ő koleszból netezik, onnan jött fel az IRC-re. Kezdetben csak, mint barátok beszélgettünk, semmi nem volt köztünk. Tényleg csak barátok voltunk, de ez kezdett megváltozni. Idővel előjöttek olyan érzelmek, amit már mindenki tapasztalt. Amikor azonban ezt úgy éled át, hogy nem látod azt, akivel épp beszélsz, kicsit más. Érdekes volt… így nem a külsőbe szerettem bele először, hanem a belsőbe. Egy ideig így mentek a beszélgetések, és érzõdött, hogy már van valami, de nem voltam benne biztos, hogy mi is van. Arra gondoltam, lehet, csak tévedek. Mikor egyszer a fentebb említett barátomnál voltam, - aki nagyon alapos ember, minden beszélgetést elment - nézelődtem a gépén, és találtam egy ilyen mentést, annak a bizonyos lánynak a nevével. Mivel a barátom mondta, hogy nézzem meg nyugodtan, meg is tettem.

Gyakorlatilag így tudtam meg, mit is érez irántam, és ekkor jöttem rá teljesen, hogy ő kell nekem, ő az, akit igazán szeretek. Aztán ez volt a téma következõ este, és elindult a kapcsolatunk, igaz ekkor még csak a neten. Kicsivel később, sikerült összehozni egy találkozót, amire el is mentem, és boldog vagyok, hogy így tettem. Úgy érzem, rátaláltam arra az emberre, egy olyan lányra, akit eddig kerestem.

Ez a találkozás 2000. december 2.-án volt. Azóta is együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást! Ki hitte volna, hogy ez lesz belőle...

Tény, hogy a távolság kicsit rossz, mert nem tudom, akármikor átölelni például. De ha valaki igazán szerelmes, akkor nem fogja érdekelni semmi, és senki.

Niki & Ricsi