Az internet szépsége és szomorúsága

Nemrégen keveredtem ide, erre az oldalra. Elolvastam néhány történetet, és késztetést éreztem, hogy én is leírjam a sajátomat. Az időben 2000 augusztusáig mennék vissza. Akkor ismertem meg az akkori barátomat, a kapcsolatunk fél évig tartott... Egy zokni után megkaptam a nevem: Tigris (a Micimackóból). Kapcsolatunkat gyönyörűnek, elválaszthatatlannak hittem, de nem az volt. 2001 januárjában, a barátom minden indok nélkül szakított velem.

Még fiatal vagyok, éltem az életem. 2001 márciusában jött a következő kapcsolatom, amit én inkább olyan kigyógyító kapcsolatnak hívnék. Nem voltam szerelmes. Közben volt barátommal (az exemmel) a legjobb barátok lettünk. Kiderült az indok is, miért szakított velem. Május végén már meg voltam őrülve egy modemért. Amit május 26-án meg is kaptam. A volt barátom szerezte be potom pénzért. Onnantól kezdve, a nappalok helyett, szinte csak éjszaka éltem.

Először persze nem is tudtam mit kezdeni, a nagy lehetõséggel. Aztán a volt barátom ajánlotta a chat.hu-t, hogy, az internetes társalgásra kiváló.

És egy éjszakán fel is mentem erre az oldalra... Tigris néven mentem fel, volt barátom elnevezése után. Elkezdtem keresgélni a nevek között. Aztán megláttam, hogy van még egy Tigris, és ő fiú. Rákattintottam: „Szia, Pajtás!!” Aranyos volt velem, aztán azt vettem észre, hogy már csak vele csevegek.

Az akkori barátomnak, Petinek nem tűnt fel, hogy kevesebbet találkozunk, ugyanis pont akkor készültem egy vizsgámra. Minden nap, alig vártam már az éjszakát, hogy végre beszélgethessek az én kis Tigrisemmel. Tetszett a fiú stílusa, mégsem tudtam neki elmondani, hogy egy olyan kapcsolatban élek, ahol a szerelem igencsak távol marad. Teljesen álomvilágban éltem.

A 3. nap után váltottunk képet. Megijedtem Tőle. Magától a képtől, nem is tudom miért, de nem tudtam Tőle elszakadni. Végül 1 heti, napi 6-8 óra beszélgetés után megbeszéltük, hogy találkozunk. A távolság nem volt nagy, 60 km. Úgy indultam neki, miért is ne találkozhatnék vele. Csak egy félnapi csevej, aztán hazamegyek, és élem tovább az én kis életem.

Peti, pont azon a napon bejelentés nélkül elment a barátaival szórakozni. Én meg csak azért is, méregből találkoztam Attilával. Vagy 3 napot terveztük a találkozást. Nem akartam az én lakhelyemen találkozni. Nagyon lovagias volt, felajánlotta, hogy értem jön, aztán Pesten lesz a találka további része. Megbeszéltük, hogy Vidámparkba megyünk, aztán esetleg megejtünk egy mozit, vagy egy éttermet.

Elérkezett a találkozás napja, június 3. Előtte csak képen láttam a keresendő autót, így egy roncsot kerestem. Erre kiderült, hogy egy régebbi fajta sportkocsi. Úgy éreztem akkor, hogy ez nekem nem megy, hülyén fogom magam érezni. Aztán észrevettem, valaki közelít felém egy rózsával. És tetszett! Kellemes csalódás ért, nagyon kellemes. Két puszival köszöntöttük egymást. Kinyitotta nekem az autó ajtaját, majd be is csukta. Én ehhez nem voltam hozzászokva. Kényelmetlenül éreztem magam. Aztán Pest felé menet, már nem volt olyan feszült a hangulat.

Mikor kiszálltunk a kocsiból, óvatosan megfogta a kezemet, és vezetett a Vidámparkhoz. Nem engedte, hogy bármit is én fizessek. Nagyon jól éreztük magunkat. Nekem össze volt fogva a hajam, de amikor elmentem wc-re, kibontottam, mert már kényelmetlen volt. Amikor kijöttem, egy megdermedt, félig nyitott szájjal álló embert találtam ott. Nem tudott kis ideig szóhoz jutni. Csak ennyit mondott: „így sokkal csinosabb vagy.”

Vidámpark után egy étterembe mentünk, ahol felhívott a barátom, és eszembe juttatta: „én most egy ideig álomvilágban éltem”. Hirtelen visszatértem a valóságba. De amint lerakta a telefont, azonnal visszaestem ebbe az álomvilágba. A lovagom persze nem tudta, hogy ki hívott engem.

Étterem után, én már haza akartam menni, mert már elég későre járt. Kérte, hogy hadd vigyen el a kedvenc helyére. Mondtam neki, hogy rendben. Amikor megláttam a helyet, a lélegzetem elállt. Egy kisebb hegyhez vitt, ahonnan csodálatos volt a kilátás. Leültem egy kőre. Ő csak járkált, nem ült le. Nem is csókolt meg. Kicsit beszélgettünk, de nem sokat. Később indultunk haza. Mikor hozzánk érkeztünk, a fejem idegesen jobbra, balra járt, nehogy barátom észre vegyen. Amikor kiszálltam az autóból, két puszit adtam neki csak. Otthon aztán, irány, az internet.

Ő azt hitte, nem akarom látni többé. Az az igazság, hogy sokat filóztam. Petivel már régóta akartam szakítani. Aztán amikor az új lovagom (Attilának hívják) feltette a kérdést: „látlak én még téged valaha is?”, igent gépelt az ujjam. És innen már nem volt visszaút. A nyár életem legszebb nyara volt ezzel a sráccal. Másfél hónap múlva hozzájuk költöztem, a távolság miatt. A szülei nem voltak otthon, csak a miénk volt a ház. Aztán szeptemberben jött a szomorú, de egyben jó hír is: Pécsre mentem Fõiskolára.

200 km választ el minket azóta is, csak a hétvégék vannak, de az is nehezen, mert otthon is van 60 km köztünk. Közben egyre több gond jött össze... Szeptemberben megint internet közelben voltam, de itt már éjjel, nappal. Októberben megismertem egy srácot, aki Belgiumban lakik. Februárban találkoztam is vele. A srác belém szeretett, nekem sem volt közömbös, de nem voltam belé szerelmes.

Attila rájött, de megbeszéltük a dolgokat, és nem lett semmi baj. Aztán Attila egyre furcsábban viselkedett, mintha ritkultak volna a találkozások, és a szex is. Közben az IRC-n egy nagyon jó barátra tettem szert, illetve a chatre is visszajártam még néha, és ott az egyik sráccal beszéltem meg a problémámat... A srác belém szeretett. Na, akkor már egy kicsit sok volt nekem is. Találkoztam vele, de megmondtam neki, hogy nem lehet semmi közöttünk. Szerencsére, a barátommal azóta megbeszéltük a dolgokat, bár azért még nem akarom elkiabálni...

Attila most megint olyan, mint régen, és remélem, hogy az is marad, és megint szeljük majd az országutat kedvenc számainkkal, ami csak a mi titkunk... (akkor lettek a közös számaink, amikor a második randin szinte egy egész éjszakát áttáncoltunk egymásba karjaiban, egymásra borulva... Azt az éjszakát soha nem felejtem el!) Remélem, folytatódik a kapcsolatunk, és megérjük az egy évet...

Angel