Két igaz történet, hogyan keresnek a pasik komoly
kapcsolatot az interneten. Az első (a komoly üzletember) sikeres,
és mindenek előtt véleménnyel bír
mindenről, és mindenkiről, és természetesen
mindezeken túl, ő a tökély... Meglepetés csak
a személyes találkán ér, amikor
(éppen útba esel) ő, a nagy Őt keresvén, most pont
bele tud építeni a programjába, egy
kitöltetlen 3 órára. Se virág, se semmi, csak
érvek, elvek, és feltételek, na és persze
Társat keres, mert ugye rossz egyedül. Aztán
kiderül, nem is annyira tudja, mit is akar, túl a
harmincon... Sok voltam neki.
A második versenyző, kicsivel rázósabb
téma. A fiú tele kisebbségi komplexussal, egy
éve túl a váláson, ahol elhagyták,
és sebei talán sosem gyógyulnak be. Hosszú
levelek, csetelések, órákig tartó
telefonok. Két személyiség talál
egymásra, láthatatlanul kibontakozó
érzelmek. Aztán a vágy, hogy a "varázslat
tartson örökké", és a félelem, nehogy
sérüljünk, leessünk a földre.
Találka. Időpont egyeztetés, remény. Aztán
megijedés, visszalépés. Maradjon a
varázslat, nincs is ilyen, kigyógyultam-e az előzőből,
kész vagyok-e új kapcsolatra...
Kételyek sora, végül a tényleges randi.
Virág (persze amit szeretsz), és végül ott a
pillanat, de a varázslat szertefoszlik, és marad a
valóság. Az egy hullámhossz, a jó
beszélgetni, és veled lenni. De ez nem elég.
Valami hiányzik, ami lejött a neten, személyesen
pedig nincs sehol...
Mindez röpke 2 hónap alatt, két tapasztalat.
Nekem már volt netszerelmem, ami élőben is
működött. Volt csalódásom, és volt
közömbös, érdekes, és
elgondolkodtató esetem.
Veszélyes dolog az internet, és az ismerkedés
ebben a formában, mert ez a világ igenis nagyban
szól a külsőségekről. Bármennyire is nem
ismerjük el, és szeretnénk elhinni, hogy a belső a
fontos, és a külső csak mellékes tény...