Ki van az álarc mögött?

Szeretném személyesen átélt történetemet megosztani az olvasókkal, és ezzel szeretném őket óvatosságra inteni, megmutatva, hogy ilyen is lehet az internetes ismerkedés. Tudom, vannak előnyei, de emellett igen nagyot is lehet csalódni benne. Íme, az én történetem.

17 éves lány vagyok, hamarosan betöltöm a tizennyolcat. Otthon megadatott a lehetőség, hogy legyen internetem, amit sok mindenre használtam, többek között chatelésre. Akkoriban nem jártam sehová, beteg volt az édesanyám, inkább vele szerettem volna lenni. Így esténként beszélgettem, ismerkedtem.

Nagyon jól éreztem magam, rengeteg barátot szereztem. Ahogy teltek-múltak a napok, az egyik srác, Szilárd - nem akarom a nevén nevezni, ezért legyen ez a fantom név - egyre közelebb került hozzám. Éreztem, hogy bízhatom benne. Két hét múlva képet cseréltünk, és egy nagyon helyes fiú nézett rám vissza a fényképről. Örültem neki, hogy egy ilyen barátom van. Olyan volt, akár egy álom pasi.

Kedves, aranyos, tudta mikor kell kimutatnia az érzelmeit. Emellett focizott, a családjáról és a haverjairól mesélt. A kezdetektől fogva egy hullámhosszon voltunk, és csak szárnyaltunk. Éjszakákat töltöttem vele a neten, és szépen lassan beleszerettem. Erőt kaptam tőle, hogy az időközben elhunyt édesanyám halálát fel tudjam dolgozni. Olyan szép álom volt. Ő is megszeretett engem, nagyon boldog voltam, hogy egy pár lehetünk. Nem akartam távszerelemet akárkivel is, de ő erősködött, hogy létezik ilyen, és menni fog nekünk.

Belementem, és nagyon sok boldog, szép percet, órát, hetet, hónapot töltöttünk együtt. Mikor szükségem volt rá, mindig velem volt, mondhatnám: összenőttünk. Nagyon sok ajándékot kaptam tőle, cd-ket, plüss játékokat, könyveket, képeslapokat. Rengeteg képet a neten keresztül. Néhány képkeretben kint is volt az ágyam mellett.

A gondok ott kezdődtek, hogy soha nem akart hozzám eljönni, azaz akarni akart, de mindig voltak elfogadható kifogásai, mint tudjuk, egy focistának kevés ideje van. Én nagyon szerelmes voltam és mindent elhittem. Bíztam benne, de furcsállottam, hogy soha nem szól bele a telefonban. Gondoltam, majd ha találkozunk, minden megváltozik. Így aztán 1 év és 3 hónap után, elindultam apukámmal egy edzőmeccsére, ami elmaradt, így elindultunk a lakásához, ami oda csupán háromnegyed óra volt. Ha már ott voltunk a közelben, muszáj volt személyesen is megismernem.

Ekkor ért az első döbbenet. Becsengettem, és nem az nyitott ajtót, akire számítottam, hanem egy idegen srác, aki nem is tudott semmiféle Szilárdról. Elmondta, hogy a csomagokat, amiket küldeni szoktam, a keresztanyja veszi át. És megadott egy – utólag kiderült, hogy rossz – telefonszámot.

A srác, aki ajtót nyitott valószínűleg mindent tudott a dologról, de akkor ezt én nem tudtam. Így hát haza mentünk, és én nagyon el voltam keseredve. Sajnos a második - még nagyobb - döbbenet akkor ért, amikor másnap, ilyen hosszú idő után, végre őszinte volt hozzám az én "Szilárdom", és kiderült a valóság. Egy nő bolondított ennyi időn keresztül, miközben tudta, hogy lelkileg nagyon gyenge vagyok anya halála miatt. Ahelyett, hogy kiszállt volna egyre inkább nem engedett sehová, én pedig őszintén szerettem őt.

Sajnos a dolog még nem ért itt véget, mert az a srác, akit szerettem, tényleg létezik, és minden igaz is rá, csak éppen egy nő bújt el mögé. A fiúnak pedig fogalma sincs róla, hogy mennyire kibeszélték az életét, és a családját. Valószínűleg mindent elmesélek a fiú családjának, nem engedhetem, hogy egy ilyen nőt tartsanak bizalmasuknak. Én sem szeretném, ha ellenkező esetben nekem nem szólnának...