Egy érzés

Az én történetem nem tartozik az izgalmakban, és váratlan fordulatokban bővelkedő történetek közé, de számomra mindig életem egyik legszebb és legmeghatározóbb eseménye marad.

Nekünk, otthon nem volt internetünk, így csak az iskolában volt alkalmam megismerkedni a hálókezelés alapjaival. Aztán, mikor 2000 decemberében egy váratlan lehetőség folytán internethez jutottunk egy rövid időre, már ismerősként köszöntöttem a rendszert, és végre alkalmam nyílt szabadon "garázdálkodni" rajta.

Szüleim éppen akkor kezdődő válása, no meg az exemmel tartó huzavona miatt, nem éreztem magam túl jól a bőrömben. Biztosan tudtam, hogy egy kedves, megértő társra van szükségem, és  minden mindegy alapon nekiálltam a keresésnek a neten. Végül elég gyorsan leragadtam a Randivonalnál. December 17-én léptem be a rendszerbe, és egyből három fiúnak is írtam. Ezek voltak az első, és egyben az utolsó kezdeményezéseim is. Sok minden történt, amiket nem részleteznék, volt néhány randi, és csalódás is.

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a srácok egyre fogyatkoztak. Az utolsók között maradt egy fiú, aki kért tőlem egy fényképet, amit én elutasítottam, célozva rá, hogy inkább találkozzunk. A célzást nem értette, válaszában érződött a keserűség, az elutasítottság érzése. És bennem ekkor megmozdult valami... Magamhoz akartam ölelni, hogy tudja, nincs egyedül, hogy szeretik, és nincs semmi baj.

Valamivel később, január 12-én találkoztunk.
2003 nyarán volt az esküvőnk, és ma én vagyok a legboldogabb feleség a világon.