Szerelem, társkeresés, romantika az interneten Internet Love Story
Igaz történetek az interneten szövődő kapcsolatokról
Történetek
Válogatás
Fényképek
Novella
Versek
Idézetek
Szeretlek!
Társkeresők
SMS találka
Társalgó
Chat
Levelezőtárs
Virágküldés
Képeslap
Clipart
Humor
Linkajánló
Könyvajánló
Partnerkereső

99. történet

Bár sosem ismertem volna meg...

A sok, itt olvasott történethez hasonlóan, én is egy internetes társkereső oldalon ismertem meg életem egyik legnagyobb szerelmét, és ugyanakkor legnagyobb tévedését.

Van már annak vagy öt éve is, hogy egy rövid románc után, egyedül maradtam. Akkor éppen, más lehetőségem nem igazán lévén, az interneten próbáltam felejteni, és barátot, párt találni. Rengeteg levelet, üzenetet kaptam, ami igen jót tett az önbizalmamnak. A szokásos kötelező körök után, - levélváltások, telefonok – jöttek a személyes találkozások, de a legtöbb igen hervasztó eredménnyel zárult. A szokásos: vagy nekem nem tetszett az illető, vagy fordítva.

Aztán, kaptam egy levelet, ami megfogott. Egy finom, érzékeny embert, egy rokonlelket sejtettem a sorok mögött. Pár levél, és telefon után találkoztunk. Ahogy ott állt a buszmegállóban, már tetszett. Ahogy közeledtem felé, éreztem, hogy igen, most végre azzal találkoztam, akivel mindig is akartam!

Kedves volt. Bár kicsit furcsa, kicsit távoli. De hát mit is lehet várni egy első randin. Tél lévén, egy teázóba vitt el. Jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk, nevettünk. Utána haza kísért. Repdesett a szívem.

Aztán el kezdtünk találkozgatni, végül a barátnője lettem. Azonban ez a kedves férfi, egy igazi kaméleon volt. Úgy váltogatta az arcait, ahogy neki tetszett, vagy ahogy az érdekei diktálták. Érdekes volt egyes dolgokhoz a hozzáállása is. Úgymond "bort ivott, és vizet prédikált". Ezeken kívül nem volt semmilyen jövőképe (értsd: lesz, ahogy lesz), és gyakran esett depresszióba. Ilyenkor "nem volt kedve semmihez", "egyedül akart maradni". Vagy egyszerűen eltűnt "a színről", a mobilját pedig kikapcsolta. Ilyenkor fel ment a hegyekbe, kirándult. Legalábbis, ezt mondta utólag. Persze lehet, az esetek 50%-ban tényleg így volt. Engem is jó néhányszor elvitt túrázni, sok helyet ismert, jó túravezető volt. Viszont ott volt a maradék 50%. Akkor pedig... Ki tudja... Ezek csak később tisztultak le bennem. Akkor még vakon hittem neki. Bíztam benne. Egy kapcsolatnak fontos alapja a bizalom. Én pedig sokáig hittem neki. Túl sokáig.

Ezekre a jelekre még időben fel kellett volna figyelnem, de én olyan szerelmes lettem, mint a nagyágyú. Pedig sokszor okozott csalódást, és lelki fájdalmat, sokszor megbántott. Persze voltak nagyon jó napjaink is, de ezeket tényleg csak napokban lehetett mérni.

Ráadásul olyan albérletben lakott, ahol a főbérlő szintén ott lakott, így havonta, jó, ha 3-4-szer fel mehettem hozzá. Egy szobát bérelt a lakásban. A nála alváshoz, külön engedély kellett. Felnőtt emberek voltunk. Nekem nagyon kényelmetlen, és kellemetlen volt az egész. De őt nem érdekelte, a lényeg mindenben az olcsóság volt. Ezenkívül, sok mindenben elég igénytelennek is bizonyult ez a férfi. Amiket sosem sikerült megszoknom. De ezek csak vitákat eredményeztek.

Nagy vonalakban. A szelíd külső mögött egy lelki sérült, és érzelmi szegény ember volt. Igen nehéz volt ezt elfogadnom, és belátnom, hogy mást képzeltem bele, ő nem az, aki nekem kell. Persze ez a "szegény" ember, mint később kiderült, mellettem, még tartotta a kapcsolatot az exbarátnőjével is. És nagyon jól tudott hazudni és manipulálni. Tehát még gerinctelen is volt. Sikerült ezen az óriási interneten, egy olyan jellemtelen emberre találnom, akit senkinek sem kívánok.

A szerelmem, és a hülyeségem miatt, sok időt elvett az életemből, mire sikerült végleg megszabadulnom tőle. Lelki sebekkel tele vergődtem ki ebből a kapcsolatból, ami így utólag, nem is mondható igazi kapcsolatnak. Sokáig tartott, mire sikerült kigyógyulnom belőle.
Pedig, egy könnycseppem sem érdemelte meg.

A tanulság? Nem az internet az oka, az csak egy eszköz. Báránybőrbe bújt farkassal, bárhol lehet találkozni. Csak időben fel kell ismerni.

Éva




[Sztori 1-10] [Sztori 11-20] [Sztori 21-30] [Sztori 31-40] [Sztori 41-50]
[Sztori 51-60] [Sztori 61-70] [Sztori 71-80] [Sztori 81-90] [Sztori 91-100]
[Szerelmes versek 1-33] [Idézetek a szerelemről]

nyomtatóbarát verzió

Ha szeretnéd megosztani saját történeted az olvasókkal kattints ide!
                                 Bemutatkozás - Bannerek - Szponzorok - Médiaajánlat - Kapcsolatfelvétel